A Brexit két fura “ünneplése” Angliában

A Brexit lelkes hívei uniós zászlókat akartak égetni, de sehogy sem tudták meggyújtani azokat, éppen az uniós tűzvédelmi szabályok miatt. Egy magyar buszsofőr meg pont a kilépés percében megállt és felszólította az angolokat a kiszállásra, hiszen a cég francia, a busz svéd gyártmány, a sofőr meg magyar. Persze egy perc múlva tovább vitte az utasokat.

A Mirror számolt be arról, hogy a Brexit lelkes hívei több helyen is ünnepeltek a kilépés éjszakáján, Boltonban pedig ennek részeként uniós zászlókat akartak égetni, de sehogy sem sikerült meggyújtaniuk azokat. Nem számítottak ugyanis az uniós tűzvédelmi szabályok hatására. Ezek előírják egyebek mellett a zászlók olyan anyagból készítését, ami hátráltatja a meggyulladásukat.

A Brexitet ünneplők aztán lemondtak a zászlóégetésről, végül inkább széttépték. Közben azt skandálták, hogy  “F*** the EU”.

A másik Brexit történet viszont nem bosszantó, hanem tényleg vicces

Egy Angliában dolgozó magyar buszsofőr különös módon “ünnepelte” az angolok kiszállását az unióból. Hali Zsolt ezt írta a Facebook oldalán:

BREXIT: Na jó, készültem előre. Ma este a H14-est vezettem, helyi idő szerint 22:59-kor félreálltam egy megállóba, kinyitottam az összes ajtót és bekapcsoltam az “utastájékoztató” mikrofonját: Kedves utasaink, 23:00, 31/01/2020 Most van a Brexit, tekintettel, hogy cégünk, a London United francia, a sofőr magyar, a Volvo busz svéd, nem beszélve a motorról ami német, itt és most az angolok kiszállhatnak!

Síri csönd, senki nem mozdult, hátranéztem az utasokra, 12 meglepett szempár nézett vissza, lengyelek, indiaiak, románok, sri-lankaiak, arabok. Elmosolyodtam becsuktam az ajtókat két maszkos kínai előtt, gázt adtam! A négy piros lámpa lassan egybeolvadt a sűrű angol ködben… 23:01 volt.

Kapcsolódó: Kilépett az Egyesült Királyság az Európai Unióból

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!