Amerikában több mint 12 ezer a halottak száma, Trump a WHO-t hibáztatja

Az Egyesült Államokban csaknem 400 ezer a koronavírussal fertőzöttek és több mint 12 ezer a kórban elhunytak száma a Johns Hopkins egyetem és kórház kedd esti információi szerint. Donald Trump a WHO-t hibáztatja, fel akarja függeszteni a támogatását.

Az adatok arról tanúskodnak, hogy április első hetében drasztikusan nőtt a megbetegedések és a halálozások száma. Az új típusú koronavírus ugyanis egész márciusban 4 ezer halálos áldozatot követelt, míg április első hetében 8 ezren hunytak el.

Kedd esti adatok szerint Kalifornia és New York mellett Illinois államban, Connecticutban, New Jerseyben, Floridában és Louisianában a legrosszabb a helyzet. A koronavírus elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport orvos tagjainak előrejelzése szerint a járvány új epicentrumainak kialakulására lehet számítani Coloradóban és a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben.

Peter Navarro, a Fehér Ház kereskedelmi főtanácsadója még januárban feljegyzést készített, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a járvány 2 millió amerikai életét követelheti, és 6000 milliárd dollárba kerülhet az elvonulása utáni gazdasági talpra állás.

Donald Trumpot a kedd esti sajtókonferencián megkérdezték Navarro feljegyzéséről, de az amerikai elnök azt válaszolta, hogy nem ismeri a dokumentum tartalmát. Hozzáfűzte: ha tudatában is lett volna, akkor sem kezelné másként a kialakult válsághelyzetet.

Kedd este a százéves múltra visszatekintő Országos Gazdaságkutató Intézet (NBER) új elemzést hozott nyilvánosságra, amely szerint az amerikaiak kétharmadának olyan a munkája, hogy nem lehet otthonról végezni. A kutatóintézet tanulmánya szerint a legnagyobb arányban az oktatásban alkalmazottak végezhetik otthonról a munkájukat, 83 százalékuk dolgozik a lakóhelyéről. Hasonlóképpen, könnyebben képesek az otthoni munkára az informatikában, a pénzügyi szektorban és a biztosítási iparban foglalkoztatottak. Ezzel szemben a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban, a szálloda- és vendéglátóiparban, a közlekedésben a legkisebb a lehetőség az alkalmazkodásra a járvány miatt megváltozott környezethez.

Trump: Washington “tanulmányozza” a WHO-nak nyújtott hozzájárulásának felfüggesztését

Washington “tanulmányozza” az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) nyújtott hozzájárulásának felfüggesztési lehetőségét – közölte az amerikai elnök a Fehér Házban kedden este, a koronavírus elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtótájékoztatóján.

Donald Trump először azt jelentette ki, hogy kormányzata felfüggeszti anyagi hozzájárulását a szervezet működéséhez, majd néhány perccel később úgy fogalmazott: egyelőre “tanulmányozzák” ennek lehetőségét.

“Azt nem mondom, hogy nem fogom ezt meglépni, tanulmányozni fogjuk a lehetőséget” – hangoztatta.

Trump kedden délután egy Twitter-bejegyzésében már élesen bírálta az ENSZ e szakosított szervezetét, Kína iránti elfogultsággal vádolva a WHO-t. A mikroblogon úgy fogalmazott: az intézményt “nagyrészt” az Egyesült Államok finanszírozza, az mégis erősen “Kína-központú”. Felemlegette azt is, hogy a járvány kitörésekor a szervezet azt tanácsolta: az Egyesült Államok maradjon nyitott Kína felé.

“Vajon miért adott nekünk a WHO ilyen elhibázott ajánlást?” – kérdezte a bejegyzésben Trump.

A sajtókonferencián az elnök kitért a járványhelyzetre és annak gazdasági következményeire.

“Félelmetes kihívásnak” nevezve a Covid-19-et, azt mondta, hogy az új típusú koronavírus okozta betegség aránytalan mértékben sújtja az Egyesült Államok afroamerikai közösségeit.

Anthony Fauci, a kormányzati munkacsoport tagja, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója hozzáfűzte: ez jelzi az egészségügyi aránytalanságokat. Azt mondta: a koronavírus elsősorban a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőkre, a cukorbetegekre, az elhízottakra veszélyes, és ezek a bajok elsősorban az afroamerikaiak körében gyakoriak.

“Ez nagyon szomorú, de pillanatnyilag csak annyit tehetünk ellene, hogy a lehető legjobb egészségügyi ellátásban részesítjük őket” – mondta Fauci.
Trump közölte, hogy az országos stratégiai készletben 8675 lélegeztetőgép áll a tagállamok rendelkezésére, és az elkövetkező hetekben a szövetségi kormány 110 ezer újabb készüléket szállít a kórházakba. Megemlítette, hogy az Egyesült Királyság 200 lélegeztetőgépet kért Washingtontól.

Az amerikai elnök bejelentette, hogy a kormányzat további 250 milliárd dolláros segélycsomag megszavazását kéri a kisvállalkozásoknak nyújtandó hitelek finanszírozására.

“Tekintettel a helyzet alakulására, erre szükségünk is lesz” – fogalmazott.
A kisvállalkozások megsegítésére a múlt héten már jóváhagytak egy 350 milliárd dolláros segélycsomagot, de szavai szerint ez nem látszik elegendőnek. Az elnök a sajtókonferencián azt mondta: az új csomag “segít megőrizni az amerikaiak munkahelyeit, és megkönnyíti a gyors és teljes talpra állást”.

A várható újabb csomag tervéről a sajtóértekezlet előtt Steve Mnuchin pénzügyminiszter a Twitteren azt írta, hogy egyeztetett a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetőivel a programról, amelynek célja “biztosítani, hogy a kisvállalkozások is hozzájussanak a szükséges pénzhez”.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője pedig közleményben tudatta, hogy folyamatosan tárgyal a demokrata párti szenátorokkal egy csütörtökön tartandó szavazásról.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök a CNN-nek nyilatkozva egyetértett az új csomag tervével, bár hozzátette: garantálni kell, hogy a kölcsön ne az egyenlőtlenségeket erősítse, és azokhoz jusson, akiknek valóban szükségük van rá.

Az amerikai kongresszus eddig három csomagtervet fogadott el a járvány miatti recesszió orvoslására, a legnagyobb a több mint 2000 milliárd értékű volt, amely közvetlenül a lakosságot segítő intézkedéseket is tartalmaz.

Benyújtotta lemondását Thomas Modly, az amerikai haditengerészet vezetője

Benyújtotta lemondását Thomas Modly, az amerikai védelmi minisztérium haditengerészetért felelős ügyvezető államtitkára kedden.

Ennek oka a Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt repülőgép-hordozón a koronavírus-járvánnyal összefüggésben történtek miatti nyilvános vita.

Modly azt követően nyújtotta be lemondólevelét, hogy négyszemközti megbeszélést folytatott Mark Esper védelmi miniszterrel.

“Önszántából mondott le, a haditengerészetet és a matrózokat a saját sorsa elé helyezve, így a Theodore Roosevelt és a haditengerészet mint intézmény továbbléphet” – fogalmazott a találkozó után kiadott közleményében Mark Esper.

A miniszter James McPherson eddigi helyettes államtitkárt bízta meg átmeneti időre a haditengerészet irányításával.

Az Egyesült Államok külbirtokánál, Guamnál állomásozó Theodore Roosevelt hadihajó kapitánya múlt kedden levelet írt a feletteseinek: “határozott cselekvést” sürgetve azt kérte a minisztériumtól, hogy a vízi jármű ötezer fős legénységéből négyezer embert mentsenek ki és szigeteljenek el, mert többeknél diagnosztizálták az új típusú koronavírust.

“Nem állunk háborúban, a matrózoknak nem kellene meghalniuk. Ha nem cselekszünk azonnal, elveszítjük legértékesebb kincsünket: tengerészeinket” – írta Brett Crozier kapitány.

Levele az amerikai sajtóban is megjelent. Thomas Modly akkor úgy fogalmazott: a kapitány “válságos időszakban nagyon rossz helyzetfelmérő képességről tett tanúbizonyságot”. Majd csütörtök éjjel felmentette Croziert.

A hétvégén Modly – miközben megindult a vizsgálat a kapitány ügyében – dehonesztáló megjegyzéseket tett Crozier-ra.

“Naiv vagy ostoba” – nyilatkozta róla. Órákkal később bocsánatot kért.

Közben az ötezer fős hadihajóról már több mint kétezer embert kimenekítettek és el is különítettek, de ezerháromszáz személynek a repülőgép-hordozón kellett maradnia. A járművön tart a szűrővizsgálatok elvégzése. Crozier kapitány és több mint százötven matróz vírustesztje pozitív lett.

Trump felmentette a Pentagon belső ellenőrzésének vezetőjét

Donald Trump amerikai elnök felmentette a Pentagon (védelmi minisztérium) belső ellenőrzésének vezetőjét, aki egyben a koronavírus-járvány következményeinek kezelésére létrehozott sürgősségi alapokat felügyelő független bizottság vezetője is volt.

Trump még hétfőn elmozdította Glenn Fine-t a posztjáról, de az információ csak kedden került nyilvánosságra.

A Glenn Fine vezette bizottság felügyeli azt a kongresszus által megszavazott több mint kétezer milliárd dolláros pénzügyi alapot is, amelyből a gazdaság élénkítését és az emberek anyagi nehézségeinek enyhítését finanszírozzák. A Pentagonban betöltött pozíciójából történő felmentésével Fine-nak automatikusan távoznia kell a független bizottság éléről is.

Hivatalos indoklás nem hangzott el a döntés hátteréről, Dwrena Allen, a Pentagon egyik szóvivője amerikai újságírók kérdésére csak annyit mondott: “Fine már nem szolgál a bizottság elnökeként, mert nem szolgál többé a minisztériumi pozícióban sem”. A szóvivőnő hozzátette: Glenn Fine továbbra is minden erejével a minisztérium koronavírus elleni harcának erőfeszítéseire összpontosít.

Fine feladatainak ellátására az amerikai elnök átmeneti időre a környezetvédelmi hivatal (EPA) belső ellenőrzésének vezetőjét nevezte ki.

Donald Trump kedden is élesen bírálta az egészségügyi és emberi erőforrások minisztériuma főellenőrét, Christi Grimmet, miután annak hivatala hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében a többi között megállapította, hogy az amerikai kórházakban hiány van védőmaszkokból, védőköpenyekből és orvosi segédeszközökből.

“Álhír” – írta az elnök kedden az egyik Twitter-bejegyzésében, megemlítve azt is, hogy Grimm az Obama-kormányzat idején is a tárcánál dolgozott.

“Vajon jelentést készített a kudarcos H1N1 sertésinfluenza elleni küzdelem összeomlásáról is, amikor 17 ezer ember halt meg?” – fogalmazott Trump a mikroblogban.

Trump már a hétfői sajtókonferenciáján is bírálta az egészségügyi minisztérium jelentését, amelyet a konferencián jelenlévő Brett Giroir admirális, a tárca államtitkára szintén visszautasított. Giroir szerint a jelentésben foglalt megállapítások valószínűleg a járvány kezdeti szakaszában szerzett tapasztalatokon alapultak. (MTI)

Kapcsolódó: Meghalt 11 beteg a járvány miatt Magyarországon

Spanyolországban meghaladta 140 ezret a fertőzöttek száma

Országos tisztifőorvos: Budapest góccá válhat

Szülés közben halt meg egy koronavírusos anya Londonban

Hetvenkétezerrel, 1,347 millióra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma a világon

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!