A köztévé szerint a neonácik hazafiak, az ellentüntetők migránsbarát szélsőségesek

Az M1 köztévé azzal a címmel számolt be a finn neonácik vonulásáról, hogy “Hazafiak felvonulását zavarták meg migránsbarát szélsőségesek”.

A magyar köztévé szerint „nemzetükért aggódó”,  „a kormány migrációs politikáját helytelenítő”, „finn hazafiak” tartottak megemlékezést az ország nemzeti ünnepén, a finn állam születésének 102. évfordulóján.

A december 6-án leadott beszámoló szerint aznap 7, magát antifasisztának mondó „ellentüntetőt” azaz „migránsbarát szélsőségest” vett őrizetbe a finn rendőrség. A stúdióban ülő bemondó így is vezeti fel a Helsinkibe küldött tudósító beszámolóját:

„A finn rendőrség nagy erőkkel készül a rend fenntartására, mert az utóbbi évek tapasztalatai alapján a hazafias lelkületű állampolgárok békés felvonulását többször próbálták megzavarni a migránsbarát szélsőségesek.”

Mint kiderült, a Soldiers of Odin, azaz Odin Katonái nevű szervezet vonulásáról volt szó. A szervezet ugyan tagadja, hogy neonácik lennének, de saját bevallásuk szerint is „a fehér Finnországért” harcolnak, a finn közmédia pedig többször beszámolt arról, hogy a csoport vezetőinek Facebookos aktivitása alapján ezek az emberek kifejezetten szimpatizálnak a neonáci ideológiával.

A finn közmédia is beszámolt a december 6-i tüntetésekről, és az ő képeiken látszanak is a fekete ruhákban, fáklyákkal vonuló vagy éppen karlendítő „hazafias lelkületű állampolgárok”, akiket a finn közmédia egyébként következetesen neonácinak is nevez.

A finn közmédia nem írt arról, hogy pontosan melyik csoporthoz tartoztak az őrizetbe vett személyek, csak annyit, hogy az őrizetbe vetteknél veszélyes tárgyak voltak. A rendőrség (illetve a finn nemzeti nyomozóiroda) ezen kívül vizsgálatot indított azért is, mivel úgy tűnik, néhány, korábban több erőszakos cselekménnyel is összefüggésbe hozott, egyébként betiltott neonáci szervezet is részt vett a hivatalosan az Odin Katonái által szervezett tüntetésen. (444)

Kapcsolódó: A média a hatalom eszköze Magyarországon

Az állami televízió meghamisította Hadházy Ákos beszédét

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!