A brazil elnök második vizsgálatának az eredménye negatív

Ezt maga Jair Bolsonaro jelentette be a közösségi oldalán. Az első vizsgálat eredménye még koronavírus fertőzést mutatott ki nála, arról a brazil elnök akkor nem beszélt, az elnöki palotából szivárogtatták ki az információt a sajtónak.

A helyzet persze még most sem egyértelmű, hiszen a két vizsgálat ellentmond egymásnak, azt meg tudjuk, hogy amikor Jair Bolsonaro pár napja Floridában felkereste Donald Trump amerikai elnököt, a sajtófőnöke már fertőzött volt és az őt kísérő csapat további három tagjánál is jelentkeztek a fertőzés tünetei.

A brazil kormány kommunikációs ügyekben illetékes államtitkára, Fábio Wajngarten betegségét csak hazaérkezése után diagnosztizálták, az Egyesült Államokban még nem vizsgálták. Ő azóta otthoni karanténben van. Jair Bolsonaro pedig végig együtt utazott vele, Trump is fogadta őt.

A brazil elnök egyébként (mint az a kiemelt képen is látszik) egy ideje maszkot hord és az elnöki palotát sem hagyta el. Sőt, tegnap egy hivatalos programját is lemondta, nem utazott el Rio Grande do Norte államba (Brazília szövetségi állam, ez az egyik tagállama).

Kérdés ezek után, hogy mi a valóság, mi a helyzet a brazil elnök és az őt kísérő politikusok esetében. No meg mi van Donald Trumppal, aki mint azt fotók is bizonyítják, közeli kapcsolatban volt nemcsak Bolsonaroval, hanem Fábio Wajngartennel is.

Fábio Wajngarten a képen Trump mellett áll – Forrás: Wajngarten Instagram-oldala

Kapcsolódó: A brazil elnök tényleg elkapta a koronavírus fertőzést

A brazil és az amerikai elnök is találkozott koronavírussal fertőzött emberekkel

(Kiemelt kép: Bolsonaro (középen) maszkban – forrás: Bolsonaro Facebook oldala)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!