Választási csalás történt, a rendőrség mégsem nyomoz tovább

Bár a Fejér megyei 2-es választókörzetben a nyomozás során beigazolódott a csalás, mégis felfüggesztik az eljárást, mondván, az elkövető kiléte nem derült ki.

A Momentum képviselőjelöltjeként induló Tóth Péter 2018 áprilisában tett feljelentést, mert tíz különböző kamupárt ajánlóívén találta meg jogtalanul a nevét és adatait. Mindez akkor derült ki, amikor Tóth a helyi választási irodánál ellenőrizte magát az íveken.

Tóth egy évvel feljelentése után levelet kapott a Székesfehérvári Rendőrkapitányságtól, melyben arról értesítették, hogy megszüntetik az ügyben indított a nyomozást.

A határozat szerint ugyan kihallgattak képviselőket és ajánlásgyűjtőket a kifogásolt körzetből, de az nem derült ki, ki követte el a bűncselekményt, és az sem bizonyosodott be, hogy aki benyújtotta az ajánlóíveket, annak tudomása lett volna arról, hogy Tóth Péter aláírása hamis az íveken.

Ugyanez történt a budapesti 5. számú választókörzetben is, ahol a Fidesz és Lévai Katalin pártjának ajánlóívein 341 ajánlás egyezett, csak más volt az aláírás a neveknél.

Ezek az esetek nem egyediek, az országgyűlési választás után az összesen 256 feljelentés történt az aláírás hamisítások miatt és az esetek kevesebb mint felében indult nyomozás, amikből májusig csak kettő jutott el a vádemelésig. (Index, hvg.hu)