Szele Tamás: Tavaszi szél vizet áraszt…

Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom, újságíró témát választ, virágom, virágom… Újságíró csak választaná a témát, egyelőre fogja a fejét, mert ami kerülközik, az minden, csak nem téma. Abból kinéz akár pár év is, akár egy hatalmas felfordulás is, csak éppen pont témának, na, annak nehéz volna nevezni. Tulajdonképpen inkább aknamező, vagy mi.

Ugye, kampány van, méghozzá eddig a legdurvább, emberhalálon kívül már minden volt benne, és hát csak a vak nem látja – vagy az elvakult – hogy keményen manipulálnak minket, lassan már nem is egyik vagy másik fél győzelme érdekében, lassan úgy tűnik, a fő cél maga a teljes zűrzavar. Egymást érik a szenzációk, lehallgatások, botrányok, ami szakmai szempontból nem épp a legjobb: teljesen devalválódik a hír értéke, most már ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, melyik világrengetést hihetjük el és melyiket nem.

Itt van például a tegnapi ügy.

Épp hatféle dolgot intéztem, szokás szerint egyszerre, mert hogy másképp, részint kéményseprőkkel tárgyaltam, részint kínai ételt akartam venni, részint ágybetétért rohantam, mikor egy okos és megfontolt ismerősöm átküldött egy fotót. Becsületére legyen mondva: egy szóval nem állította, hogy a kép hiteles is volna, inkább azért küldte, hogy nézzek már utána, mi a csoda ez. Mikor időm engedte, megnéztem és kivert tőle a víz.

A kép még egy dolog, azon semmi különös nem látható, kivéve Győr fideszes polgármesterét, elvileg egy hajót és pár hölgyet, de a képhez kapcsolódó szöveg azt állítja, miszerint az illető úr három másfél milliós prostituált és öt gramm kokain társaságában élvezi az Adriát.

Hát, csak az itt a baj, hogy a meleg lombik pont úgy néz ki, mint a hideg, az áram alatt lévő alkatrészről sem lehet megmondani ránézésre, van-e benne delej vagy sem, és a fideszes polgármesterről sem lehet kívülről megállapítani, a szemünk segítségével, van-e benne kokain vagy nincs, és ha igen, mennyi van.

Ilyenkor elmélázik az ember például azon, hogy ezzel mi a jószagú Úristent csináljon?

Egyfelől, nem árt felidézni néhány törvényünket. Például a kábítószerekre vonatkozót, ami bizony nagyon szigorú. Ilyen váddal alap nélkül nem szabad dobálózni, mert nagyon visszaüthet, ha nem tudjuk bizonyítani. A kép forrása egy blog, címe szerint „Ez az ördög ügyvédje”, és a szerző szándékosan nem mutatkozik be rajta. Sőt, azt írja:

Olvasom, sokan azt találgatják, vajon ki vagyok én. Lehet, hogy majd egyszer ez is kiderül. Azonban én inkább azt javaslom, azon gondolkodjon el mindenki, miből futja Borkainak ilyen legalább 15 millió forintos bulikra rendszeresen! És miért nem tett ellenem feljelentést?”

Hát a második kérdést könnyen megválaszolhatom: azért, mert fogalma sincs az illető személyéről. Ugye, ha valakiről nem tudjuk, kicsoda, a bíróság elé sem vihetjük, ismeretlen tettes ellen lehet ugyan vizsgálatot indítani, de míg a tettes ismeretlen, jó eséllyel neki magának sem lesz tudomása afelől, hogy őt keresik. Ha meg már ismert, akkor úgyis megtudja.

Csak ott van a sajtótörvény is. Ami bizony felelőssé teszi a megjelent írás tartalmáért a lapot is, az írás szerzőjét is, ügyes emberek komoly pénzekhez szoktak jutni – na jó, rendszerint pár százezer forintokhoz – úgy, hogy először a sajtóterméket perelik be a róluk szóló írás miatt, mert sértve érzik személyiségi jogaikat, aztán, mikor ezt megnyerik és van hatályos ítélet az ügyben, beperelik magát a szerzőt is, ami azért érdekes, mert az első perben a bíróság már kimondta a jogsértés tényét, így extrém esetben még tárgyalásra vagy bizonyítási eljárásra sincs szükség ahhoz, hogy a szerzőt megvágják még pár százezerre. Egyszer csak jön egy fizetési meghagyás és mehet az ember kölcsönkérni.

Szóval, vigyázni kell, mit írunk le, mit nem.

Még maga a híresztelés is büntetendő: mármint azért is lehet bírságot kiszabni, volt is rá példa, hogy ha más lapban, orgánumban megjelent hírt közlünk a forrás megjelölésével. Ha a kedves páciens, bocsánat, felperes úgy érzi, miszerint neki sérült a jó hírnévhez való joga ez által, lazán feljelentheti a másodközlőt – akár úgy is, hogy az első közlést nem büntetik. Volt már olyan, hogy lapot büntettek MTI-hírért, és az MTI-nek meg a haja szála sem görbült.

No, ezek után tessék újságot csinálni. De bátran, hitelesen és belemenősen ám.

Aztán meg a mostani kampányban, ebben a hírhurrikánban, mikor zuhognak az állítások, felelősen kevés dologról mondhatjuk, hogy igaz. Voltak már magyar politikusoknak drogügyeik? Épp voltak, de bizonyíthatatlanok voltak azok is, azért ők sem hülyék, nem mennek fejjel a falnak. Van, akiről beszélik, hogy él mindenféle vicces szerekkel, sőt, volt pár éve még egy videófelvétel is, amin egy másik politikus épp fehér port szippant fel (minő csoda: az is kampányban került elő), aztán a végén abból is vesztett sajtóper lett, mert az illető lap nem tudta bizonyítani, hogy nem porcukrot vagy sütőport szipákol a felvételen a városatya.

Szóval, vagy igaz a dolog, vagy nem, de bolygatni nem bölcs.

Éppenséggel bárkiről lehet fotót készíteni hajó fedélzetén, asztali örömöket élvezvén, netán Vénusznak áldozván, lévén, hogy ezek a dolgok senkitől sem idegenek. De azt már bizonyítani, hogy milyen vegyi anyag van a képen látható személyek szervezetében még orvosilag sem egyszerű feladat, megmondja akármelyik rendőr.

Akkor most vétkes a polgármester vagy sem?

Tudja a fene. De nem állíthatunk semmit felelősen. Az nem kategória, hogy „akár igaz is lehetne”, ez a bíróságon nem állja meg a helyét, valamit vagy állítunk, vagy nem. Az asztalon csak italosüvegek látszanak, a jelenlévő hölgyek foglalkozását sem állapíthatjuk meg bizonyosan, mert az sincs kizárva, hogy a helyi Üdvhadsereg vezetőségét képezik és épp jótékony célú teadélutánt szerveznek a sínylődő leányanyák javára. Ugyan nem túl valószínű, de ez sincs kizárva. Azt sem tudni, maga a yacht Dubrovnikból indul-e avagy Scapa Flowból, sőt, még azt sem, egyáltalán hajó fedélzetét látjuk-e vagy egy vendéglő belső terét.

Szóval: semmi sem biztos, csak az, hogy politikai manipulációval van dolgunk. A politikusoknak könnyű, egyrészt az életben nem fog kiderülni, ki felel az állításokért, másrészt ha ki is derül, vannak ügyvédeik, ahogy egy klasszikus mondta, azok majd megvédik őket, az a dolguk. Kampányban amúgy is belekalkulálnak némi törvénysértést és ebből fakadó anyagi veszteséget. Minden oldalon.

De nehéz a sajtómunkásnak, mert itt nem hinni kell, azt a templomban tessék, itt tudni vagy nem tudni kell, mi igaz, mi nem.

Az sem sokat segít, ha azt boncolgatjuk, kinek az érdeke egy-egy támadás, mert olyant is láttunk már, hogy valaki álnéven vagy névtelenül támadta saját magát, hogy aztán jól megsértődhessen.

Szóval, a jófene tudja, hová tegyük az ilyesmiket.

Laptársaink is kerülgetik a dolgot, mint macska a forró kását, mivel terjed, eltitkolni nem lehet, csakhogy mivel fogalma sincs senkinek, mennyire igaz az állítás, megírni sem igazán lehet, szabad: valóságos kötéltáncot jár a magyar sajtó a történet körül.

Akkor, végső soron mit állíthatunk?

Én azt mondom, maradjunk annyiban, hogy tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom.

Abból tán csak nem lesz baj.

Vagy ki tudja.

Szele Tamás