Szele Tamás: Lárvák a sebben

Előrebocsátanám, hogy nem tekintem a Facebookot elsődleges hírforrásnak, nem tekintem még másodlagosnak sem. Tényleg véletlen, hogy míg tegnap egy posztról írtam, ami ezen a közösségi oldalon jelent meg, ma is ezt fogom tenni: de nem cselekedhetek másként.

A tegnapi írásomat helyénvaló volt megírni, hogy minél kevesebben kerüljenek bizonyos szélhámosok csapdájába, a mait viszont sajnos egyenesen muszáj. Muszáj, még akkor is, ha gonosz világban élünk, ahol bármi jelenthet bármit: ugyanis amit be fogok mutatni, még csak nem is kizárólag erről a konkrét esetről szól. Illetve: nem egy ilyen eset van, hanem számtalan, ez csak példa, ha mérhetetlenül felháborító is. És igaz: amennyire ilyesminek utána lehet járni, megtettem, itt bizony nem politikai érdek mozgatja a poszt szerzőjét, hanem a lehető legjogosabb felháborodás. Akkor nézzük, miről van szó, illetve… nézzük egy részét, azt is húzva, ugyanis ő megteheti, hogy neveket ír le, jelöl meg, én csak akkor tehetném, ha már született volna jogerős ítélet az ügyben, ez a különbség egy magánszemély profilja és a sajtó között – de közöljük, amennyit a törvény enged. Azt azonban nem tiltja a törvény, hogy megadjam a poszt linkjét, ugyanis ott már nem én felelek és nem is a lap felel a megjelentekért – itt olvasható. 



Kukacok zabálják a nagymamám lábát!

Most nem a szokásos vidám posztomat olvashatjátok.

A nagymamám a vírus alatt a tápiószőlősi gondozóházban egy esés következtében szerencsétlenségére combnyaktörést szenvedett. A műtét után mikor próbálták talpra állítani, a vállát is fájlalta, a kórházban azt mondták, csak zúzódás. Nem az volt. A kulcscsontja is eltört, így próbált szerencsétlen a járókeretre támaszkodni. A válltörés következtében az ágy melletti kapaszkodót nem tudta használni, a lábával próbálta meg magát az ágyon feltolni, aminek következményeként a lába kisebesedett. Az öregek otthonába visszatérve gondolom a gondos kezelésének köszönhetően a sebbe légy petézett és éppen lárva állapotban zsizsegnek benne. Múlt hét szerdán az egyik ápoló felismervén a problémát, intézkedni kezdett. A körzeti orvos, Dr. Sz. Á. (…) nem ment ki. Nagymamámat ismét a ceglédi Toldi Ferenc kórházba szállították, ahonnan azonnal visszazavarták ellátás nélkül, mondván ilyen sebbel minek küldik oda. Ezen a héten hétfőn végre ellátták. Hol vagyunk? Afrikában? Indiában? Nem. Egy világszínvonalú egészségügyi ellátórendszert működtető országban.
Képzeld bele magad! Miközben magatehetetlenül fekszel, lárvák szaporodnak benned. Ha sikerült elképzelned, már építhetünk valamire! Mert ezt én tovább nem hagyom. Hazánkban a közmorál, a nemtörődömség, az érzelmi intelligencia teljes hiánya olyan mértéket öltött, ami teljesen átitta, megmérgezte a társadalmunkat! Egy mézesmázos, nemzeti színnel leöntött szarkupaccá lettünk. De legalább büszkék vagyunk! Csak éppen már azt nem tudom, hogy mire.
Cigányozni, zsidózni, migránsozni tudunk, miközben elrohad alattunk az ország. Nem fizikálisan, hiszen épül, szépül. Belülről rohadunk.
Ideje szembenéznünk önmagunkkal! Ideje tényleg szembenézni a múlttal, a jelennel, hogy legyen jövőnk!
Vedd eszre, hogy te vagy akit a Dunába lőttek és te vagy aki meghúzta a ravaszt!
Te vagy a zsidó, a cigány, a migráns, Te vagy a jobboldali és a baloldali is!
Vedd észre, hogy Te vagy az ápoló és Te vagy a beteg!
Vedd észre, hogy Te vagy a rendőr aki a hajléktalant zaklatja, de a közvagyonon élősködőket futni hagyja!
Vedd észre a fáradt lelket magad előtt és ne rúgj bele. Senkinek nem lesz jobb. Neked sem.
Te vagy a nemtörődöm és Te vagy a magára hagyott is.
Vedd észre, hogy a másik ott veled szemben egy ember!
(…)





Nagymamám fájdalmát csillapítani nem tudom. De így nincs jövőnk!”

Kemény szavak, de őszinte és jogos felháborodás diktálta őket. Az ügyet mindenképpen követni fogom, és bármi is történik, beszámolok róla: itt ugyanis nagy, általános gondról van szó. Olyan beteget – hogy az elhíresült álvideó ügyére utaljak, amit felemlegettek egyesek ezzel a történettel kapcsolatban is – akit félig nyitott műtéti sebbel engedtek volna ki a kórházból, még senki sem látott, ismereteim szerint nincs is ilyesmi, azt a sebet mindenképpen be kell varrni. Azonban kórházi fertőzést már mindenki látott. Ha neki magának nem is volt, ismer olyan embert, aki megszenvedte: még a Zóna életében is előfordult olyan munkatárs, aki befeküdt egy rutinműtétre és utána szó szerint évekig kísérleteztek a megfelelő kezeléssel, míg enyhültek a kínjai. Kínokról beszélek, mert azok is voltak.

És mert a kórházi fertőzést is, a légylárvák sebbe kerülését is a mocskos környezet okozza, a kettő között nagy különbség nincs.

Tehát ez bizony létező probléma és mivel nem politikus írta, nem párt érdekét szolgálja, nem látom át, miért is kellene ezt politikai ügynek tekinteni. Ez borzalom, aminek nem volna szabad így lennie, de a nyilvánosságra hozatala nem segít és nem árt egyetlen pártnak sem. Botrány persze lesz belőle – ha lesz, mert ebben szkeptikus vagyok, attól, hogy valamit megírunk, rendszerint semmi sem szokott történni, attól történhet, ha a károsult és a családja tesz panaszt, de, mint olvasom, ez már meg is történt – viszont ha lesz is következmény, az csak helyi lesz. És személyzeti: majd egy, maximum két hanyag valaki büntetést kap, esetleg elbocsátják, a rendszer nem változik, marad ugyanolyan pocsék, mint volt.

Csáky szalmája ez, amint az egész ország is, a rendszerszintű hibákat maximum lokálisan vesszük tudomásul, ez igazából a baj, sőt, a legtöbb tevékenység fő célja az, hogy bármi is merül fel, az valaki más baja legyen, vagy ne legyen felelős egyáltalán, vagy egy jelentéktelen valaki vigye el a balhét.

A magam részéről javasolnám a rendszer teljes újraindítását, hálózat nélkül, csökkentett üzemmódban, utána teljes vírus- és féregirtást, de ez sajnos csak számítástechnikában működik. Pedig hát látjuk, hogy zsarolóvírustól szenvedünk. Rusnya egy féreg, mit ne mondjak. Viszont lássuk, hogyan fogadta ezt a megosztást a nagyközönség?




Elég rosszul. Szerencsére a legtöbben együttérzően reagáltak, de megjelentek a tipikus reakciók is:

  1. A család a hibás, miért nem vitték haza? (Szó szerint: „Ön nem a lánya. Különben hazavitte volna az édesanyját.”)Mert nem vihették: járvány volt, karantén, ha ez elkerülte volna bárki figyelmét. Érdekes volna, ha a kommentelőnek mondanának ilyeneket. Lelkigyakorlatnak sem lenne utolsó.
  2. Te vagy az, Athina?” Nem, nem ő az: fentebb már kifejtettem, itt nem politikáról van szó. Itt azt a drága jó magyar gondolkodásmódot mutatja be az illető, miszerint nem csak az politika, ami politika, hanem az is, ha valamiből lehet politika. És az is, ha valaki nem az ő kedvencüket élteti, akár családtagjai élete árán is. Betegség, bánat, gyász? Mind politika, tessék boldogan vigyorogni, soha ilyen jó nem volt, hazaáruló, aki tagadja!
  3. Fényképet kérek, nagymamáról is, sebről is, míg nincs, egy szó sem igaz!Dehogynem igaz, csak éppen, mint a család is jelezte, ezeknek a képeknek nem a Facebookon a helye, hanem a szakhatóság kezében, csatolva a panaszhoz. Aki borzalmakat akar nézegetni, mert ez a perverziója, annak ajánlom a Netflixet, viszonylag olcsó és tele van horrorfilmmel.

Szóval, körülbelül itt tartunk most ebben az ügyben, és itt tartunk az egész országgal is. Külön figyelemre méltó, hogy még olyan emberek is az áldozatot és családját kezdték hibáztatni, akiknek ez nem volna érdekük, nincs belőle semmi hasznuk – egyszerűen megszokták, hogy nálunk így kell kezelni a problémákat.

A történetet követni fogom és beszámolok minden fejleményről.

Diagnózisom viszont az, hogy itt a nagymama is beteg, de az ország sokkal rosszabb állapotban van nála.

Sürgős beavatkozásra lenne szükség.

És alapos fertőtlenítésre.

Különben válságosra fordul a helyzet.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!