Legyünk őszinték: majdnem kiment a fejünkből a nagy választási kampányban. Jé, tényleg, szerdán október huszonharmadika, csak mivel kampányon kívülre esik, nem nagyon hívták fel rá a figyelmünket.
Pedig meg kell emlékeznünk, nagyon is, jó lenne, ha sikerülne méltósággal és hitelesen felidézni azokat a lázas napokat, most is viharos idők járnak.
A méltóság és hitelesség Magyarországon forradalmak és szabadságharcok tekintetében igencsak hiányzik: ezek ugyanis nagy, rengeteg embert mozgató események, akiknek mind megvan a saját történetük. Utólag aztán csak fogja a fejét még a tárgyilagosságra törekvő krónikás is: hát hogyan lehetett ennyiféle ötvenhat?
Csak úgy, hogy annyiféle, ahányan részt vettek benne. Mindszenty ötvenhatja nem azonos Faludy Györgyével. Még a közös pont is kevés benne: bonyolítja a helyzetet, hogy Magyarország minden politikai ereje ki akarja sajátítani a forradalmat, mindenki a saját szempontjai alapján, mindenki rá akarja tenni a kezét.
Megszerezni hivatkozási alapul.
A legújabb lopási kísérletet a Magyar Narancs fedezte fel és adta közre. Ezt most a Hatvannégy Vármegye fogja elkövetni, éspedig magánterületen, hogy ne lehessen olyan egyszerűen betiltani. Kicsit különös a szervezése, ugyanis a vármegyések oldalán tegnap még nem szerepelt a program plakátja, de azóta írt róla a Magyar Narancs, és kitették, most már azt sem lehet mondani, hogy semmi közük hozzá – bár ezt Kónyi-Kiss Botond, a mozgalom egyik alelnöke cáfolta is, szerinte az esemény valós, csak neki nem lesz ideje elmenni rá.
Rendben, azt tudjuk ezek szerint, hogy lesz vármegyés rendezvény.
De mi lesz a programja?
Lássuk csak!
„Könyvégetés: kommunisták műveinek elégetése
Célbadobás Molotov-koktéllal
Célbalövés kommunistákra
Zászlóégetés: vörös, uniós és LMBTQP”
Mindehhez a tartalmas kultúrműsorhoz valahol Székesfehérvár mellett lehet szerencséje a nagyérdeműnek, de azt csak regisztráció után árulják el a szervezők, pontosan hol.
Hát nem tudtam, mit fogok kihagyni azon a szent napon, de most már rájöttem: ezt. Életre szóló élmény lehetne ugyan, de legalábbis nyolc napon túl gyógyulna: ám valahogy az az érzésem, mégis kihagyom. Ugyanis undorító.
Kezdjük rögtön a könyvégetéssel, ami Európában egyértelműen a legsötétebb időket idézi. Baromira nem érdekel, hogy korábban is égettek könyvet, mások is égettek, az is aljasság volt, de az európai köztudatban a könyvégetés a harmincas évek német könyvmáglyáit idézi fel. Jóérzésű ember könyvet még ki sem dob, ellenkezőleg, ha nagyon nem kell neki, megpróbálja másnak továbbadni, aki szereti: égetni meg aztán a legnagyobb vétek. De már Heine is említette, hogy ahol könyvet égetnek, ott embert is fognak, szóval alaposan sikerült pozicionálni az esemény, mondjuk így, fénypontját.
Égettek könyvet 1956-ban?
Megesett ugyan, két alkalomról tudunk, az egyik a Horizont könyvesbolt előtt történt, a Kossuth Lajos utcában, a másik pedig a Köztársaság téri pártház ostrománál, ami az akkor történtek legsötétebb foltja volt… de 1956 nem a könyvégetésről szólt. Nem ez volt a jellemző: akkor már szólhatna a pálinkaivásról is, mert le merem fogadni, hogy többen ittak pálinkát azokban az októberi napokban, mint ahányan könyvet égettek.
Aztán felvetődik a kérdés: kinek a műveit égetnék?
A szervezők azt írják, kommunistákét, de gondoljunk bele, ma már ritkaság a Marx-Engels-Lenin-összes, drága is, szóval valószínűleg az lesz a kommunista, akire ők mondják. Nem mehetünk el szó nélkül az esemény homofób jelege mellett sem: így nem kizárható, hogy a bevallottan baloldali és biszexuális Faludy György köteteit fogják égetni, two in one, tekintet nélkül arra, hogy ha volt költője annak a forradalomnak, hát kétségtelenül Faludy az.
Elképzelem, ahogy október huszonharmadika alkalmából hamuvá égnek Faludy sorai:
„ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; –
és újra péntek: a Dunánál állunk,
a nap áttör ködön, füstön. Talán
sikerül minden s az alkonyat bíbor
brokátja Zsuzska lenszőke haján;–
és szombat: hajnalban csupa reménység,
de estefelé: nyakunkon a kés.
A keleti szemhatár mögött mocskos
felhők, nyugatról álszent röfögés”
(Faludy György: 1956, te csillag)
Hogy a céllövészetet és a Molotov-koktélok hajigálását hogyan kívánják megoldani az urak, nem tudom, de ha nem találnak célpontul szolgáló kommunistát, akkor nyugodtan lőjék egymást, ha lehet, éles lőszerrel – ennek ugyanis volna egy logikája.
Vezessük le.
Tehát, 1956 után a hatalom azt akarta elhitetni, hogy a forradalom egy szélsőjobboldali puccskísérlet volt. Nem volt az – de ezt mondta az MSZMP agit.-prop.-osztálya, évtizedekig.
A Hatvannégy Vármegye jelen akciójával szintén azt akarja elhitetni, hogy a forradalmat a szélsőjobboldaliak csinálták. Most sem igaz, most is hazugság, de ezt akarják beadni nekünk.
Mármost, ha a HVIM és az MSZMP agit.-prop. osztálya ugyanazt mondja, akkor mi a különbség közöttük?
Maximum az életkoruk, de különben hazudik mindkettő, mint a vízfolyás.
Tetszik látni: így lopják szét a történelmünket mindenféle brigantik.
Aki odamegy: leköpi ’56 emlékét.
És lesz, aki odamegy.
Szele Tamás
