Szele Tamás: Sérelmekről, törvényekről, toportyánokról

Bonyolult dolgok ezek, kérem, miként a törvényesség is az Hunniában. Hol az egyik oldal jelenti fel a másikat, hol a másik az egyiket, „Csapásokat adunk és csapásokat kapunk” – mondaná Virág elvtárs, és ez az állapot még akkor is nehezen volna elviselhető, ha csak két oldal volna. De a valóságban sokkal több van, tehát dzsungelharc folyik, követhetetlenül.

És logikátlanul, sőt, gyakran törvénytelenül is. Ma két eljárásról lesz szó, az egyik már lezárult, mégpedig kúriai ítélettel, a másik csak most indul: de hogy egyik sem hétköznapi, az is bizonyos.
Az első sommásan arról szólt, hogy:


Szerdán a Kúria jogerős ítéletében kimondta, hogy a kormány 2017-es nemzeti konzultációja valótlan és jó hírnevét sértő állításokat fogalmazott meg a Magyar Helsinki Bizottságról. Az ítélet 2 millió forintos sérelemdíjra kötelezte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, a kormánynak az MTI-nél is közzé kell tennie a bocsánatkérését, és a kormány.hu nyitóoldalának 30 napig ezzel kell kezdődnie, tekintve, hogy annak idején 8 millió választópolgárhoz juttatták el a Helsinki Bizottságot lejárató propagandaanyagot.” (Index)

No, ez elvégeztetett, mondaná a jogban akár csak kicsit is járatos ember: minálunk a Kúria a legfelsőbb bíróság, nála feljebb már csak az Atyaúristen van, amit a Kúria kimondott, elhatározott, az ellen már csak Hágában vagy Strasbourgban lehet fellebbezni. Épp ott is rontja el sok ember a keresetét, hogy egyenesen a Nemzetközi Bírósághoz fordul, ám az csak akkor foglalkozhat bármivel is, ha az ügy már bejárta az összes hazai jogi fórumot, első foktól Kúriáig. Ha már kimerítette valamennyi hazai jogorvoslati lehetőséget.

Nos, esetünkben ez megtörtént, és a kormány vesztett: normális körülmények között, egy jogállamban ilyenkor a büntetés érvénybe lép, azt elfogadja, akit illet, ám jogában áll nemzetközi jogi fórumhoz folyamodni, ha elégedetlen. Esetünkben kicsit furcsán nézett volna ki, ha a magyar kormány nyújt be fellebbezést a Nemzetközi Bíróságok valamelyikén, az a magyar kormány, amelyik egyre többet emlegeti a jogállamiság felesleges voltát és hát a per tárgya is egy jogvédő szervezet státusa volna, szóval ez így nem megy, meg sem próbálták. De megnyugodni sem bírtak az ítéletben, tehát pártunk és kormányunk a törvénysértés útját választotta.

Ugyebár az ítélet szerint a kormany.hu-nak harminc napig címoldalon
kellene közölnie, minden egyéb előtt egy bocsánatkérést az ügyben. Hát nem a címoldalon közlik – és ez minden, csak nem bocsánatkérés. Lássuk! 



A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye.

A minisztérium tudomásul veszi a Kúria döntését. A Helsinki Bizottság hiába tagadja és csűri-csavarja, akkor is tény, hogy egy Soros által pénzelt bevándorláspárti szervezet.

Miniszterelnöki Kabinetiroda

(Kormányzati Tájékoztatási Központ)”

Tehát tudomásul veszik a Kúria döntését, ám nem engedelmeskednek annak. Ezt bizony úgy hívjuk, hogy törvénysértés, és nálunk szerencsésebb országokban ilyenkor maga a kormány válik összeférhetetlenné a jogrenddel, tehát vagy lemond magától, vagy lemondatják. Azonban nálunk hivatalos vélemény, maga Varga Judit mondta ki, hogy

A jogállamiság nemzeti sajátosság”

és ebbe még az Uniónak sincs joga beleszólni. Nemzeti sajátosság, mint a matyóhímzés vagy a tulipántos láda. Szép is az, amikor a kormány törvényen kívül helyezi saját magát. Nem példa nélkül álló a történelemben: de azért szép. Elképzelem, ahogy majd bujdosnak a Bakony erdejében, mint a betyárok.

Akárhogy forgatom, ez bizony jogsértés, törvénysértés, méghozzá a legfelsőbb szinteken.

A másik per még csak most indul: Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke feljelenti az Indexet, éspedig közösség elleni uszítás miatt. Egészen pontosan a magyar nép elleni miatt. Mármost, ha a vádnak csak a töredéke is igaz lenne, már Index sem lenne – de hát hamis a vád, csak sokat kellett kutatni, míg ez kiderült. Azt mondja Toroczkai a Magyar Nemzet szerint:

A Puskás Aréna megnyitója után az Indexen megjelent videó, karikatúra és publicisztika kimeríti a közösség elleni uszítás tényállását.”

Mármost történetesen én olvastam az illető publicisztikát, mi több, írtam is róla máshol. Akkor még az volt a hasfájás oka a kormány hecc-sajtójában, hogy az Index munkatársa nem állt fel a Nélküled című dal alatt – mert nem ismerte, sőt, azt sem tudta, hogy ez kultikus dalmű, melyet himnuszként kellene tisztelnie. Mármost ülve maradással sehogyan sem lehet uszítani. Körülbelül annyira nem, ahogy birkavesével sem lehet földrengést megelőzni: az ülve maradás passzív, az uszítás aktív.

Toroczkai azt is állítja, hogy az Index egy coub-videóval megsértette a határon túli magyarokat. Hát kérem: fél napom ráment, míg megtaláltam, de meglett. A pár másodperces felvételen az látható, ahogy az Ismerős Arcok énekese megkérdi: „vannak-e itt határon túlról?” majd a videó ismeretlen szerkesztője bevágja a Keleti elé 2015-ben beszorult menekülők képét.

Itt engedtessék meg nekem, úgy is, mint érintettnek néhány szó. Engem roppantul bánt mindkét magyar politikai oldal elhibázott, előítéletes és végső soron, hosszú távon komoly károkat okozó határon túli politikája, lévén, hogy én Nagyváradon születtem és nőttem fel, épp ezért pontosan látom, hogy nincs ma ebben az országban politikus, aki csak kicsit is értene ehhez a témához. Ha lett volna alázás az Index anyagában: nekem szúrt volna szemet legelőször.

Nem volt.




Nem volt, éspedig azért nem, mert ez csak akkor lenne sértés – és Toroczkai szemében ezért is dehonesztáló – ha a menekülőket emberalatti, agresszor csőcseléknek tekintjük. Akkor sértés.

Azonban én, akinek nem csak Nagyváradon születni, de történetesen a Baross téren lakni is van szerencsém, és személyesen találkoztam ezekkel az emberekkel, nem láttam bennük csőcseléket 2015 kritikus napjaiban. Nem bántottak, nem kötekedtek, nem volt azoknak rossz szavuk sem, bajba jutott emberek voltak, itt sem akartak maradni. Kicsit rendetlenség volt miattuk, az igaz, de nem végezték a szükségüket nyilvánosan a Keleti előtt, ez rágalom: különben pedig nem okoztak nagyobb felfordulást mintha egy rockfesztivál zajlott volna a téren. Akkorát okoztak, nagyobbat nem.

Tehát, ha a menekülőket nem tekintjük csőcseléknek, akkor ez nem sértés, azt már csak a magam nevében teszem hozzá, és váradiként, hogy az én becsületemért csak ne aggódjon Toroczkai úr, kiállok én azért, ha szükségét érzem. Most nem érzem. Aztán meg, mivel a menekülők megítélése szubjektív dolog, nem lehet rá objektív jogi kategóriát alkalmazni, szóval ez a vádpont olyan viszonylagos, mint az én esetem a toportyánféreggel.

Történt ugyanis, évekkel ezelőtt, hogy egy erősen szélsőjobboldali úr beperelt engem, mivel egy írásomban többek között toportyánféreghez hasonlítottam. Nem csak ezért perelt, valami hatvan vádpontot szedett elő, alig értettem, hogy fér bele ennyi vád egy három flekkes írásba: épp, hogy a kötőszavakért nem indított keresetet. De ha per, akkor per, ha tárgyalás, el kell menni rá. Az első vádpont, ami a bíróság elé került, pont ez a toportyán-dolog volt. Az erősen nemzeti érzelmű felperes nagyon reklamálta, miszerint én ízeltlábúnak neveztem volna.

– Ízeltlábúnak? Uram, tudja, mi az a toportyánféreg?

– Valami bogár.

– Dehogy az, a toportyán a nádi farkas! Soha nem olvasott Arany Jánost?

– Izé, de, de, hogyne olvastam volna…

– Na, ő nevezi a nádi farkast toportyánféregnek a Toldiban.



– Tisztelt bíróság, akkor ezt a vádpontot visszavonom, mivel a farkas egy szép állat.

Körülbelül így vagyunk esetünkben is: a sértés ténye szubjektív megítélés kérdése, a jog talán nem is foglalkozhat vele. Objektívan semmiképp.

Marad a karikatúra, amiben semmi sértő nincs: a sürgősségen mondja egyik beteg a másiknak, véradás esetére, hogy „Egy vérből vagyunk” mire a nővér megrója őket, hogy ne stadionozzanak. 

Megint csak akkor sértés, ha annak látjuk, objektív szempontból lejárató kijelentés nem hangzik el.

Egyszóval Toroczkai nagy garral bejelentett perének semmiféle jogalapja nincsen, maximum annyi, hogy akadhat, aki sértve érzi magát, elsősorban a felperes és hívei, mások azonban, jóval számosabban, nem éreznek így. Ez nézetem szerint egész egyszerűen nem a bíróság dolga.

De akkor mi a célja a feljelentésnek?

Még csak nem is az, hogy a Mi Hazánk publicitást kapjon. Kap az, elég, ha elkövetnek szokásuk szerint valamilyen extravagáns politikai akciót. Az a célja, hogy – habár jó esetben be sem fogják fogadni a keresetet – legyen a köztudatban: az Indexet perelték már be a magyar nép elleni uszításért.

Hogy eredménytelenül?

Az már nem érdekes.

Akkor is volt egy „kabát-ügyük”.

Ez bizony visszaélés a jogrendszerrel – de hát egy olyan országban, ahol maga a kormány sérti meg a Kúria ítéletét, méghozzá tudatosan, előre megfontolt szándékkal, ez nem is csoda.

Szerintem hagyjuk is abba ezt az izét, hogy jog meg törvény meg jogállamiság. Nem nekünk való.

Igaz, nem is nagyon létezik már mifelénk ilyesmi.