Szele Tamás: Őrségváltás a kormánymédiában

Az élet nem habostorta, Pelikán” – mondta Virág elvtárs, és valószínű, hogy az elmúlt hetekben is elhangzott ez a mondat, csak nem Pelikán József gátőrnek mondták, hanem G. Fodor Gábornak, a kormány egyik oszlopának, aki aztán moroghatott valamit magában a férfiasságról, mint olyanról. Különös tekintettel a miniszterelnök ilyesmijére.

Azért pont a férfiasságról, mert G. Fodor mester egyik első, nagy port felvert írása (műfajilag képtelen volnék besorolni, ugyanis egy mottóból áll, egy nagyon hosszú, egész oldalnyi agyonbővített mondatból és egy lezáró egyszerű mondatból) épp Orbán Viktor férfiasságát dicsőíti, mikor megjelent, 2012 októberében, nem keveset mosolyogtunk rajta, idézzünk is belőle, egészen pontosan az elejét és a végét. Mert ami középen van, az kínzás lenne, akit érdekel, elolvashatja a hivatkozáson.



Van egy ambíció, ágaskodik, áll mint a cövek, sőt, ki akar törni, a fenséges egy alfaja vagy alfahímje, az erőt, bátorságot, érett gondolkodást, higgadt megfontolást, a cselekvési hajlam és tehetség túlnyomását jelzi, legalábbis a Pallas Nagylexikona szerint (…) mert ha megszólal, az emberek nyelvén beszél, és amit mond, azt bárki folytathatná, de mégis jobb, ha ő beszél, mert szóval és tettel olyan teret teremt, amiben megidéződik az egyirányba tartó politikai közösség.

Aki erre képes, azt a politika nyelvén úgy hívják: az első ember.”

Hm, mondtam magamban akkor, ez az ifjú titán vagy hülyéskedik, vagy nincs magánál, ilyen elegánsan és hosszan rég láttam valakit, hogy úgy mondjam, hímvesszőnek nevezni – aztán kiderült, hogy nem hülyéskedett, sőt, nagyon is magánál volt, és magához ragadta a vezetést a Századvégnél, ami a kormány talán legfontosabb háttérintézménye. Messze nem csak közvélemény- és gazdaságkutatással foglalkoznak, tulajdonképpen ez egy hatalmas, szerteágazó cégcsoport, aminek szinte a világon minden a hatáskörébe tartozik, mármint a produktív, tevőleges, termelő munkát kivéve, tulajdonképpen ők a kormány agytrösztje, ők végzik minden döntés ideológiai megalapozását, de a döntéseket megelőző kutatásokat is ők végzik. Igazi mindent járó malmocska ez a Századvég, ahogy a 444 írja:

Ez az agytröszt szerződött le annak idején az amerikai Finkelstein-Birnbaum tanácsadópárossal, itt elemezték a kormányzati és választási eredményeket. A most átalakítás előtt álló cégcsoport eddig két nagyobb elemből áll össze: a még a ’90-es években, a Fidesz első folyóirata mellett alapított – leginkább politikai istállónak tekintett – alapítványból, és a kutatásokat készítő, gazdasági tevékenységet végző Századvég Gazdaságkutató Zrt.-ből. (…) Itt készülnek a fontosabb felmérések, amikre építve a kormány megalkotja politikáját.

Minden évben több, milliárdos nagyságrendű szerződést köt az alapítvány és a gazdaságkutató konzorciuma a kormánnyal. Januárban például 1,44 milliárd forintot kaptak a társadalom idős rétegeinek és az unió megítélésének felmérésére.” (444)

Persze, ki is adnak mindenfélét, rögtön ott a 888 például, de mondom: mindenhez van közük, ami magyar politika. Ezt vezette 2018 óta G. Fodor, és ennek a vezetéséből szorul most ki. Információink szerint gyakorlatilag kivonták a think-tank irányításából. Formálisan ugyan még elnök, de napi szinten már nem ő irányítja a szervezet munkáját. Az biztosnak tűnik, hogy nem fogják az út szélén hagyni, lesz valami névleges pozíciója és méltó bére, de a döntéseket már nem ő hozza majd, hanem konkurense, Fűrész Gábor, aki tavaly óta a cég többségi tulajdonosa is, miután a tulajdonában álló Magyar Konjunktúra Kft. lett a cég főrészvényese.



Hogy történhetett ez meg? Ez egy nagyobb folyamat része. Tudjuk, hogy a Századvégre mindig is rávetült Habony Árpád árnyéka, aki Orbán Viktor gonosz szellemének is mondható, ő minden kormánypropaganda atyja, és az önkormányzati választások eredménye miatt hívták haza Londonból, ahol elvileg a V4NA nevű hírügynökséget igazgatta igen sok pénzből és igen sok pénzért. Ahhoz képest, hogy hírügynökség, nem dolgozzák agyon magukat, épp összeszámoltam: tegnap a Zónán több hír jelent meg, mint náluk… Viszont jó drágán mérik a hírt, aki minden szolgáltatásukra előfizet, annak havonta 565 ezer forintot kéne lepengetnie, lényegében a semmiért. Ez eredetileg azért indult, hogy a magyar kormány álláspontját népszerűsítse Nyugaton, csak valahogy nem lettek népszerűek. Ennyiért senkinek sem kellenek.

Akkor láthatjuk az átalakulási folyamatot, a sakkfigurákat a táblán: Habony jön, és vagy ezért, vagy másért, de G. Fodor megy, igaz, rá sokat panaszkodtak is a kollégái, beosztottai, és túl is vállalta magát, tévézett (a Hír TV-n önálló műsora van), lapot szerkesztett, alapítványt igazgatott, meg lehetett találni minden kilométerkőnél, a csapból is ő folyt – csak az eredmények nem igazolták ezt a hiperaktív munkamódszert, az önkormányzati választásokat nem tudta egyértelműen megnyerni a Fidesz. Nem is veszítették el – de győzelemről sem lehetett szó.

Tehát Habony hazajön rendet csinálni, G. Fodort meg kinevezik Mongóliába nagykövetnek (marháskodok, a szocialista időkben mondták ezt a pihenni küldött káderekről), akkor tehát mi várható?




Sokkal agresszívebb kormánysajtó és propaganda-hadjárat, mint amit eddig valaha is láttunk. A 888 veszíteni fog súlyából, mint minden pénzbe mártott test, a Pesti Srácok jelentősége pedig megnő. Ezt mutatja az a múlt havi döntés is, mely szerint Szakács Árpád nem működő blogja és a PS-t kiadó cég egyaránt ötven-ötvenmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak a Nemzeti Kulturális Alap célzott pályázatán, mely nem minősül közpénznek. Ha nem közpénznek minősül, akkor valószínűleg plüssnyuszinak, de így már érthető, miből indítja a PS a Pesti TV című nem tudni, mijét: nem tudjuk, mi lesz ez, ugyanis csak annyi biztos, hogy mozgóképpel fognak foglalkozni, de hogy lesz-e földi sugárzású frekvenciájuk, vagy a nem túl nézett online tévéadók egyike lesznek, azt nem árulták el egyelőre. Az viszont biztos, hogy ez a cég csábította magához a Hír TV-től az Informátor teljes stábját, akik annyit mondtak, hogy „a mostaninál jobb ajánlatot kaptak” tőlük.

Ez azért érdekes, mert eddig sem nyomorogtak. Televíziót csinálni hatalmas üzlet, csak rengeteg tőke kell hozzá, de ha elindult, akkor már sokat is jövedelmez(het) – ha nézik. Ha nem, akkor csak viszi a pénzt, de folyamatosan. Szóval, az Informátor átkerül a Pesti TV-hez, a Hír TV pedig a PS nélkül készíti azt a műsort (a Budapesti Srácokat), amit korábban velük, tehát valóságos őrségváltást látunk lezajlani a kormánymédiában. „Succedunt novi, veteres, migrate coloni”, mondaná Vergilius, mai magyar nyelven ez úgy hangzana, kissé laza megfogalmazásban, hogy „Megjöttek az újak, veteránok, lehet elhúzni!”

Igen, ez már a 2022-es kampány előszele, mindig félidőben kezdik, és ez a harc most kíméletlen lesz. Nem a végső (bár Magyarországon minden politikai csatát úgy vívnak, mintha az lenne az utolsó, legfontosabb és döntő ütközet), de olyan durva, agresszív választási hadjáratra számíthatunk, mint még soha. Hiszen látjuk: a pitbullok rángatják a láncukat és még egymást is felzabálják, mi lesz még abból, ha ezek elszabadulnak!

Nehéz idők jönnek, amondó vagyok.

Kár, hogy eddig is nehéz idők jártak.

Az élet nem habostorta, G. Fodor elvtárs, de lehet, hogy egyszer majd még kérnek magától valamit Virág elvtársék, addig őrizze csak a gátat.