A XI. kerület pénzéből utazgatott Las Vegasba az újbudai cégvezető

A László Imre vezette újbudai önkormányzat megvált informatikai cégének igazgatójától, miután kiderült, hogy Las Vegas-i, londoni és szingapúri utakra utalt ki magának 25 milliót.

Janurik Lajos az elmúlt négy évben csaknem 25 millió forintot utazott el az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. kasszájából, úgy, hogy ügyvezetőként nem kérte ehhez a tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzat gazdasági bizottságának jóváhagyását.

Janurik Las Vegasban háromszor is járt, először 2017-ben, ez 3,33 millió forintjába került a kerületnek. 2018-ban három helyre, Szingapúrba, Londonba, majd ismét Las Vegasba küldte magát. Ezek az utazások összesen 9,5 milliót emésztettek fel. Janurik 2019-ben “nagyjából hasonló áron” megismételte ezt a sorozatot.

A legdrágább egy tavalyi amerikai utazás volt, a kilencnapos augusztusi útra több mint 4,1 millió forintot utalt ki a Smart 11.

A kiküldetések miatt Janurikot átvilágították. A férfi informatikai konferenciákkal és kiállításokkal indokolta az utakat, és azzal, hogy az önkormányzattal kötött megbízási szerződése előírta, hogy szakmai tanfolyamokon kell részt vennie.

Las Vegasban és Szingapúrban tartják a világ egyik legnagyobb információbiztonsági eseményét, a Black Hatet, amelyen kibertámadások kivédéséről esik szó. A legutóbbin többek között arról adtak elő, hogyan befolyásolták az amerikai választást a hackerek.

Az XI. kerületi önkormányzat a 24.hu kérdésére megerősítette, hogy az év végén felbontották Janurik többször meghosszabbított, 2023 decemberéig szóló vezetői megbízási szerződését. Az ügyben azonban további jogi lépések is várhatók, ezek előkészítése zajlik – tették hozzá.

Janurikról a korábbi fideszes polgármester, Hoffmann Tamás embereként került az önkormányzati vállalkozáshoz, és ő volt az is, aki plagizált informatikai stratégiát adott el a kerületnek. (24.hu)

Kapcsolódó: Harminc évre titkosították, miért repültek a honvédség gépei Las Vegasba és Dubajba

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!