A bölcsek tanácsának tagja szerint nincs ok a Fidesz felfüggesztését feloldani

A bölcsek tanácsának tagja, van Rompuy szerint a Fidesz egy sor kérdésben nem mutatott kellő hajlandóságot álláspontja feladására.

A belga volt EU-biztos azt mondta a Politiconak, hogy a Fidesz „egy sor kérdésben nem mutatott kellő hajlandóságot álláspontja feladására”, ezért pedig eleve túl sok okuk sem volt arra, hogy megfontoljanak ilyen mértékű enyhülést.

Rompuy elismerte, hogy a Néppárt az utóbbi években komoly problémákkal néz szembe, mivel jó néhány tagpártja elkezdett együttműködni nacionalista és szélsőjobboldali erőkkel is, ugyanakkor hangsúlyozta, szerinte a „jobbközép, kereszténydemokrata” pártok továbbra is betöltik a legfontosabb politikai pozíciókat EU-s szinten, és a legfontosabb tagállamokban is.

Arról is beszélt, hogy szerinte nincs abban semmi különleges, ha nem sikerül már az első körben összehozni a következő hosszú távú költségvetést, mert a mostani helyzet bonyolultabb, mint korábban bármikor. Részben a Brexit, részben pedig amiatt, hogy a támogatásokat a jogállam betartásához kívánják kötni.

A bölcsek tanácsának tagja úgy véli, teljesen komoly terv az, hogy a jövőben minden EU-s támogatást „jogállamisági követelményekhez” kötnek majd, emiatt lehetséges, hogy az EU esedékes költségvetése is többet késik majd. Ráadásul a legtöbb kormány ezúttal is a nemzeti érdekek alapján tárgyal, és olyan eredményt akar, amelyet jól el tud adni odahaza. (Népszava)

Kapcsolódó: Tuskot és a Néppárt politikáját ostorozza Orbán

Tusk: határozatlan ideig felfüggesztve marad a Fidesz tagsága a Néppártban