Szele Tamás: Sajtó és szabadság

Azt épp nem mondom, hogy csalódtam a magyar politikusokban, közölük is személy szerint Márky-Zay Péterben, de csak azért nem, mert soha nem is hittem bennük.

Mivel pedig hitről vagyon szó, itt jelzem: most hitetlenség, eretnekség következik, hívők és pártkatonák meneküljenek, míg lehet, mert nem fogom kímélni az ő szent meggyőződéseiket.

Arról jött a hír az Indexen keresztül, hogy az az áldott jó Márky-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere felszólalt a Transparency International (TI) Magyarország konferenciáján. Miért is ne szólalt volna? Örülnek ott annak, aki okosakat mond. De ő nem okosat mondott, nem is szépet, hanem a következőt:

A sajtót nagyon nagy mértékben leírhatjuk.”

A sajtó nagy részében már így is írott, bár a polgármester arra utalt, hogy leírhatják a támogatóik közül. Kik írhatják le? Az ellenzék, így, általánosságban. Miért írhatják le? Azért, mert:

Ellenzéki lapok tulajdonosi struktúrájában felbukkannak bizonyos szereplők, akik miatt olyan cikkek is megjelenhetnek, amelyek a tulajdonos politikai akaratát érvényesítik. Sőt, az is ezt bizonyítja, hogy ellenzéki lapok ellenzéki politikusok ellen indítanak lejárató akciókat.”

Nocsak. Minden nap tanul az ember. Mondjuk én a Zónát például kicsit sem látom kormánypártinak, igaz viszont, hogy nálunk nincs tulajdonosi struktúra, ugyanis tulajdonos sincs, úgy rakjuk össze, sztalkerként, abból, amit összeguberálunk. Akkor velünk nincs baj, csak azokkal, akiknél van tulajdonos és ezért pénz is? Elég nagy szemtelenség, hogy ezek a mocskos firkászok nem hajlandóak a politikus urak két szép szeméért írni, lakni akarnak, enni, fűteni, öltözni, családjuk is lehet időnként. Bár emlékszem én még arra az MSZP-s politikusra is, aki valamikor 2013-ban olyant nyilatkozott, hogy:

Az újságíró bére írásonként két zsömle és tíz deka párizsi, ennyit érdemel”

Volt is emiatt komoly sajtóvita akkortájt, aztán elfelejtették neki, ahogy a magyar mindent elfelejt – igen, egy időben ez a szocialista beglerbég intézte a Népszabadság ügyeit, hogy milyen sikerrel, azt láthatjuk, illetve nem láthatjuk, mert nincs Népszabadság. A sikert pont abból láthatjuk, hogy nincs. Az illető mellesleg korábban már a Gój Motorosokat is vendégül látta Brüsszelben, szóval ebből is látható, milyen magas erkölcsi piedesztálról nézi le a firkász aljanépet.

No, amint látom, megvan az utódja, de legalábbis a padavanja: mit is mond Márky-Zay, az a baj, ha van tulajdonos és beleszól a szerkesztésbe? No, és ahol nincs tulaj? Ott meg az, ha

ellenzéki lapok ellenzéki politikusok ellen indítanak lejárató akciókat.”

Akkor lássuk. Az ellenzékiség viszonylag relatív fogalom, mert az antiszemita, cigánygyűlölő bőrfejű épp úgy ellenzékinek tudja magát, mint a kifinomult, európai műveltségű, liberális egyetemi tanár. Persze negatívumból nem is lehet meghatározást levezetni: ahogy nem mondhatjuk azt, miszerint „bika az, ami nem tehén”, mert a malomkerék sem tehén, mégsem bika, úgy azt sem mondhatjuk, hogy „ellenzéki mindaz, akinek nem tetszik a kormány” mert ezzel egy kalap alá vesszük a skinheadet a docenssel. Egyiknek ezért nem tetszik, másiknak azért nem tetszik, szerencsére most már sokaknak nem tetszik – ám ezen sokak távolról sem vehetők egy kalap alá.

De mondjuk, hogy amelyik ellenzéki polgárból már politikus is lesz, az nem csiszlik (amikor nem, s van, hogy dehogynem). Onnantól kezdve, hogy van papírja róla: ő egy ellenzéki párt vagy szervezet embere, avval már meg is váltotta a szabadjegyét az ellenzékinek hívott, valójában független sajtónál? Hát hol vagyon az megírva, hogy egy ellenzéki politikus nem nöszhet vért, nem lehet barom, nem kereskedhet uránnal vagy serdületlen szüzekkel? Előfordulhat, ritkán, az igaz, nem jellemző, kicsit sem – de ki sem zárhatjuk. Mondjuk valamelyik ellenzékinek nevezett politikus összedob egy közepes ingatlanpanamát, azt nem nehéz. Hát mit tegyen vele a sajtó, amennyiben megbizonyosodott afelől, hogy tényleg vétkes?

Márky-Zay szerint hallgasson vagy tán még védje is. Hazudjon érte, ha a Párt úgy kívánja. (Melyik párt?)

Amelyik „ellenzéki” sajtómunkás képes erre, azt nyugodtan ki is lehet rúgni a munkahelyéről, amondó vagyok: mert nem lesz sokáig munkanélküli, a túloldalon ezekkel az adottságokkal akkor is felveszik, ha létszámstop van. Az ilyen nem újságíró, tán még sajtómunkás sem: az ilyen zsoldos, pártkatona, és neki mindegy is, melyik oldal katonája.

Emlékszem, mikor a korábbi kormányzati ciklusban két pártvezér nyilvánosan azt követelte a nem kormánypárti sajtótól, hogy ötszáz napig akkor se írjon rosszat „az ellenzék pártjairól”, ha az igaz lenne. Mintha be volnának oltva bűnözés vagy nevetségesség ellen. Én akkor azt mondtam: úriember vagyok, ha ennyire akarjátok, rosszat csak a legnagyobb szükség esetén írok rólatok. Kizárólag ha már elkerülhetetlen. De jót is csak akkor! Nem is írtam le a nevüket azóta sem, sehol. Egyszer, egy kivételt tettem: nagy szükségben leírtam egyikükről, hogy „pártjának elnöke” mert nem lehetett sehogy megkerülni. Ha már ott volt a rendezvényen, amiről írtam, nem hagyhattam ki. De többet nem kaptak, se jót, se rosszat.

Azért, mert biankó csekket kértek tőlem a jövőre nézvést.

Márky-Zay úrnak ezek szerint nem sajtó kell, hanem pártsajtó, olyan, aminek még az információs forrásait is ő választja ki, erre utalnak későbbi szavai is:

A Fidesz olyan médiarendszert hozott létre, hogy gyakorlatilag mára nincs más lehetőség, csak hogy az önkormányzati médiumok „ellenzéki BBC-ként” működjenek, a saját kiadványok pedig majd megteremtik az ellenzéknek a megfelelő nyilvánosságot.”

Az ellenzéknek? Nem a tényeknek? Pártalapú a valóság? Olvasta maga a BBC etikai kódexét? Mert én igen, és az kifejezetten tiltja a politikai elfogultságot. Azokkal is tilos elfogultnak lenni, akikkel egyetértünk, azokkal is, akikkel nem.

Az Indexen vagy a 24.hu-n megjelenhet a Nézőpont Intézet kommentár nélkül közölt közvélemény-kutatása.”

Meg hát, sőt, az Origón is megjelenhetne az EKINT (Eötvös Károly Közpolitikai Intézet) bármelyik tanulmánya, csak ott valahogy nem kapkodnak utána. Én is írtam már sokat a Nézőpont böffenéseiről, igaz, mindig röhögtem rajtuk, karikíroztam őket, mert alaposan meg is dolgoznak ezért: akkor, ha jól értem, mától vagy tegnaptól minden kormánypárti forrás használata tilos, ha azt akarom, hogy maga ellenzékinek tartson?

És tessék mondani, a hatályos törvényekről, rendeletekről, áremelésekről, melyeknek ismertetése közérdekű, honnét a jó büdös lóheréből szerzek tudomást?

Nem, nem érti, nem fogja fel azt, amit a kormány sem ért sehogy sem.

Azt, hogy a sajtó szolgáltatás ugyan, de nem a politikusoknak szól, hanem az olvasóknak.

És akármennyit is költenek egy-egy sajtótermékre, az annál kevésbé lesz olvasott, sőt, egyáltalán olvasható, minél elfogultabb.

Uram, szakemberek vagyunk, nem botcsinálta pincérek, alkalmi szakácsok, gulyáságyúk legénysége, akiket erővel soroztak és úgy főznek mindig, ahogy az épp aktuális tisztikar rendeli, sőt, ha kell, marhapacalból is csinálnak franciakrémest, és viszont, csak olyan is lesz. Magának fogalma sincs a sajtóról, újságról, újságírásról, amit tud róla, azt hallomásból szedhette össze.

Joga van a véleményéhez, akármilyen is. Nem vonom kétségbe.

De adnék egy baráti tanácsot.

Az elhangzottak után csak épületeken kívül vegye szájára a sajtószabadság kifejezést.

Épületen belül még magára szakad a födém.