A rendőrség futni hagyja a fideszes plakáttépkedőket

Hiába ismerte be tettét az a győri fideszes aktivista, aki az EP-választás előtt leszedte és egy Fidesz-logós furgonnal elvitte az MSZP kihelyezett plakátjait, a rendőrség visszadobta a feljelentést. A plakáttépkedő arra hivatkozott, hogy ő csak azért szedte le az ellenzékiek politikai hirdetéseit, mert azokat a szelektív hulladéklerakóba akarta vinni – a hatóság szerint így már nem is történt lopás.

„Ezek szerint azért nem lopás, mert azt mondta, hogy ki akarta dobni. Igaz, hogy letépte, igaz, hogy kocsiba rakta és elvitte, de a rendőrség szerint így nem történt bűncselekmény, csak mert azt mondta, hogy ki akarja dobni. És ha ugyanezt mondom egy Audira, amivel tetten érnek?” – reagált a hvg.hu megkeresésére a városukra szabott hasonlattal Pollreisz Balázs, az MSZP helyi elnöke, önkormányzati képviselő.

„Úgy néz ki, ha fideszes vagy, akkor mindent szabad, pedig a hatóság először még arról tájékoztatott, hogy bűncselekmény miatt tényleg nyomoznak” – jegyezte meg.

(Kiemelt kép: A tetten ért furgon – Fotó: MSZP-Győr)