Szele Tamás: Magyaros vegyesfelvágott

Üdvözlöm a kedves ápoltakat, ma is gyönyörű nap van a mi kis, hőn szeretett zárt osztályunkon itt, a Kárpátok alatt. Sírni nem szabad, éljen a Főorvos Úr! Mai foglalkozásunknak nem egy témája lesz, hanem szabadon csapongunk a hírek között, mint játszi dögkeselyű a rét virányain, ugyanis sok a hír, csak kevés a velő bennük, bár ezt megszokhattuk már.

Kezdjük rögtön azzal, hogy 1848-at ki kell vizsgálni. A Haynau is ezt mondta különben annak idején, meg is tette, csak Németh Szilárd szerint nem eléggé, ő ugyanis oda nyilatkozott egy konferencián, miszerint

„A kommunista történetírásban Petőfin kívül a többi márciusi ifjúnak, mintegy harminc forradalmárnak még csak epizódszerep sem jutott, holott mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy „1848 a csodák éve legyen”. Közöttük is kiemelkedő szerepet játszott Vasvári, aki 1849-ben Erdélyben a haza szabadságáért áldozta az életét.”

Hát speciel Vasváriról elég sokat tudunk (amint a többi harmincról is), és pont az ő halálának körülményeit most annyira egészséges pedzegetni, mint pipára gyújtani a lőporraktárban, ugyanis Avram Iancu csapataival harcolva vesztette életét, viszont Magyarország és Románia diplomáciai kapcsolata mostanság sokat romlott, mindenféle ilyen okos emberek hatására, mint a latinos műveltségű Rezsiszilárd (van ilyen bölcs Bukarestben is elég), szóval ne szítsuk mi is a tüzet, maradjunk annyiban, hogy egy távolról sem kommunista, ám annál liberálisabb, szabadelvűbb – még képviselője is volt a pártnak – író, bizonyos Mikszáth Kálmán a márciusi ifjak minden lépéséről beszámol a „Jókai Mór élete és kora” című könyvében. Arról én már nem tehetek, hogy az államtitkár úr nem ismeri ezt a szerzőt. Vagy nem olvas szabadelvűeket, de akkor kerülje Tisza íróasztalát is, amit a főnöke használ.

Valami furcsa egybeesés lehet, hogy Némethtel szinte egy időben Deutsch Tamásra is rájött az 1848-as láz, és a Fidelitas parádfürdői szabadegyetemén – lám, ilyen is van! – kijelentette, hogy

„Olyan jelentősége van Orbán 89-es beszédének, mint Petőfi Nemzeti dalának a maga korában.”

Hát, ha csak azt nem vesszük, hogy egyik miatt is, másik miatt is lefoglalták a sajtót, bár a két eset nagyon különbözik egymástól. De Orbán Viktor egyre inkább lánglelkű, forradalmi váteszként mutatkozik a fideszes kommunikációban, új Petőfiként, igazán elküldhették volna huszonhat éves korában Barguzinba, és akkor most mi is másként emlegetnénk a nevét. De jaj, nem küldték, itt maradt boldogítani a hont, ezt a kis zárt osztályt, ami egyre zártabb, pont miatta.

És mi egyre boldogabbak leszünk.

Na jó, ezt azért én sem mondtam komolyan, tessék elrakni a széklábakat.

De jobb is így nekünk, a biztonságos zártságban, drótoktól ölelve, ugyanis az Alapjogokért Központ szerint forgolódnak a tőkés birodalmak és új határok, törésvonalak alakulnak ki Európában, nagy lehet a földindulás, bújjunk mi csak inkább be a kemencesutba.

Nem viccelek: az Alapjogokért Központ és benne főként Fricz Tamás politológus egy egészen más kontinensen élhetnek, amit történetesen valamiért szintén Európának neveznek a lakói, de hogy a miénkhez semmi köze, az biztos. A másik lehetőség, hogy átcsúsztak egy párhuzamos világba. Fricz „törésvonalakról”, „új politikai koordinátarendszerekről” fantáziál tanulmányában, és bizony – tengelyről.

Tengelyhatalmakról.

„Új politikai koordinátarendszerben kell tehát gondolkodni a továbbiakban, melyben a globalista-lokalista, föderalista-szuverenista tengelyek mentén alakulnak a frontvonalak, és melyben meghatározó lesz a multikulturalizmushoz és nemzeti identitáshoz, illetve a demokrácia liberális és egyéb alternatíváihoz való viszonyulás”

Fricznél van „hagyományos bal-jobb tengely”, aminek ezek szerint a bal oldalán a bal tengelyhatalmak helyezkednek el, a jobb oldalán a jobb tengelyhatalmak, de van nála egy merőleges tengely is erre, mely a globális-föderalista és szuverenista hatalmak között feszül, és a merőleges tengely szerinte átveszi a korábbi szerepét.

Ó hogyne, persze, a világ minden jelenségét megítélhetem sajátos szempontból, például iskolát alapíthatnék arra, hogy vannak Európában lovas népek és gyalogos népek, csak sok értelme nem volna, bár az is egy tengely lenne. Aztán majd megkérdeznék a hajós népek, hogy most mi van? De mire jó ez az egész hajánál fogva előrángatott tengelyrendszer, amiből csak annyi igaz, hogy a bal- és jobboldal történelmi harca háttrébe szorulni látszik az uniós érdekek érvényesítésével szemben?

Fricz vésztjóslóan állapítja meg:

„Ebben a megosztott, új Európában politikai háború bontakozik ki, s ebből mi, magyarok sem vonhatjuk ki magunkat – már csak azért sem, mert a politikai konfliktusok frontvonalában vagyunk. Mint oly sokszor történelmünkben.”

Az fel sem tűnik, hogy ezt a megoszlást nagy részben pont nekünk köszönheti Európa? Mármint, az Unió szabályainak felrúgását még Orbán saját állítása szerint is tőle tanulta Berlusconi (ahogy a politizálást is – kissé csodálkoztam, mikor olvastam, de ezt mondta), Salvini is sokat okult a magyar tapasztalatokból, és még sokan mások szintén, szóval ha és amennyiben lenne komolyan vehető szuverenista mozgalom Európában, az nagy részben bizony a magyar politika bűne volna.

Csak épp nincs. A Salvini-féle szuverenista pártcsoport nevetségesen pocsékul teljesített az uniós választásokon, holott beléjük vetette a magyar miniszterelnök minden reményét (annyira azért nem, hogy be is lépjen, de annyira igen, hogy látványosan imádja őket), Strachét azóta ebrúdon vezették ki viselt dolgai miatt, Salvini sem a legnépszerűbb, szóval milliók állnak mögöttük, csak nem néptömegben, hanem adósságban. Tehát ne sopánkodjunk sorsszerűen balszerencsés, valamint vérzivataros történelmünkön, hanem esetleg ne mutassunk rossz példát, az is egy megoldás lenne.

Fricz tengelyeiről ennyit, Wartburg-féltengelyek nem érkeztek, tessék benézni jövő héten.

Na jó, minket a tények sosem zavartak, miután múlt héten több kormányhivatal is elkezdett csökkentett munkaidőben dolgozni, mert létszámhiány miatt nem bírták a munkát, összeültek az illetékesek, és – jóváhagyták a csökkentett munkaidőt. De belátták, hogy tarthatatlanok az állapotok, csak Budapesten hatszáz kormányhivatali dolgozó hiányzik, országosan még további négyezer, ezért hozattak erősítést a fővárosba.

Vidékről, ahol még nagyobb létszámhiány van.

És hány embert hozattak, hogy elvégezzék a hiányzó hatszáz munkáját?

Harminchatot.

Eredmény nem nagyon tapasztalható, de tény, hogy intézkedés történt, nem mondhatjuk, hogy nem tettek semmit – csak semmi haszna nincs az akciónak.

Mai foglalkozásunk véget ért, kedves ápoltak, kezdődhet a dühöngés!

Szele Tamás