Szele Tamás: Mikor a rémhír nem rémhír

Hadd legyek ma kissé pikírt, kissé kételkedő a rém- és álhírek kapcsán. Tegnap, ugye, jeleztem volt, hogy nem mindenki okvetlenül ártatlan, akit rémhírterjesztéssel vádolnak, ma nézzük meg a másik oldalról: milyen az a rémhír, ami nem rémhír, ami átcsúszik a hatósági hálón?

Mert van olyan, bőséggel. Nem akarom elővenni Bencsik András örökbecsű járványtagadását a Demokratából „Ami nincs azt ne keresd” címmel, mert mi tűrés-tagadás, az valóban a veszélyhelyzet kihirdetése és a felhatalmazási törvény elfogadása előtt jelent meg, március hatodikán, amikor ugyan volt hatályos törvény az ál- és rémhírekre, de akkor még csak három év volt a büntetési tételük, nem öt és nem főként a járvánnyal kapcsolatos hírekre vonatkozott, hanem általában véve mindegyikre: vegyük úgy, ha nincs is igazunk, hogy „nullum crimen sine lege”, amire nincs törvény, az nem bűn, ne kergessük ezt az írást, csak épp ne is feledkezzünk meg róla.




Vegyük azonban azt a beszédet, amit Varga Judit nem mondott el az Európai Parlamentben – röviden annyit az esetről, hogy ahol kormányfők tárgyalnak, ott másnak nincs szava, én sem akarok felszólalni a horgászegyletben, mivel nem vagyok horgász, akárhány barátom is az, tehát nem betiltották a beszédet, hanem helye nem volt akkor és ott – lássuk, ő mit mondott volna erről? 

A magyar kormány rendkívüli intézkedései nem korlátozzák a média tevékenységét és nem érintik a véleménynyilvánítás szabadságát. Az objektív, felelős tájékoztatás a járvány elleni hatékony védekezés előfeltétele. A kormányzati tevékenység vérmérséklettől függő értékelésének vagy bírálatának lehetősége pedig minden körülmények között természetes egy demokratikus jogállamban, így Magyarországon is.

Ugyanakkor az Európai Bizottsággal egyetértve Magyarország kormánya is fontosnak tartja a dezinformációval szembeni hatékony fellépést – különösen a járványhelyzethez hasonló, rendkívüli körülmények között. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a véleménynyilvánítás szabadságába beletartozik hazugságok tudatos híresztelése, különösen akkor, ha az veszélyezteti a járvány elleni hatékony védekezést.” (Magyar Nemzet)

Igaza volna, hogyha hazugságokról lett volna szó, nem véleményekről. Mármint abban a két esetben, ami az elmúlt napok viharát kiváltotta. Ahol valóban hazudtak, nem is vitatom az álláspontját, ahol azonban nem: ott nagy a baj. No, de ha ilyen jogszerűen gondolkodunk, ilyen szigorúak vagyunk, olyan tán csak nincs a magyar jogállamban, hogy álhír bocsánatot nyerjen, a terjesztése büntetlen maradjon?



Vagy van, vagy nincs. Most bemutatok két példát, az első még nem dőlt el, a második már igen. De az elsőre is hajlandó lennék nagyobb összegben fogadni, hogy büntetlen marad. Azt írja ugyanis a tegnap a hvg.hu:

A pestszentlőrinci polgármester feljelenti a Lokált rémhírterjesztésért

A Lokál arról írt, hogy tömeges fertőzéshez vezethet, ha megváltoztatják az időpontokat, amikor az idősek piacra járhatnak. Szaniszló Sándor feljelentést tett. „Fertőzésbe kergeti az időseket Szaniszló?” Ezzel a címmel jelent meg cikk a Lokálban arról, hogy Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc DK-s polgármestere még április 22-én elrendelte, hogy a kerületi piacokat reggel 6 és 9 óra között látogathatják 65 év felettiek. A lap szerint azzal, hogy a polgármester átütemezte az időszakot – a kormány a 9 és 12 óra közötti idősávot jelölte ki –, veszélynek tette ki az időseket.

Szaniszló most közleményben jelentette be, hogy feljelenti a Lokált tömeges rémhírterjesztés miatt.”

Hát, sok sikert, bár ebből maximum polgári per lesz, ha lesz. Tavalyi adataim nincsenek, de 2018-ban nem szaladt túl jól a Lokál szekere a bíróságokon: 23 sajtópere volt, ebből 11-et vesztett el, ami nem jó arány, ha azt veszem, hogy ugyanekkor a 444 tizennégyből hármat. De ne feledjük, ezek a perek még nem rémhírterjesztés miatt indultak, hanem a szokásos módon, polgári peres eljárás keretében. A magam részéről nem nagyon várnék arra, amire Szaniszló polgármester, nevezetesen, hogy

A rendőrség mikor fog hajnalban megjelenni a Fidesz érdekeit szolgáló rémhírgyár főszerkesztőjének lakásánál?”

mint közleményében áll. Semmikor, kérem, holnapután kiskedden. És ha mégis rémhírterjesztés ügyében indul eljárás, itt a példa, ifj. Lomniczi Zoltáné, hogy van olyan, amikor a rémhír nem is igaz meg veszélyes is, mégsem rémhír. Nem az számít, mit mondanak, az számít, ki mondja. Vagy az sem, ugyanis nagyon érdekes indoklással utasította el a BRFK bűnüldözési osztálya, hogy eljárjon az ügyben – továbbítottak ugyanis hozzájuk egy képviselői kérdést, amely azt firtatta, terjesztett-e rémhírt a CÖF prominense azzal, hogy azt állította a királyi tévé egyik műsorában:

A feltárt jelek azt mutatják, külső támadás érte a forintot.”

A forintot nem nagyon érte külön támadás, az egész világ gazdasága gyengül, romlik, de ha még pánikot is kelt valaki, nem lett volna csoda, ha felvirágzik a valutaspekuláció – nem virágzott, de ez mitől nem rémhír?




A BRFK megindokolta. Egyfelől, szerintük a rémhírterjesztés új szabályozásának célja „a tényszerű információkon alapuló köznyugalom” fenntartása. Ebben nincs is vita, legfeljebb azt kérdezhetnénk, korábban miért nem volt ez fontos? Azonban nem ez menti fel az urat, hanem az az érv, miszerint:

Az állítás „személyes tudomásszerzésen alapuló közlés”, a rémhírterjesztés megállapításához pedig „nem elegendő a magatartás tanúsítása”, mármint valótlanságok terjesztése, annak „objektíve” alkalmasnak kell lennie a védekezés eredményességének akadályoztatására is.” (444) 

Akkor lássuk. Ifj. Lomniczinak valóban nem lehetett személyes tapasztalata a forint elleni támadásról, ahogy a gyulai Csóka-Szűcs Jánosnak sem arról, hány ágyat szabadítottak fel a kórházban, 1170-et vagy 1172-t? (Tegnapi állításunkkal szemben nem 1200 a pontos szám, hanem a legfrissebb kutatások szerint 1172). Márpedig ha nincs személyes tapasztaltuk, bármit is beszélnek ezekről a dolgokról, a BRFK szerint az nem állítás. Ha meg nem állítás, nem is lehet büntetni, főként, hogy objektíve sem egyik, sem másik kijelentés (ha nem állítás, akkor valószínűleg kijelentés) sem akadályozta a védekezés eredményességét objektíve.



Szubjektíve sem.

Sehogy sem.

Azonban ifj. Lomniczi ellen meg sem indult ilyenformán az eljárás, Csóka-Szűcs Jánost viszont hazaengedték ugyan, de ellene folyik tovább.

Mi erre a magyarázat?

Maximum az lehet, hogy van ilyen álhír és olyan álhír, nem mindegy, ki mondja, az viszont nagyjából mindegy: mit.

Nagy kár, hogy nem ismertethette az Európai Parlamentben ezt a csodás magyar jogállamiságot, jogrendszert, mert hatalmas sikert aratott volna.

Kabarétréfa kategóriában.