A visegrádi országok vezetői a koronavírus járványról egyeztettek

A visegrádi országok nemcsak a jóban tudnak együttműködni, hanem a bajban is – mondta Orbán Viktor Prágában, sajtótájékoztatón.

Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kormányfői egyebek mellett a koronavírus-helyzetről egyeztettek csúcstalálkozójukon.

Orbán Viktor kiemelte: jó döntés volt összehívni a találkozót, mert a vírus bekerült a V4 területére, beköszöntött a közép-európai valóságba.

Tudtuk, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik – tette hozzá.

Közölte: ugyan Magyarországon még nem derítettek fel fertőzést, de “nem ringathatjuk magunkat abba az illúzióba, hogy Magyarország ebből ki tud maradni”.

Nekünk is szembe kell nézni a tényleges fertőzés veszélyével, azzal hogy a vírus megjelenik ott is, ahol még nincs – mondta.

Orbán Viktor közölte: áttekintették a veszélyeket, az óvintézkedéseket, és összehangolták a kormányok tevékenységét.

Elmondta: a kormányfők két veszélyt, egy népegészségügyit és egy gazdaságit állapítottak meg.

Most a népegészségügyi veszéllyel foglalkoztunk, mert “az ember fontosabb, mint a gazdaság és a pénz” – jelentette ki a miniszterelnök.

Közölte: elmondta visegrádi kollégáinak, hogy miként áll a helyzet, milyen lépéseket tettek Magyarországon.

Van egy nemzetközileg akkreditált laborunk, és néhány órán belül képesek vagyunk megállapítani a fertőzést, a határátkelőhelyeket pedig ellenőrizzük – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő közölte: van különbség a visegrádi országok karakterében, a Magyarországtól északra fekvő országokban fegyelmezettebbek az emberek, mint mi a magyarok.

“Most csak azt tudom mondani a magyaroknak, hogy csak semmi lazaság”, mert azon múlik minden, hogy elég fegyelmezettek leszünk-e – fogalmazott.

Orbán Viktor azt mondta: láthatta, hogy a három miniszterelnök hazájában milyen fegyelmezetten zajlik a felkészülés, “ebből sokat fogunk tanulni”, és ha kell, támaszkodni is fogunk a segítségükre.

Babis: Szorosabb lesz az együttműködés a négy visegrádi ország között

Szorosabb lesz a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos együttműködés a visegrádi országok között – közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a V4-ek rendkívüli prágai kormányfői találkozója után tartott sajtóértekezleten.

Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kormányfői az információcsere mellett megegyeztek abban is, hogy szükség esetén készek konkrét segítséget is nyújtani egymásnak, például a védőeszközök beszerzésében – mondta Babis.

A lengyel kezdeményezésre létrejött prágai tanácskozás legfőbb témája a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásával kapcsolatos időszerű kérdések megvitatása volt.

“Megállapítottuk, hogy pánikra nincs ok, de elővigyázatosnak kell lennünk, hogy megakadályozzuk a vírus terjedését” – szögezte le Babis. Elmondta: a közeljövőben találkoznak a visegrádi egészségügyi miniszterek, hogy megbeszéljék a konkrét kérdéseket.

Morawiecki: a hatóságok intézkedései hatékonyak

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerint az első lengyelországi koronavírusos eset kezelése megmutatta, hogy a hatóságok intézkedései hatékonyak.

“A határok nem tudják megállítani a járványt. Szükségesnek tartjuk a nemzetközi együttműködést, ezért kezdeményeztük a visegrádi találkozót” – mondta Morawiecki újságíróknak.

Mindent meg kell tenni annak érdekében is, hogy a járványnak minél kisebb hatása legyen a gazdaságra – tette hozzá.

Pellegrini: terveket dolgoztak ki a probléma kezelésére

Peter Pellegrini ügyvezető szlovák miniszterelnök kijelentette: bár Szlovákiában még nem jelent meg a koronavírus, tudják, ez csak idő kérdése, ezért a hatóságok terveket dolgoztak ki a probléma kezelésére.

A találkozó két másik témáját a török-görög határon kialakult feszültség, valamint az Európai Unió következő költségvetési időszakának problémái alkották. A kormányfők egybehangzóan hangsúlyozták a külső schengeni határok védelmének szükségességét. Az Európai Unió következő költségvetésével kapcsolatban a négy visegrádi ország megerősítette eddigi álláspontját, miszerint nem tudják elfogadni a kohéziós alapok, a támogatások mértékének csökkentését.

A MÁV-Start Zrt. az új koronavírus kimutatható megjelenése előtt elvégzi a szerelvények fertőtlenítését – MTI/Máthé Zoltán

Szijjártó: hamarosan több magyar elhagyhatja a karantént

Péntektől jövő csütörtökig kilenc magyar állampolgár hagyhatja el a karantént abból a 12 emberből, akit a koronavírus miatt vetettek alá az intézkedésnek a világ több pontján –  mondta a külgazdasági és külügyminiszter egy budapesti sajtótájékoztatón.

Az érintettek továbbra is jól érzik magukat, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és Japánban vannak karanténban – emlékeztetett Szijjártó Péter.

Hozzátette: két Kínában tartózkodó magyar nem kívánja elhagyni tartózkodási helyét, egy Japán partjainál veszteglő hajón lévő magyar szervezetében pedig kimutatták a vírust, így ő gyógyulásáig marad karanténban.

A miniszter szólt arról is, hogy a magyar hatóságok felvették a kapcsolatot azzal a Magyarországon átutazó két diákkal is, akiknél a cseh hatóságok mutatták ki a vírus jelenlétét.

Feltérképezték, hol jártak Budapesten és kikkel találkoztak, az operatív törzs pedig megtette a szükséges lépéseket – tette hozzá.

Karácsony: az elmúlt 30 év legnagyobb járóbeteg-ellátást érintő fejlesztése indul el Budapesten

Budapesten az elmúlt 30 év legnagyobb járóbetegellátási-rendszert érintő fejlesztése indul el, amelynek célja, hogy minőségibb, egészségesebb és hosszabb életet biztosítanak a fővárosban élőknek – mondta Karácsony Gergely főpolgármestera Zuglói Egészségügyi Szolgálat  (ZESZ) új diagnosztikai centrumának átadóján.

A főpolgármester az Örs vezéri téri intézmény új, kardiometabolikus és onkokardiológiai centrumának átadóján közölte: a kormánnyal történt megállapodásnak megfelelően az elkövetkező években 50 milliárd forintot költenek arra, hogy a budapestiek tovább és jobb egészségben éljenek. Próbálunk minőségibb, egészségesebb, hosszabb életet biztosítani a budapestieknek, és ebben a nagy közös vállalkozásban mindenki partner kell hogy legyen: a kerületek, a kormányzat, a főváros és az egészségügyben dolgozók is, akik nap mint nap viszik a hátunkon az intézményrendszert – fogalmazott.

Karácsony Gergely az esemény után újságírói kérdésre válaszolva megerősítette: a főváros vezetése számára elfogadhatatlan az iparűzési adó rendszerének átalakítása. Ebben az ügyben nincs kompromisszum – jelentette ki a főpolgármester, aki szerint Budapest összeomlik “abban a formájában, ahogyan most ismerjük”, ha város költségvetéséből 40 milliárd forintot kivesznek.

Elmondta: örül annak, hogy ez nem egy Budapest-kormány, vagy ellenzék-kormány vita, hiszen kormánypárti vidéki polgármesterek is igen rossz ötletnek gondolják az iparűzési adó rendszerének megváltoztatását. Úgy vélte: a változtatás csak azoknak a multinacionális nagyvállalatoknak kedvezne, akik eddig is a magyar adórendszer preferált szereplői voltak.

DK: a kórházi beszállítók pénzének visszatartása veszélyeztetheti a védekezést

A Demokratikus Koalíció (DK) elképzelhetőnek tartja, hogy a kórházi beszállítók pénzének visszatartása veszélyeztetheti a koronavírus-járvány elleni védekezést.

A DK egészségügyi szakpolitikusa budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a magyar egészségügy “évtizedes tönkretételében” jelentős szerepet játszik, hogy a kormány nem fizeti ki időben a kórházak tartozásait. Hozzátette, hogy ez a tartozás jelenleg eléri a 80 milliárd forintos nagyságrendet. László Imre azt is kijelentette, a kabinet “azzal fenyegetőzik”, hogy amennyiben a beszállítók “nem engedik el húsz százalékát a jogos követeléseiknek”, akkor csak egy későbbi időpontban jutnak a pénzükhöz.

A volt kórházigazgató hangsúlyozta, hogy ezek a cégek biztosítják a kórházak felszereléseit, nélkülük gyakorlatilag “egy vérvételt sem lehetne végrehajtani”.

A XI. kerületi polgármestere leszögezte, hogy sem az Állami Számvevőszék, sem az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, sem a Miniszterelnökség vizsgálata nem talált ezeknél a cégeknél túlárazást vagy extraprofitot.

László Imre kérdésként fogalmazta meg, hogy veszélyezteti-e a koronavírus-járvány elleni védekezést, ha a kormány visszatartja a beszállítók pénzét. Arra is kíváncsi volt, hogy a kórházak képesek-e koronavírus-teszteket végrehajtani a beszállítók közreműködése nélkül. Nem érzi a kormány, hogy a tartozások ki nem fizetése közegészségügyi vészhelyzetet jelent? – fogalmazott meg egy újabb kérdést.

Lengyelországban is megjelent a vírus

Lengyelországban is megjelent az új típusú koronavírus – közölte a varsói kormány.

A SARS-CoV-2 vírus okozta első fertőzést egy korábban Németországban járó embernél mutatták ki. Az illető  jól érzi magát, a nyugat-lengyelországi Zielona Góra város kórházában kezelik – közölte sajtóértekezletén Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter.

Házi karanténba helyezték a beteggel korábban érintkező embereket, köztük a családtagokat – mondta Szumowski.

Tájékoztatása szerint az ilyen helyzetben szükséges minden eljárást betartottak. A beteg telefonon értesítette tüneteiről az orvost, ezt követően speciális mentőautóval szállították kórházba.

A miniszter közlése szerint a lengyelországi kórházakban 68 fertőzésgyanús embert vizsgálnak, mintegy ötszázan karanténban vannak.

Ma este először tartják meg a koronavírus miatt a kormány mellett már korábban felállított válságstáb ülését. A testület ezentúl naponta tanácskozik. Még az első fertőzés kimutatása előtt bejelentettek a Covid-19 okozta esetleges járványra felkészítő kórházi gyakorlatokat is.

A lengyel szejm tegnapi rendkívüli ülésén, gyorsított eljárásban elfogadták azt a törvényt, amely az új koronavírus és más fertőzések okozta járvány megelőzéséről és kezeléséről szól. A parlamenti vita során Mateusz Morawiecki kormányfő közölte: az ország a “lehető legjobb módon” készült fel a vírus megjelenésére.

Nem jön lengyel különvonat a március 15-ei ünnepségre

A koronavírus-fertőzés lengyelországi megjelenése miatt törlik a március 15-ei budapesti ünnepségre készülő lengyelek különvonatát – jelentette be Tomasz Sakiewicz, a magyar Civil Összefogás Fórummal együttműködő Gazeta Polska konzervatív hetilap főszerkesztője.

Közölte: a lap köré szerveződött lengyelországi klubok kénytelenek törölni a nyolcadik alkalommal Varsóból és Krakkóból indítandó különvonatot.

Tomasz Sakiewicz a “rendkívül nehéz” döntés megértését kérte magyarországi barátaiktól, közölve, hogy “jelképesen” azért jelen lesznek Budapesten.

Hatra emelkedett a romániai megbetegedések száma

A szerdán rögzített két új esettel hatra emelkedett a Romániában észlelt koronavírusos fertőzések száma.

A kórt legutóbb egy 16 éves temesvári fiúnál és egy 71 éves suceavai férfinél azonosították. A temesvári tinédzser minden bizonnyal a 47 éves nagybátyjától kapta el a fertőzést, akit tegnap utaltak be a temesvári járványkórházba. A férfi együtt repült Olaszországból Temesvárra azzal a 38 éves temesvári nővel, akinél múlt pénteken észlelték a kórt. Mindhármukat a temesvári járványkórházban tartják megfigyelés alatt. A férfi és a fiú tünetmentes, a férfi leleteiben már nem is tudták kimutatni a Covid-19-es kórokozót.

Az idős suceavai férfi autóbusszal tért vissza Magyarországon keresztül Romániába pénteken az olaszországi Lombardia egy olyan településéről, ahol korábban nem regisztráltak koronavírusos megbetegedéseket. Az autóbusz Nagylaknál lépett be Romániába – közölte Nelu Tataru egészségügyi államtitkár. Az idős férfi tegnap észlelte a betegség tüneteit, ezért beutalták a suceavai megyei kórházba. A koronavírus-teszt pozitív eredménye után a jászvásári járványkórházba szállították.

A hatóságok valamennyi esetben próbálják felmérni, hogy a fertőzött személyek kivel kerültek kapcsolatba az elmúlt napokban, és újabb vizsgálatokat rendelnek el.

Az orvosok már három nappal ezelőtt gyógyultnak nyilvánították azt az Gorj megyei fiatalembert, akinél a múlt héten először észlelték Romániában a koronavírusos fertőzést.

Azonnali hatállyal leállítják a tanítást egész Olaszországban

Azonnali hatállyal leállítják a tanítást egész Olaszországban a koronavírus-járvány miatt. Az intézmények március 15-éig zárva lesznek – értesült az olasz sajtó szerdán. Az oktatásügyi miniszter úgy nyilatkozott, a következő órákban hozzák meg a végleges döntést.

Az egész országban azonnal elterjedt hírre Lucia Azzolina az Öt Csillag Mozgalom (M5S) oktatásügyi minisztere úgy reagált, a kormány a “fertőzésveszély arányában” mérlegeli az iskolák bezárását.

Arra kérte az olaszokat, várják meg a hivatalos bejelentést, amelyet a következő órákban hoznak nyilvánosságra.

A sajtó viszont úgy tudja, a kormány rendelkezése csütörtöktől minden oktatási intézményre érvényes a bölcsödéktől az egyetemekig.

A pedagógus szakszervezetek szerint a kormánynak sikerült ismét teljes káoszt teremteni. Az iskolákban máris bejelentették a tanulóknak az oktatási szünetet. Elemzők szerint Giuseppe Conte kormányfő nem képes kézben tartani a helyzetet. A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke Giorgia Meloni azonnali egyeztetést sürgetett a miniszterelnökkel. Matteo Renzi az Élő Olaszország (IV) kormánypárt vezetője szerint jelenleg olyan miniszterelnökre van szükség, aki “egyértelmű üzenetekkel vezeti az országot”.

Előzetes bejelentések szerint a római kormány az északi tartományokban már tíz napja alkalmazott óvintézkedések országos bevezetését mérlegeli. A tervezett szigorítások között szerepel a csoportos és tömegesemények felfüggesztése, köztük a labdarúgó bajnokság összes találkozójának zárt ajtók mögötti rendezése. Az olaszokat arra figyelmeztették, minél kevesebb emberrel találkozzanak, egy méteres távolságot tartsanak egymástól, ne fogjanak kezet, ne csókkal köszöntsék egymást.

Lombardia után már az egész országra érvényes az a felszólítás, hogy a 65 évnél idősebbek ne menjenek utcára, mivel a vírusfertőzés lefolyása az ő esetükben súlyosabb tünetekhez vezethet. Olaszországban a kedd este közölt legutolsó adatok szerint meghaladta a 2000-t a pozitívak száma, több mint felük esetében nincsen szükség kórházi kezelésre, megközelítette a nyolcvanat a halottak száma, de egyre több a gyógyult is. Roberto Fontana egészségügyi miniszter “komolynak” nevezte a kornavírus-fertőzés terjedése miatti helyzetet.

Attilio Fontana a betegségtől leginkább érintett Lombardia kormányzója újabb vesztegzártérség felállítását sürgette Bergamo térségében. Lombardiában a fegyveres erők orvosai és egészségügyi személyzete segít az orvoshiánnyal küzdő civil kórházakban.

A német kormány megtiltotta az orvosi védőfelszerelések exportját

A koronavírus-járvány miatt azonnali hatállyal kiviteli tilalmat rendelt el az orvosi védőfelszerelésekre szerdán a németországi védekezést irányító kormányzati válságstáb.

A német szövetségi egészségügyi minisztérium és a belügyminisztérium közös válságstábjának döntése szerint az egészségügyi maszkok, kesztyűk, járványvédelmi kezes-lábas ruházatok és egyéb védőfelszerelések exportja ezentúl csak rendkívüli engedéllyel, például összehangolt nemzetközi segélyakciók keretében lehetséges.

A válságstáb arról is döntött, hogy központi ellenőrzés alá vonják a kórházak, orvosi rendelők és szövetségi hatóságok ellátását ilyen eszközökkel.

A válságstáb a külföldön karanténba helyezett német állampolgároknak a helyi hatóságok utasításainak betartását javasolják. Ez azt is jelenti, hogy a karantén végéig, március 10-ig nem térhetnek haza a Spanyolországhoz tartozó atlanti-óceáni szigeten, Tenerifén a járvány miatt lezárt szálloda német vendégei – áll a testület üléséről kiadott közleményben.

Németországban a Robert Koch járványügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint eddig 240 fertőzést regisztráltak. A 16 tartomány közül 15-ben van legalább egy fertőzött, a kivétel az ország keleti részén fekvő Szász-Anhalt. A legtöbb fertőzést – 111 esetet – Észak-Rajna-Vesztfáliában jegyezték fel.

Az esetek száma nyolc napja, február 25-én kezdett növekedni, a járvány észak-olaszországi terjedésével párhuzamosan. A Kínában megjelent vírus németországi felbukkanásától, január végétől február 25-ig csupán 16 fertőzöttet találtak, közülük 14-et már gyógyultnak nyilvánítottak.

Az utóbbi nyolc nap alatt a járványügyi helyzet változásával a közhangulat is megváltozott. Az ország több részén tapasztalható az úgynevezett pánikvásárlás vagy felvásárlási láz – élelmiszerek és háztartási szerek felhalmozása – , leginkább a tartós élelmiszerek és a kézfertőtlenítő gél iránti kereslet ugrott meg. A gyógyszertárakban országszerte hiánycikk az egészségügyi maszk.

A hiány szokatlan üzleti megoldásokat eredményezett, így például a főváros, Berlin központjában, az Alexanderplatzon egy cipőáruház kirakatában nagyméretű plakátokon hirdetik, hogy rendkívüli akció keretében szájmaszkot árusítanak, amíg a készlet tart. Bűncselekmények is előfordulnak, országszerte több kórházból elloptak ismeretlenek kézfertőtlenítő szert adagoló palackokat.

A lakosság óvatosságát jelzi, hogy a forgalom csökkenéséről számolnak be a vendéglátók és az utazásszervezők szakmai érdekképviseletei. A járvány miatt egy sor nagyszabású rendezvényt is lemondtak vagy elhalasztottak, nem tartják meg például a Lipcsei Könyvvásárt, a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválját, amely március 12-én kezdődött volna, és áprilisról júliusra halasztották a hannoveri ipari vásárt, az ágazat legnagyobb nemzetközi szakkiállítását.

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte meghaladja a 93 ezret, a halálos áldozatok száma 3100 felett van. A járvány 77 országot ért el, leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.

Nem utazhatnak be Izraelbe turisták Németországból, Svájcból, Franciaországból, Spanyolországból és Ausztriából

Az onnan hazatérő izraelieknek is házi karanténba kell vonulniuk két hétre – jelentette be az izraeli egészségügyi minisztérium.

A tárca közleménye szerint mától tilos a beutazás ezen nyugat-európai országokból, illetve olyanok számára is, akik az elmúlt két hétben ezekben az országokban jártak, amennyiben nincs számukra Izraelben olyan tartózkodási hely, ahol házi karanténba vonulhatnak.

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!