Szele Tamás: Trollgyomlálás a Facebookon

Levelet hozott a posta tegnap, nyílt levelet, olyan ügyben, ami mindenképpen figyelmet és alapos átgondolást igényel – ráadásul nem is akárki írta, hanem a magyar sajtó egyik élő legendájának tekinthető Lovas Zoltán, aki a belpolitikai eseményekben is gyakorta fontos szerepet játszik. Okos ember, ismeretségünk eredete a rendszerváltás homályába vész – de azt bízvást állíthatom, tudja, mit beszél.

Állíthatom, de majd ki kell egészítenem, hogy teljes legyen a kép. Azonban először is lássuk a nyílt levelet.

Alapvető demokratikus emberi jog a szólás- és gyülekezés-szabadság. A virtuális világban jelenleg a virtuális szólás- és gyülekezési jog a facebook szabad használatát jelentené… Akkor, amikor az állampárt költségvetési pénzekből a MEH tartozékaként trollhadsereget üzemeltet, melynek az egyik feladata a demokraták százainak napi letiltatása, az lényegében a virtuális szabadságjogaink súlyos megsértését jelenti. Egyben pedig visszaélés is a Facebook moderálási elveivel.

A Facebook európai moderálási központjai Írországban és Lengyországban vannak, nyilvánvalóan nincsen megfelelő nyelvi tudásuk arra, hogy ezt a féle visszaélés-dömpinget kezeljék. Meglehet nincsenek is tisztában a jelenséggel és annak mibenlétével.

Tekintettel arra, hogy az állampárt virtuális szabadságunk elvételére való törekvése a demokratikusan gondolkodókat sújtja kizárólagosan, célszerű lenne, ha a magukat demokratikus ellenzéki pártoknak minősítő szervezetek külön-külön és együttesen is interveniálnának a Facebooknál. Ez már csak annál is inkább érdekükben állna, mivel a virtuális szabadság szétzúzása pontosan a saját létérdekeiket sérti végzetesen meg.

Javasolom tehát, hogy a demokratikus ellenzéki pártok – mivel az egyes állampolgárok önmagukban tehetetlenek és kiszolgáltatottak az ügyben – szólítsák fel a Facebookot a posztszovjet régióban tapasztalható anomáliák, azon belül is kiemelten a magyarországi anomáliák megfelelő figyelemmel kísérésére, az ezen a területen alkalmazott élő-moderáció radikális megemelésére, a toleranciaszint növelésére, a kormányzati eredetű troll-bejelentések negligálására.

Javaslom, hogy a demokratikus ellenzéki pártok frissen megválasztott Európai Parlamenti képviselői az ügyben kérjék az EP és az EU illetékes szerveinek eljárását, vizsgálat megindítását, és az ügyben érintett tagország(ok) kormány(ai)nak elmarasztalását.

Javaslom, hogy a hazai demokratikus ellenzéki pártok hozzanak létre közös alapítványt, amelynek célja a polgárok virtuális szabadságjogainak védelme, azok sérelmének regisztrálása, az ügyben lehetséges jogvédelem nyújtása.

Javaslom, hogy az Emberi Jogok védelmére világszinten hivatott ENSZ illetékes szakszerveinek figyelmét a demokratikus ellenzéki pártok hívják fel a fentiekben vázolt ügyre, és érjék el azt, hogy az ENSZ illetékes szervezetei foglalkozzanak a kérdéssel, vizsgálják azt ki és marasztalják el a jogsérelmet előidéző kormányzatot!”

Kérem, az egyik szemem sír, a másik zokog.

Ugyanis az írás minden szava igaz, sőt, kissé alá is becsüli a veszélyt. A kormány trollhadserege valóban létezik, ezt a 444 tavaly be is bizonyította, inkább a létszámuk kérdéses: valószínűleg meredeken emelkedni fog, mivel már nyilvános a bérezésük is. Havi hatvanezer forintot kínált egy pályázat ugyanis azoknak az egyetemistáknak, akik hajlandóak kormányzati propagandát terjeszteni – és aki erre hajlandó, az bizony hajlandó jelentgetni is. De nem csak egyetemistákról van szó. A már idézett 444-írás jellemzi, kik alkotják ezt a kört, tipikusan milyen embercsoportok:

Kezdő HÖK-ös egyetemista vagy friss diplomás, jellemzően lányok, akik életük nagy lehetőségének érzik ezt, jellemzően pontosak és precízek, de saját ötletet ne várjunk tőlük. Izgulva jegyzetelnek, ha az előadó kérdéseknek enged teret, bátran kérdeznek.”

Idős nénik jellemzően vidékről, akik valamilyen személyi asszisztens pozíciót töltenek be, már vagy 98 óta, s bár az összes választást végiggürcölték eddig, most nem teljesen értik, hogy mit keresnek ott.

A dörzsölt öltönyös/kosztümös, NER-be vágyó fiatal törtetők. Ők azok, akik valamilyen politikus sleppjéhez tartoznak, fontoskodóak, és a személyes előrejutásuk kulcsát látják a dologban. Képben vannak a szosölmédiával, értik a dolgukat, de a szemellenzősség odabasz.” (444)

Nyilván nem minden egyetemista, idős néni vagy öltönyös karrierista NER-katona, sőt – de közülük szoktak toborozni. Most jó lenni katonának, Kubatovnak verbuválnak, mondja a nóta.

Az ám, de sajnos nem csak ennyiről van szó. Én magam az elsők között voltam, akik a közösségi oldalak (és álhírek, konteók) hatásait kezdtem vizsgálni írásaimban, főleg saját élményeim indítottak erre, és azt mondhatom: már nem csak ellenzékieket tiltanak, sőt, évek óta nem csak őket. A tiltáshullámok ugyanis eddig – jól írja Lovas Zoltán – a Facebook moderálási elveivel való visszaélésekből fakadtak. Valaki összeszedett olyan húsz-ötven embert (ennyi elég szokott lenni), kiszúrták a célszemély egy, akár évekkel korábbi, kifogásolható bejegyzését (a Facebookon vannak bizonyos „tiltott szavak”, ezek használatát az algoritmus azonnal bünteti) és az ötven ember mindegyike óránként jelentette az illetőt. Az algoritmus természetesen reagált, jöttek a három napos, harminc napos, örökös kitiltások, ugyanis senki sem képes évekre visszamenőleg tisztogatni az üzenőfalán, és hát ezek a szavak nem voltak mindig tiltottak. Nem írom le őket, mert ez az írás a Facebookon is megjelenik, de okosabb nem emlegetni felhasználótársaink felekezetét, származását, nemi preferenciáit, főleg sértő és rövid kifejezésekkel nem.

De akkor hogy is van az, hogy harcos kormánypártiakat is tiltanak, nem is ritkán? Hát csak úgy, hogy ők sem sebezhetetlenek. Nekik is vannak, voltak tiltott szóhasználataik, csak ők azt hiszik, mivel nincsenek ellenzéki ismerőseik és nem olvasnak független sajtót, hogy a techóriások, a Facebook, a Google, a You Tube kizárólag nekik, vagyis a politikai jobboldalnak és ezen belül is a magyar kormánynak üzentek hadat. Ennek a paranoiás gondolatnak aztán nevetséges következményei lesznek: elég elolvasni Apáti Bence vagy G. Fodor szánalmas sipákolásait az üldöztetésükről. Sőt, ennek az egocentrikus marhaságnak köszönhető az a Századvég-tanulmány, aminek javaslata szerint „a magyar Facebookot és minden magyar közösségi oldalt” közmédiummá kell nyilvánítani és a kormány közvetlen irányítása alá rendelni”. Csodás gondolat, nagy kár, hogy „magyar Facebook” – egyszerűen nincs. Nem nemzeti vagy közigazgatási alapon szerveződik.

Meglepő, de tiltások véletlenül is becsúszhatnak, rendszerint a moderációs elvek szigorításakor, amiről azonban a közösségi oldal többnyire nem informálja a felhasználókat.

Bonyolítja a helyzetet, hogy maga a Facebook is egyre hülyébb algoritmusokat vet be a politikai befolyás szűrésére, pár hete több ezer magyar felhasználót zártak ki egy máig nyilvánosságra nem hozott tartalom megosztása miatt – csak találgatni tudunk, mi lehetett, annyi biztos, hogy a kizártak nagy része teljesen apolitikus volt és sokukat vissza is vették.

Ez etikai kérdéseket is felvet. Ha mi a politikai pártoktól várunk megoldást ebben a kérdésben, ne is csodálkozzunk, ha a hatalmon lévő politikai pártok is politikai megoldást, az erő megoldását választják. Mondjuk ők már azt is akarnák, csak lévén a Facebook magáncég, sőt, egy nagyon rosszul működő magáncég, egyedül a jog védi meg a politikai befolyástól meg a saját, kétségbeesett, kapkodó védelmi intézkedései (úgy-ahogy), tehát a magyar és más pártok egyelőre sokat nem tehetnek. Viszont ki sem sajátíthatják, sem részben, sem egészben.

Ebből következően én egyetértek a nyílt levéllel, csak a helyzet távolról sem ennyire egyszerű – műszaki-politikai ismereteim birtokában azt mondanám, hogy nem szimplán a magyar kormánypárt tűzvonalába került a honi Facebook és általában a közösségi oldalak, de a kialakult káosz kifejezetten úgy néz ki, mintha az orosz titkosszolgálat keltené a nagyobb zűrzavar kedvéért. Természetesen magyar érdekek kiszolgálásával is, és helyi erők alkalmazásával, akik többnyire nem is tudják, hogy kiknek dolgoznak: azt hiszik, a kormánypártnak, és nem jönnek rá, hogy hosszú távon Olginóból irányítják őket (ott volt és újra ott is van az orosz titkosszolgálati cyber-főhadiszállás).

Épp ezért érdemlene kiemelt figyelmet a posztszovjet zóna a közösségi oldal vezetése részéről, hiszen itt a politikai hatalomgyakorlásnak könnyen eszközévé is válhat a Facebook, mindez csakis szervezettség kérdése. Magam is fontosnak találom társadalmi szempontból, hogy foglalkozzunk ezzel a problémával, minden szinten és fórumon: azonban a politikai pártoktól és szervezetektől nem várok megoldást.

Legalábbis az országon belüliektől nem. Az uniós szervezetek azonban egy átfogó vizsgálat keretében fényt deríthetnének az unión kívüli politikai befolyásgyakorlás mértékére és hogyanjára: ez már valóban sokat segítene a helyzeten.

Röviden szólva: nem elég a gazt lekaszálni, nem elég kitépni sem.

A gyökerét kell kiirtani.

Aztán kertészkedhet az ember.

Addig reménytelen.

Szele Tamás