Szele Tamás: Kövér a hálóban

Nézi az ember az Index videóját, és hümmög magában. Hát azért ez erős, igen erős. Kövér László a jelek szerint sokat lehetett edzőtáborban, mert a Nemzeti Vértanúk Emlékművének másolatának tegnapi avatásán valószínűleg beállította a magyar sulyokvetési csúcsot, ez már majdnem olimpiai kvalifikációs szint, ha tartja a formáját, tagja lesz az atlétikai keretnek Tokióban.





A legtöbben persze a beszéd után adott interjúra kapták fel a fejüket: a riporternek meg sem álló házelnök olyasmiket motyorékol a mikrofonba, hogy

– Név nélkül… akiket önök soha nem emelnek ki, soha nem ítélnek el… akik politikai ellenfeleik meggyilkolásának kívánatos voltáról írogatnak a világhálón. Büntetlenül. De remélem, ez nem sokáig lesz így.

– Kire gondol?

– Ha tudnám is a neveiket fejből, akkor sem mondanám, mert nem érdemlik meg. De számon vannak tartva!

– Számon vannak tartva?

– Igen, pontosan. Hát a világháló mindent számon tart. Csak utána kell keresni.

– Köszönöm.

– Nem szívesen.”

Hát, és ha nem a világháló, akkor az Alkotmányvédelmi Hivatal. Vagy Micike a Macskabarátok Polgári Köréből. Mondjuk én sosem kívántam sem Kövér László, sem más kormánytagok halálát, ellenkezőleg, minél jobb egészséget kívánok nekik, ugyanis beteg vagy halott embert nem lehet bíróság elé állítani, de mindenképpen jólesik érezni a törődést, azt, hogy figyelnek rám, foglalkoznak velem is, másokkal is, mindenkivel. Ad egy tartást, kérem.

Tényleg van pár idegbeteg figura, aki ilyesmikről írogat. Régebben több volt, de sokat kizártak emiatt a politikai pártjukból, szóval enyhült a hisztéria és egy bizonyos szellemi szint alattiak közé szorult, aki ilyesmire kíváncsi, talál épp olyan oldalt, aminek ez a specialitása – de keveset. Az egyik ilyen orgánum például arról híres, hogy gátlás nélkül lopja, írja át és teszi közzé bárkinek bármilyen megnyilvánulását, volt is velük bajom párszor, vagy inkább nekik velem, mert nagyon nagyokat kaptak, mikor tőlem loptak… csak épp ez nem ellenzékiség, ez őrült kocsmai hőzöngés, még csak nem is szembenállás a kormánnyal. Ez az érzelmek hergelése és meglovagolása – egész szép pénzt keresnek különben a reklámjaikból, bár mi keresnénk így velük, csak nálunk nincs uszulás. De térjünk vissza az interjúhoz.



Ennek mi köze volt a szobormásolat avatásához?

Ennek a világon semmi. Kövérnek egyszerűen ez jutott eszébe az Index munkatársáról, minden alap nélkül különben, és mondta.

Nyilvántartanak, nyilván tartanak tőled…” dünnyögi maga elé a krónikás a Kontroll Csoport régi számát (óh, ifjúságunk könnyed, dallamos esztrádzenéje…), és megpróbál a lényegre koncentrálni. Mert bizony tegnap nem ez a pár mondat volt a lényeg, hanem maga az elhangzott beszéd, amit az Index is csak rövidítve közölt, ahogy az MTI is kivonatolta. Még az a szerencse, hogy Kövér (ház)mesternek van saját hivatalos oldala is, és ott megtaláltam teljes terjedelmében. 

Hát, a teljes, elhangzott beszéd hígítás nélkül kimarja a söröskorsót is, olyan erős. Ebben benne van ezer év várfogság Kufsteinben, nehéz vasban, és még vagy háromszáz év gumiszobában. A szónok olyasmiket állít, amik messze túl vannak az összeesküvés-elméletek határán, a józan ész búsan integet a homályba merülő tudatnak, ezek már rágalmak és fantazmagóriák. Idézzünk párat, úgy a szép.

Ami abban a százharminchárom napban történt, az egy tragikus magyar polgárháború következménye volt. Egy olyan polgárháborúé, amelyet magyar földön született, magyar anyanyelvű, többnyire magyar nevet viselő emberek vívtak nemzettársaik ellen.”

Ha jól tévedek, a házelnök úr zsidózni méltóztatik, nem is épp burkoltan, összekacsintósan, csak, ahogy azt úri körökben szokás – rossz alkalommal teszi. Mondok én neki olyan résztvevőt azokból az eseményekből, aki véres kezéről, kegyetlenségéről volt híres és még csak nem is magyar nevet viselt: Ostenburg. Szóval, ha elkezdjük piszkálni, kinek van magyar neve és kinek nem, ki magyarabb kinél, kínos meglepetések érhetik az ember, házelnök uram.



Egy másik szellemi terroristának, a korabeli magyar irodalmi életre évtizedekig nagy befolyást gyakorló, 1908-ban induló folyóirat főszerkesztőjének a jelszava volt: a múlttal szemben egyedüli kötelezettségünk az, hogy lerázzuk magunkról.”

1908-ban a Nyugat indult, értjük a célzást, annak összesen négy főszerkesztője volt fennállása alatt: Osvát Erő, Ignotus, Fenyő Miksa és Babits Mihály. Egyik sem mondott ilyent soha. Mondott hasonlót azonban a futurista Marinetti akkortájt – csak ő Mussolini feltétlen híve volt, nem, hogy baloldali lett volna. Hasonló értelemben nyilatkozott az orosz futurista David Burljuk, ő Tolsztojt akarta kidobni a Jelenkor Gőzhajójából – de neki sem volt köze a Nyugathoz. Érdekelnének a forrásai, kérem.

Korabeli elemzők szerint a magyar bolsevizmus egész élettana, eredete és bukása benne foglaltatik a magyarországi sajtó élettörténetében; a külföldről pénzelt magyarországi bolsevizmus tulajdonképpen a hazai zsurnalizmus egy részének államalkotó kísérlete volt.”

Mely korabeli elemzőkről beszél, uram, pontosítana? Zsurnalizmussal államot alkotni van olyan bölcs gondolat, mint kalapáccsal zsebórát javítani – vagy még inkább zsebórával kalapácsot. Túlbecsüli, kérem, szerény képességeinket. Ha én ilyen államalkotó tényező volnék… no, de nem vagyok, ahogy egyikünk sem az, ugyanis aki azzá válik, az már nem újságíró. Az már politikus.

Honfitársaim! Az 1919-ben felszínre tört véres polgárháború hazánkban más formában – szellemi és politikai küzdelemként – ugyan, de napjainkban is zajlik.

Az Istent, hazát és nemzetet tagadók 1919-ben burzsujoknak nevezték nagyapáitokat! 1956 után retrográdnak nevezték apáitokat! 1990 után mucsaiknak neveztek valamennyiünket, akik hittünk a demokrácia erejében.

Ma nacionalistának, populistának, Európa-ellenesnek, xenofóbnak, iszlamofóbnak, homofóbnak és ki tudja még mi mindennek neveznek bennünket, csak azért, mert ragaszkodunk közösségeinkhez, kultúránkhoz, hagyományainkhoz.

Honfitársaim, ne legyenek kétségeitek! Ha engeditek nekik, visszatérnek, és meg fogják bélyegezni a gyermekeiteket és az unokáitokat is! A Lenin-fiúk utódai ma is itt állnak velünk szemben, és – egyelőre még csak a virtuális világban – ott folytatják, ahol a szamuelyk és csernyk száz éve abbahagyták.”




Kövér úr, tudja, ki bélyegez itt? A postáskisasszony, az. Meg maga. Hogy jelzőkkel illeti az ember a közszereplőket, az természetes, főleg, ha okot adnak rá, és ha megengedi, én az ön által említetteknél sokkal színesebben, fantáziadúsabban fogalmazok, ráadásul a felsorolt jelzők mind-mind külön alkalmakkor szoktak elhangzani, külön személyeket illetően. Ne seperjük össze az egész konyhát, mindenestől, mert összekeveredik a franciakrémes a gulyáslevessel. Ön csakis és kizárólag a feltétlen hódolatot és rajongást fogadja el a jelek szerint – míg lesz magyar sajtó, azt valódi laptól épp ezért sosem fogja megkapni. Mégis, mit képzel: a sajtó dolga és joga az egyetértés meg a taps? Igen, ezt képzeli.

Ezt a küzdelmet Magyarország véglegesen csak akkor nyerheti meg, ha a velünk szemben állók megtapasztalják, hogy a külföldről pénzelt istentelenséggel, hazaárulással és nemzettagadással Magyarországon soha többé nem lehet többséget szerezni!”

Izé. Mintha történetesen a kormányzatot pénzelnék mostanság külföldről… épp tegnap járt itt az egyik fő szponzor. És mondja, hogy tetszett Kazahsztán? Igen, én is úgy gondolom, borzalmas a konyhájuk.

De hagyjuk most a beszédet, amúgy is kimazsoláztuk belőle, ami szép és jó volt, lássuk: mindig így gondolkodott ez a jámbor és keresztényi lelkületű Kövér? Ő sosem kívánta ellenfeleinek halálát, nyilvánosan főleg nem?

Mintha mondott volna egy érdekeset régebben. Hogy is volt?

A 2002-es választás előtt a Népszabadság tudósítása szerint Kövér László ezt mondta egy békéscsabai fórumon:

Sokan vannak ma Magyarországon, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek és sikereinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és a szögre, vagy ha találtak jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat. Ezzel nagy szolgálatot tennének, mert nélkülük könnyebben és hamarabb tudnánk megoldani a feladatainkat.”

Hát, ő nem kívánta felebarátai halálát soha, láthatjuk. Ráadásul a beszéd kiszivárgása után beperelte az azt nyilvánosságra hozó Tóth Károlyt (MSZP), és 2003 februárjában el is vesztette a pert, szóval jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy ez valóban elhangzott. És mit gondolt 2005-ben arról az átkozott, nemzetmételyező, istentelen szociáldemokráciáról?

Apai nagyapám és nagyanyám szociáldemokrata érzelműek voltak. Nagyapámnak a szociáldemokrata párt pápai szervezetének a Bethlen-Peyer paktumot követő megszervezésétől jogfolytonos volt a párttagsága haláláig, 1989-ig, szemben nagymamámmal, akit a ’48-as pártegyesülést megelőző tagrevízióval, mint „klerikális elhajlót” kiraktak a pártból. Az ilyen gyökereimet nemcsak nem szégyellem, de büszke is vagyok rájuk. (…) Öregapám sok mindent mesélt a két világháború közötti szociáldemokráciáról, de egyvalamit soha nem mondott: hogy együtt énekelte volna az Internacionálét Weiss Manfréddal.”

A Bethlen-Peyer paktumot 1921. december 22-én írták alá, de a Népszava 1923. december 31-i számában hozták csak nyilvánosságra, így a kedves nagypapa maximum 1924-es párttag lehetett, ami azért így is szép múlt egy ilyen vérmes unokával, azonban azon ne tessék csodálkozni, hogy nem énekelték ketten Weiss Manfréddal az Internacionálét, ennek két alapos oka is volt: az egyik, hogy Weiss Manfréd gyáriparos volt, nem szervezett és öntudatos munkás, szóval nem lett volna miért ezt énekelje. A másik ok prózaibb: 1922. december 25-én elhunyt. Tehát bő évvel azelőtt, hogy a nagypapa belépett volna a pártba.




Látja, látja Kövér úr, vannak így néha a dolgok. Ki is mondta épp az előbb, hogy „a világháló mindent számon tart, csak utána kell keresni”?

Peche van.

Utánakerestem.

Ilyen ez az átkozott világháló.

Még maga is képes belegabalyodni.

Kapcsolódó: Kövér szerint a fékek és egyensúlyok rendszere hülyeség

Szele Tamás: Kövér és az intelligencia