Szele Tamás: Szabadság és levegő

Kotkodács, minden napra egy tojás, mondja a mesében az aranytojó tyúk, akit nem vág le Rákosi elvtárs, hogy már az elején teljes képzavarral kezdjek. A magyar kormánynak meg utóbbi időben minden hétre kell egy konferencia, amin a tagjai nagy létszámban felszólalhatnak, múlt héten ilyen volt a demográfiai csúcs, ezen a héten a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének konferenciája.




Jövő héten is biztos lesz valami, mert kezdenek ráérezni a konferenciázás ízére, jó is az, amikor végre kifejthetik nagyobb közönség előtt nézeteiket nagyjából mindennel és némely egyebekkel kapcsolatban. Kövér László tegnapi beszédét már méltatta Konok Péter kolléga úr lapunk más helyén, tehát én most Orbán nem kevésbé korszakos megszólalását fogom elővenni.

Igen, hát az azért látszik, hogy a miniszterelnök filozofikusabb alkat, mint a házelnök. Míg Kövér a Nagy, Általános Óraátállítást boncolgatta, minek során a világ minden időmérője annyit fog mutatni, amennyi Budapesten az idő (érdekelne, hogy oldja meg a napórákkal), a kormányfő inkább a víziójáról beszélt. Mondjuk Helmut Schmidt német kancellárnak az volt a véleménye e kérdésben, hogy „akinek víziói vannak, menjen orvoshoz”, de ő olyant is mondott a maga idejében, miszerint „A kormánynak azt kell tennie, ami helyes, ami szükséges – nem azt, ami rövid távon tetszetős”, szóval nem mérhető a szárnyaló orbáni szellemhez, mely vígan csapong a látomások között és a Mennyek kapuját ostromolja.

De szó szerint, ugyanis a Hegyi Beszédre utalt, méghozzá Jézus Krisztus szerepéből szólt a jelenlévőkhöz:

„Magyarország a hegyen épült város, és köztudott, hogy azt nem lehet elrejteni. Nőjünk fel ehhez a küldetéshez, teremtsük meg magunknak és mutassuk meg a világnak, milyen is az igazi, mély és magasabb rendű élet, amelyet a keresztény szabadság eszményére építettünk – mondta, megjegyezve: hátha az összezavarodott, tájékozódását vesztett és végzetes bajoktól gyötört Európának is mentőöv lesz ez.”

Hát, vallási ügyekbe nem avatkoznék, ez csak egy stiláris fordulat, legalábbis reméljük, hogy ezt a szerepet nem veszi komolyan, de azért lehetett volna más hasonlattal élni, máshonnét idézni. Igaz, végül is egy vallásos szervezet konferenciáján beszélt, lehet: gesztust akart gyakorolni. Nem jól sikerült, ez hajaz ám a káromlásra, hiszen az isteni ige egyetemes és nem csak Magyarországra érvényes, így ez a kis drótoktól ölelt nem is lehet a hegyre épült város. De ne ragadjunk le ennél a képnél, beszélt ő mást is.

„Magyarországon létrejött egy új állam- és politikaelméleti modell, egy sajátos kereszténydemokrata állam. Ehhez – folytatta – két nagy lépés vezetett el, két rendszerváltás: az első 1990-ben megszüntette a szovjet világot, ez volt a liberális rendszerváltás, az elnyomástól való megszabadulás, a megszállástól való szabadság korszaka. Ez természetszerűleg liberális demokráciát eredményezett, amelynek középpontjában a valamitől való szabadság állt – tette hozzá, hangsúlyozva ugyanakkor: voltak, akik már akkor felismerték – önök előbb, én később -, hogy nem lesz elég azt megmondani, mitől akarunk szabadok lenni, arra a kérdésre is meg kell találni a választ, mire akarjuk használni a szabadságot.

Ezért kellett megtörténnie a második rendszerváltásnak 2010-ben, amikor azt tettük, amit Antall József tanácsolt: kétharmados, alkotmányos forradalmat csináltunk – mondta, úgy értékelve, hogy a második rendszerváltás kijavítja és kiteljesíti az elsőt, megadja annak értelmét. A kormányfő ezt nemzeti, illetve keresztény rendszerváltásnak nevezte, amely kereszténydemokráciát eredményezett, középpontjában a keresztény szabadsággal.”

Az kétségtelen, hogy 2010-ben gyökeres fordulat történt, bár forradalomnak még fülkeszinten sem nevezném, inkább alkotmányos puccsnak, de ez legyen a gondolatmenet kisebbik hibája. A nagyobbik az, hogy értékelvűen közelíti meg a szabadság fogalmát: ha jó valamire, ha fel tudjuk használni valamire, akkor kell, ha nem, akkor nem. Márpedig a szabadság nem fegyver vagy szerszám, hanem az élhető lét egyik alapfeltétele, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy használjuk valamire a levegőt? Azon kívül, hogy belélegezzük? A legtöbben nem. Akad, aki vitorlázik, repül vagy sárkányt ereget, szélerőművet üzemeltet vagy lisztes molnár – de a legtöbben csak lélegezzük. Elmondható tehát, hogy a levegőből kiemelt haszna csak egy kiváltságos kisebbségnek van? Elmondható, ha hülyeség is. Mármost ki lehetne olyan rendszert is építeni, ami a levegő igazságos elosztása érdekében államilag szabályozná, ki mennyi levegővel gazdálkodhasson, milyen feltételek mellett, parlamentáris akadálya ennek sem volna, és a levegőhasználó tevékenységeket állami irányítás alá vonná.



Rendben, de akkor ki juthatna levegőhöz?

„A liberális szabadság szerint az egyéni teljesítmény magánügy, nem eshet a közösség erkölcsi megítélése alá; a keresztény szabadság szerint viszont az az egyéni teljesítmény érdemel elismerést, amely a közösség javát is szolgálja: öngondoskodás és munka, saját egzisztencia megteremtésére való képesség, tanulás, egészséges életmód, adófizetés, családalapítás, gyermeknevelés, a nemzet dolgaiban és történelmében való eligazodás képessége, a nemzet önreflexiójában való részvétel.”

Tehát az egyéni légzés alább való, mint a levegő közösség javára történő használata, Több levegőt kell kapjon az, aki így vagy úgy a nemzet javára tevékenykedik, például, akik vezetik, kevesebbet azok, akik csak elszuszogják felelőtlenül. Ugyan a vezető réteg sem tud többet lélegezni, mint bárki más, de mégis jobb, ha az ő kezükben vannak a levegőkészletek, ők osztják el azokat, a nemzet javára.

„A liberális szabadság álláspontja szerint a liberális demokráciáknak a liberális internacionalizmus jegyében végül össze kell olvadniuk, e világkormány európai pillére pedig az Európai Unió lenne összekapcsolódva a Clinton-, Soros-féle Egyesült Államokkal. Ez volna a kizárólag a józan észre épülő liberális birodalom, amelyet már Immanuel Kant német filozófus is javasolt – fűzte hozzá.”

Hát, sem Clinton, sem Soros nem akkora világhatalmi tényező, mint amennyire rettegni méltóztatik tőlük és rettegtetni a hallgatóságát – ami pedig a józan észre épülő, ördögi liberális birodalom vízióját illeti, egy nagyon régi vicc jut eszembe róla, az ötvenes évekből:

– Mi a kapitalizmus?
– A kapitalizmus embernek ember általi kizsákmányolása.
– És mi a szocializmus?
– Ennek pont a fordítottja.

Szóval, ha az ellenség a józan ész társadalma volna, miniszterelnök uram, akkor nincs mit tenni, meg kell valósítani ennek pont az ellenkezőjét, ezen fáradozik az ön felkent személye, és tagadhatatlan, hogy öles léptekkel rohanunk a bomlott észre épülő társadalom felé, ami az öné, az öné, sikereit nem vitathatom el.

Szóval valami ilyesmire gondol a magyar kormányfő, mikor „keresztény szabadságot” emleget. Ha a „levegő” szót tesszük a „szabadság” helyére, mindjárt kiugrik az összes hiba, és tehetjük, mert a szabadság is, a levegő is: létszükséglet.

Azt, hogy mi köze ennek a sánta gondolatmenetnek a kereszténységhez, még nem sikerült megfejtenem, szerintem semmi, csak visszaélnek a vallás nevével is.

No, de ez van.

Előre az orbáni úton!

Már nincs messze a Sárga Ház.

Szele Tamás

(Kiemelt kép: Orbán Viktor beszédet mond a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kongresszusán – MTI/Koszticsák Szilárd)