A halálba taszítanak – mondta egy brazil ápolónő

A koronavírus-járvány Brazíliában is terjed, és ott is gondot okoz, hogy nincs elég védőfelszerelése az orvosoknak és az ápolónőknek.  Az ottani helyzetet nyilván az is súlyosbította, hogy Jair Bolsonaro szélsőjobboldali elnök jó ideig ugyanúgy nem vette komolyan a járványt, mint korábban az esőerdőket pusztító tüzeket. 

A brazil sajtó egy Julianaként említett São Paulo-i ápolónőt idéz, aki azt mondta, a halálba taszítják. Juliana több szempontból is veszélyeztetett, hiszen már idős, covid-19-es betegeket kezel és nincs elég védőfelszerelése.

Ehhez képest tesztet sem végeztek rajta, mert annyira kevés a rendelkezésre álló teszt, hogy csak a súlyos betegeken alkalmazzák.

“Egy N95-ös maszkot kaptam azzal a felszólítással, hogy egy hónapig használjam, nem pedig hat órán át, mint azt a WHO javasolja azoknak, akik covid-19-os páciensekre vigyáznak” – mondta Juliana.

Ő egyike annak a 627 São Paulo-i városi közszolgának, akikkel egy felmérést készített a helyi közalkalmazottak szakszervezete,  a Sindesp. A felmérésből kiderült, hogy az alkalmazottak 62 %-ának nincs a kórházakban ajánlott (N95 vagy FFP2 típusú) maszkja, 52 %-nak még egyszerűbb sebészi maszkja sem. Ráadásul a harmaduk már több mint 60 éves, tehát a veszélyeztetett csoport tagja. Vagyis súlyos kockázatot vállalnak, hogy elláthassák a feladatukat és megkapják a fizetésüket.

Sergio Antiqueira, a Sindsep szakszervezet elnöke szerint nagy az elkeseredés, a frontvonalban dolgozók közül sokan esőkabátban, vagy nagy szemeteszsákokban dolgoznak. (A fotón is a szemeteszsákos “megoldás” látható…) “Nincs minden rendben és a lakosság ezt a saját bőrén fogja tapasztalni, mivel ő is jobban ki lesz szolgáltatva a járványnak.”

Brazíliában São Paulo a járvány gócpontja, ott van a legtöbb beteg. Eddig a városban 6708 ember tesztje volt pozitív, közülük 428-an már meghaltak.

Kapcsolódó: Már Batman is azt üzeni: maradj otthon!

Operatív törzs: csak alapos okkal lehet elhagyni az otthont

Tisztifőorvos: nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma

Kötelezően tesztelik az idősotthonok alkalmazottait – persze nem nálunk, a cseheknél

A főpolgármester lezáratta Budapest legzsúfoltabb közparkjait

Orbán: most a legerősebb fegyver az önuralom

Karácsony: szűrésre van szükség az idősotthonokban

Kötelező ellenőrzést rendel el az országos tisztifőorvos az idősotthonokban

Meghaladta a másfél milliót a fertőzöttek száma a világon

Meghalt 11 beteg a járvány miatt Magyarországon