Szele Tamás: Sztyeppei örökségekről

Megint a miniszterelnök, mint mindig. Sőt, csak egy mondata, magával az egész emberrel nem is nagyon tudnék foglalkozni, arra ott vannak a specialisták, csak azt nem tudom, minek, mert nem sok hasznukat látjuk. De ez az egy mondat is ott gyönyörű, ahol van.

És nem kis vitákat fog kavarni, megjósolhatom.

Ahogy még a viták érveit és lefolyását is megjósolom, olyan kiszámítható hely ez az ország. Sietek hozzátenni: az összes többi is, csak nekünk ebben van módunk és alkalmunk élni. Szóval, mit is mondott a minielnök, ráadásul Igor Matovic szlovák kormányfőnek? Sok mindent, minket ez érdekel:


A nyelvet és a kultúrát soha nem szabad háttérbe szorítani, mert az a magyar számára fontosabb, mint az élete.

Ezt nem tekintem nacionalizmusnak, ez egy megdönthetetlen erejű nemzeti identitás, amely abból a történelmi tényből fakad, hogy a magyar az egyetlen megmaradt, keletről nyugatra indult nép, mi vagyunk a legnyugatibb keleti nép, maradványok vagyunk, egy valaha volt, hatalmas sztyeppei világ utolsó maradványai, akik bejelentkeztek a túlélésre. Ezt menedzseljük. Fogadjanak el bennünket, ahogy vagyunk!”

Az első mondatról annyit, hogy adná az Isten, bár komolyan gondolná, de nem így van. Megnézem én a magyar kormány fejét, amikor birtokainak egy évi jövedelmét az Akadémiának adományozza, habár birtokai nem az ő nevén vannak, Akadémia is csak olyanformán létezik már, ahogy ő gondolta ki, szóval még ha meg is cselekedné ezt a gesztust, nagy összeg nem cserélne gazdát.

A második mondata a problémásabb. Egyrészt azért, mert nem igaz. Nem a magyar az egyetlen megmaradt európai nép, amelyik keletről jött, ha úgy vesszük, tekintse, kérem, a teljes indoeurópai nyelvcsaládot. A keletről Európa felé történő vándorlás jó ideig lassú volt, de folyamatos, gondoljunk a keltákra, germánokra, gótokra, persze a Római Birodalom korának vége fele alaposan felgyorsultak az események, az akkori népvándorlással kerültek ide a honfoglalók is. De azért Európába így vagy úgy szinte mindenki Keletről érkezett, az a sokkal érdekesebb kérdés, hogy mikor? És milyen formában?




Ugyanis a korai kultúráknak – de akár a középkoriaknak is – egyáltalán nem volt mai értelemben vett nemzettudata. Sőt, még az előbb említett, anyanyelvhez kötött „kulturális nemzet” fogalma is bonyolult volt: Athén is görög volt, Spárta is, azonban hellének csak akkor voltak, mikor a perzsákkal kellett verekedni és nem egymással. Ha egy ókori vagy kora középkori embert megkérdeztünk volna az „identitásáról”, arról, hova tartozik, jó eséllyel vagy azt a várost mondta volna, aminek a polgára, vagy azt mondta volna, római polgár, vagy – később – megnevezte volna a hűbérurát. Még azt is meg kellene neki magyarázni, mi az a nemzet, mert ők csak a nemzetséget tartották számon, már amikor számon tartották. Ilyen alapon tehát például abban a „valaha volt, hatalmas sztyeppei világban” valaki lehetett alapvetően mondjuk kereit vagy najman, ezen kívül híve vagy Dzsingisznek vagy Dzsamukának, aztán egy idő után már csak Dzsingisznek, tehát Temüdzsinnek, de olyant, hogy „én mongol vagyok” nem nagyon mondott senki, viszont és ezzel szemben mongolul (is) beszélt.

Hogy nem a mongolokra tetszett gondolni? Így volt ez más pusztai népeknél is. Az, amit most hamis romantikával sztyeppei világként sírnak vissza egyesek, tulajdonképpen egy állandó mozgásban lévő, sőt, állandó politikai-katonai konfliktusokban őrlődő valami volt, ahol időről időre átvették kisebb-nagyobb területek fölött a hatalmat a különféle szövetségek, de ezt aztán nagyon sokáig senki sem tudta megtartani. Szóval az a csodás, békés, természetközeli idill a végtelen pusztában, melyben bölcs és bátor eleink éltek volna Tengrivel társalkodván, soha nem létezett. Volt ezzel szemben állandó vándorlás (gyakori letelepedésekkel), ma már megmagyarázhatatlan rajtaütések a szomszédokon és távolabbi ismerősökön minden fél részéről, tehát ők is jöttek rajtaütni, élénk kereskedelem, ha épp rabolni nem lehetett – ilyen alapon tehát tényleg létezett sztyeppei életmód, csak nem volt sem idilli, sem nyugodalmas.

Ugyanakkor nem becsülhetjük le a sztyeppei népek kultúráját mostani szempontjaink alapján, hiszen ekkortájt Európában meg a különböző helyi urak ütögettek egymáson, hódítgatták el egymás területeit, szóval az öreg kontinens sem volt a béke és kultúra szigete, a ma civilizált Anglia valóságos átjáróháza volt a világ összes hadseregének, amely képes volt oda eljutni, tehát a „good old England” ugyanúgy a legendák körébe tartozik, mint a sztyeppei idill, kerecsennel és sámándobbal.

Orbán Viktor pedig annyira a letéteményese ennek az örökségnek, amennyire Boris Johnson örököse az egyébként walesi kelta Arthúrnak.

De lássuk, hová fog ez vezetni, mrs. Lipton, mert azt ígértem, megjósolom a kitörő vitát.



A művelt közönség egy része azonnali kipcsákozásba fog kezdeni, ami nagy hiba, ugyanis nem lehet egy már kihalt népet, ami mára nyelvtani fogalommá vált, felelőssé tenni eleven állami vezetők hülyeségéért. Arról nem is szólva, hogy a „kipcsák” semmivel sem inkább a „primitív” szinonimája, mint bármely más élő vagy holt nép neve. Aki erre a mondatra reakcióképpen elkezdi átkozni a „sötét és barbár sztyeppei Ázsiát”, az legalább annyira nincs tisztában Ázsia történelmével, mint Orbán Viktor, aki pedig még azzal is megpróbál büszkélkedni, hogy soha nem volt egyetlen keleti felmenője sem, az még rosszabb, ugyanis ezek az érvek pont a kormánypárt és a szélsőjobboldal eszköztárába tartoznak, ott van rajtuk a kincstári jelzés: ők is, az ő érveikkel automatikusan szembeszállók is ugyanazt a hibát követik el. Származással érvelnek.

A kormány militáns hívei meg majd elkezdik verni a sámándobot, őrizni a hagyományt, szerintem azért is maradt fenn olyan kevés autentikus régi tradíció, mert annyian őrizték őket, hogy attól egy óceán is elveszett volna.



Ez a vita már lezajlott a magyar történelem folyamán, lezajlott többször is, és soha, egyetlen alkalommal sem volt eredménye. Ez ugyanis a turanizmus vitája. Még Vámbéry Ármin idejében tört ki először, akkor azon, hogy turáni nép-e a magyar vagy finnugor, ezt is állandóan újramelegítik, maga Vámbéry ezt azzal vélte eldönteni, hogy kimondta:

…a magyar nyelv eredetében ugor, de a nemzet későbbi érintkezése és történeti átalakulásánál fogva egyformán ugor és török jellemű…” (Magyar és török-tatár szóegyezések)

Ezzel persze nem volt és nem is lesz elintézve a kérdés, míg magyar politikus él: tehát sokáig, igen sokáig fogják még előszedegetni a sifonérból ezt a legenda-vitát. Aminek, mondom, semmi értelme.

A mai magyar állampolgár egészen pontosan annyira sztyeppei, amennyire a mostani brit állampolgár briton vagy pikt – és ennek mára még fontossága sincs.

Az állam polgárainak származása egészen pontosan annyiféle, amennyien vannak, és ez a világ minden országában így van.

A mai eseményeknek és politikának semmi köze ahhoz a sztyeppei világhoz, aminek vagy örökösei vagyunk, vagy sem, és teljesen mindegy, ki mennyire az vagy nem az.

Míg nem kell befizetni az örökösödési adót az ingatlan után, kérem, mert akkor azonnal letagadunk mindent.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!