Szele Tamás: Szijjártó, a macsóhímzés

Kérem, én sok mindent gondoltam volna, de ezt azért mégsem. Mármint, hogy Szijjártó Pétertől fogom megtudni, mitől igazi a férfi. Meg mitől nem.

Mindig azt hittem, hogy ezt inkább hölgyek dolga eldönteni, és nem az étkezéssel áll a dolog kapcsolatban – de hát ki hogy érzi, gondolja. Kinek a pap, kinek a papné, kinek a paplan, kinek meg a kolbászfesztivál.

Mert a Békéscsabai Kolbászfesztiválon hangzott el a halhatatlan gondolat a kis Küküm-miniszter szájából. A Küküm nem egy kipcsak szó, akármennyire is törökösen hangzik, nem is egy becézés (hová mész, te eszemadta kökényszemű kis küküm?), hanem a Külgazdasági és Külügyminisztérium rövidítése, mert nálunk a külgazdaság előbbre való a külügyeknél. Azt eleinte nem értettem, a kolbászfesztivál mitől külügy, mikor Békéscsabán tartják, de az aranyszájú külügyminiszter szavai világot gyújtottak setétlő elmémben. Lássuk csak, hogy is mondja az MTI?

Magyarország tavaly 18 ezer 900 tonna kolbászt exportált 45 országba, amivel a 12. lett a világon – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a 23. Békéscsabai Kolbászfesztiválon. A tárcavezető a fesztivál frisskolbász-gyúró versenyének megnyitóján arra hívta fel a versenyen részt vevő csapatokat, gyúrjanak annyi kolbászt, hogy jövőre benne legyünk az első tízben.”

Akkor nem külügy, de külgazdaság. Mondjuk azt nehezen hinném, hogy véget nem érő kolbászkaravánok indulnának Közép-Ázsiába Békéscsabáról, tekintve, hogy türk testvéreink túlnyomórészt muzulmánok, a csabai kolbász pedig sertéshúsból vagyon, Kínát sem gondolnám komoly felvevőpiacnak, ugyanis a kolbász egyike azon kevés magyar étkeknek, amit a kínai gyomor és ízlés felháborodva utasít el valamiért, Németország pedig jobb szereti a saját termékeit, de valaki csak megvette tavaly azt a 18 900 tonna kolbászt, nem kellett kerítést fonjunk belőle, különben is, nálunk azt pengés drótból fonják. Arra nem térnék ki, hogy mifelénk, Biharban, ahonnét én származom, meg Tolnában, ahol éltem, a kolbászt töltik, a töltelékét meg keverik, nem gyúrják – de ez lehet tájnyelvi kérdés, lehet, hogy Békésben gyúrják, ne akadjunk fenn rajta. Annak örüljünk, ha gyúrják, hogy nem kelesztik.

Hanem, ha csak ennyit mondott volna a mi kis kükünk, az én mesém sem tartana tovább. De mondott mást, szebbet, többet is!

A magyarokat világszerte három dologgal azonosítják: Puskás Ferenc labdarúgó nevét mindenki ismeri; azt mindenhol tudják, hogy a világ legkülönlegesebb itala a pálinka; és azt is tudják, hogy az igazi férfi a legcsípősebb kolbászt is meg tudja enni, a legcsípősebb pedig a csabai a világon.”

Ha nem tudnám, hogy Szijjártó antialkoholista, mégpedig nem csak magától, de miniszterelnöki tilalom miatt is (miniszterkedése első éveiben megesett, hogy maga Orbán Viktor utasította el egy nemzetközi tárgyaláson, mikor a magyar külügyminisztert valami tartalmassal kínálták, ezekkel a szavakkal: „a gyereknek csak hozzanak vizet”), hát azt mondanám, beszéd előtt megkóstolhatta azt a különleges pálinkát, annak is legalább az egyenlő oldalú fajtáját. Ugye, az egyenlő oldalú háromszög mindegyik szöge hatvan fok. A derékszögűt már nem nézném ki belőle.

De tudom, hogy sohasem iszik, szóval még ez a mentsége sincs meg neki. Puskásról egy szavam sincs azon kívül, hogy semmi köze a kolbászhoz, vagyis csak annyi, amennyi mindenkinek – de mi ez a szamárság azzal, hogy ki az igazi férfi?

Én magam úgy szoktam fogalmazni, hogy nem az a legény, aki felégeti a malmot, arra minden csiszlik képes, hanem az, aki felépíti és aztán őröl is benne – de még ehhez sem feltétlen szükséges az Y kromoszóma, megfelelő asszony ugyanúgy képes volna rá. Amint alkalmatlan férfi meg nem. Mondjuk bizonyos életkor – olyan 15-16 év – fölött az ember rájön, hogy nem is érdemes azon tipródni, mitől és mennyire igazi a férfi, nincs értelme követelményrendszert felállítani, annak megfelelni, legyünk, akik vagyunk: akadni fog olyan lány, akinek igaziak leszünk és akadni fog olyan, akinek meg nem.

No, de ezt a kolbászpróbát akkor is először hallom.

Meg is lep, azt kell mondjam, ugyanis tudtommal Szijjártó tiszta életet él, valláserkölcsi alapon. Márpedig vagyon nékem itthon egy ilyen irányú szakmunkám, azt szoktam olvasgatni, ha valamiért nagyon büntetni akarom magamat. Írta Tóth Tihamér atya, az a címe, hogy „A tiszta férfiúság” Ez a fogalom nagyon izgathatta az atyát, több kötetet is szentelt a témának, egyik borzalmasabb, mint a másik, a javával poloskát is lehet irtani, mert az a féreg ugyan mindent kibír, csak éppen azt nem, ha ezekből olvasnak fel neki, a harmadik bekezdés után belepusztul. No lássuk, mit mond a szent életű jó Tihamér atya ez ügyben?

Helyesen teszed, ha – amennyire tőled függ – ésszerűen rendezed táplálkozásodat is. Túl sok evéstől vérszemet kap az elkényeztetett test, viszont okos mértékletességgel elérheted, hogy a testi vágyak kevésbé követelőleg fognak benned fellépni. A fűszeres étel felizgatja az idegeket; felizgatott idegek pedig nem fogadnak könnyen szót. Sok fehérjét tartalmazó táplálékot és sok húst ne egyél, főképp este ne. Inkább több zöldfőzeléket, gyümölcsöt, esetleg tésztát. Főleg az esti étkezésnél légy erősen mértékletes.”

Ennyit a csípős kolbászról, mint a férfiúság mércéjéről – a pálinkáról nem mond semmit? Dehogynem!

Szeszes italt fiatal korodban soha ne igyál! Az erkölcstelen tettek legnagyobb részét szeszes italtól felizgatva követik el. Nem alap nélkül óv a Szentírás: „Nolite inebriari vino, in quo est luxuria” (Eph. 5,18.), ne részegedjetek meg a bortól, mert az tisztátalanságra visz. És egy másik helyen: „Buja dolog a bor, és tombol a részegség, ki ezekben gyönyörködik, bölcs nem leszen.” (Péld. 20,1.) Már a rómaiak jól ismerték, hogy ahol Bacchus, a bor istene fűti a kályhát, a kályha mögött meghúzódik Venus is, az erkölcstelenség istennője.”

Hát biza, Szijjártó úr, vigyázni kell ezekkel a hedonista asztali örömökkel. Azt fel sem tételezném, hogy nem ismeri Tóth Tihamér atya műveit, azt meg főleg nem, hogy nem azok szerint él – csak egyet mondhatok, maga megingott az erkölcs útján, gyónja meg legalább, a többivel együtt és többet ne járjon kolbászfesztiválokra.

Már csak azért sem, hogy körbe ne röhögjék.

Leszögezhetjük tehát: a magyar külügyminiszter úgy akart viselkedni, mint aki legény a talpán.

De belegondolhatna, hogy milyen fájdalmas lehet annak, aki a talpán legény.

Egész nap azon az érzékeny szerven járni…

Miniszterkém, adja fel.

Nem magának való ez a szerep.

Azt nem tudom, hogy ezzel szemben mire volna alkalmas, pedig sokat gondolkodtam már rajta – de ez rosszul áll nagyon.

Egyezzünk meg: maga nem épp egy macsóhímzés.

Inkább ne hímezzen.

Hámozzon.

Hátha az jobban sikerül.