Szele Tamás: Kisbicskával az őserdőben

Azért most már nagyon jó lenne, ha eldöntené a magyar kormány, hogy kire is haragszik, mert ahogy támogatói és tagjai viselkedéséből csak a tegnapi nap folyamán kitűnt, a világon mindenkire.

Minden óriásfába belevágja a fejszéjét, ami nem is igazán fejsze, kisbicskával irtaná maga körül az őserdőt, és világosan látható, hogy nem fog menni neki.

Tegnap például hadat üzent a börtönbiznisznek, a feltételes szabadlábra helyezésnek és a gyöngyöspatai kártérítésnek nemzeti konzultáció útján, a Google-nek, a szabadkőművességnek és a magyar ifjúságnak pedig szintén, támogatói útján.

Indiának nem üzent hadat, de csak azért, mert tudják a János vitézből, hogy Franciaország és India határos, de közöttük az út nem túl mulatságos, így India most megúszta. Akkor lássuk apróra ezt a sok szépséget, mert szavamra: érdemes.

A nemzeti konzultáció, melyet a fenti témákban tartanak, azért érdekes, mert ilyen dolgokat nem szokás konzultáció útján tárgyalni, a nemzeti konzultáció voltaképpen nem más, mint egy nagy és baromi drága közvélemény-kutatás, de semmi következménnyel nem bír, nem egy népszavazás. Akkor sem az, ha a kormány annak tekinti, és nem is járhat következményekkel, hiszen teljesen ellenőrizhetetlen. Ez elvileg valójában annyi, hogy a kormány közéleti kérdésekben érdeklődik a lakosság véleménye iránt – csak épp az nem érdekli, hiszen az eddigiek kérdéseit is úgy fogalmazták meg, hogy aki bármit válaszol rájuk, az automatikusan támogatja is a kormányt, magával a válasszal. A pejparipa nemi jellegét meg nem érdemes belerajzolni a válaszlevélbe, mert képesek és programba emelik.

Az ám: csakhogy ezek a most konzultációra kerülő kérdések nem közéletiek. Ezek a jogrendszer kérdései, szakkérdések, körülbelül annyira illetékes bennük dönteni a nagyközönség, mint egy atomreaktor terheléséről. Szóval, világos: mint az összes többi konzultáció, ez is csak azt a célt szolgálja, hogy valamiféle „jogosítványt” kapjanak a terveik végrehajtásához, ami egy zsarnoki büntető- és közjoghoz vezet majd.

A magyar ifjúságot pedig táborba küldik. Egészen pontosan „Vándordiák 10 000” nevű táborokba, még pontosabban a 16-18 év közötti korosztályt, mert azok már szavazhatnak 2022-ben, és ezekben a táborokban magukévá tehetik a keresztény nemzeti értékrendet, illetve elmélyíthetik identitásukat, kulturális elkötelezettségüket.”

Legalábbis a tervek szerint, a táborokat a Magyarságkutató Intézet és Demeter Szilárd együtt fogják felügyelni, szóval azért ezek is fel fognak érni egy közepes fegyházzal. A magyar ifjúság érintett rétegét nem kérdezte senki, nekik nem csak joguk, de kötelességük is lesz élvezni, ahogy elmélyül az identitásuk és nemzeti értékrendjük. Igen, a 2022-es választást pont így kell elveszíteni.

De hogy kerültek ide a szabadkőművesek? Persze, Szakács Árpád hozta őket. A valamikori Mediaworks-vezért a minapában ugyan alkotói szabadságra küldték érdemei elismerése mellett, de én amondó volnék, hogy ki kéne őt nevezni Turkesztán-alsóra is állomásfőnöknek, mert olyan szabadon alkot, hogy minden kilométerkőnél ott van, és közben azért az osztály meg üres. Pár napja a Hír TV egyik műsorában magyarázta el, miszerint a NAT elfogadását a szabadkőművesség akadályozza, ezen belül is Jászi Oszkár. Az, hogy Jászi egy ideje már elhunyt, az maximum Jászit zavarja, Szakácsot nem, szerinte ugyanis:

EZEK UGYANAZOK! Íme a magyar identitás, a magyar történelmi tudat megsemmisítésének programja! Jászi Oszkár szabadkőműves székfoglaló beszéde a Martinovics páholyban 1911. február 3-án. Ez volt az a szabadkőműves szervezet, ahol az 1919-es bolsevizmus szellemisége uralkodott. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy pontosan ugyanezekkel az érvekkel tiltakoznak ma az új Nemzeti alaptanterv ellen a bolsevizmus szellemi örökösei, pl. a Magyartanárok Egyesülete és a Történelemtanárok Egylete. Jászi Oszkár ebben a dokumentumban hirdette meg az Új Magyarország programot. Emlékeznek még? 2006-ban pontosan ugyanez volt Gyurcsány Ferenc kormányzati programjának címe! Igen! Ezek ugyanazok! Az ő új Magyarországuk a bolsevizmus terrorja, a magyarok legyilkolása, a magyar identitás megsemmisítése. Jászi székfoglaló beszédének szövege megtalálható a Szabadkőművesek Trianon előtt című kötetben. Továbbá a beszéd elemzése a Politizáló szabadkőművesség című könyvben.”

Ez lehet Szakács új haknijának a témája, ugyanis nem volt elég neki erre a Hír TV stúdiója, előadta tegnap este a Magyar Patrióták Közösségének belvárosi rendezvényén is, szinte szó szerint ugyanígy, csak a közönségre való tekintettel némiképp egyszerűsítve, ám hozzátéve egy érdekes eszmefuttatást:

Legfőbb céljuk az ateista állam kiépítése, a kereszténység teljes megszüntetése, az emberi közösségek teljes felszámolása, a magyar öntudat és identitás teljes megsemmisítése és ezen keresztül egy új ember létrehozása volt. Ma ugyanígy akarnak egy új embert létrehozni, erről szól a genderelmélet is, hogy a nemi identitást megszüntetve, elvegyék az ember utolsó értékeit is.”

Mármost itt valami nem stimmel, Szakács úr, legalábbis aszerint, amit én az új ember létrehozásáról tudok – az ön által említett úton az nem lehetséges, ez idő szerint lombikban sem, tehát ha valaki új embert akar csinálni, az egyelőre kénytelen a klasszikus, bevált módszerhez folyamodni, mi által világossá válik, hogy vagy új ember, vagy genderelmélet. Szakács úr, ezt gondolja át még egyszer, mielőtt tévedésből teherbe esik.

Aztán lépjünk túl ezen a fizikai világon, mert a Pesti Srácok – botrányából kifolyólag – már a virtuális térben is terjeszkedne. Nem írom le újból, milyen felvétel feltöltése miatt szüntette meg a Google és a YouTube csatornáikat, ugyanis tegnapelőtt és tegnap megírtam, részleteztem is, minek következtében tegnap este lapunk kapott egy e-mailt.

Eszerint szexuális tartalmat közöltünk, és emiatt egyes hirdetéseket megvontak tőlünk, másoknak pedig az árát levonták, szóval tessék elolvasni inkább a jelzett linken, másodszor már nem akarok büntetést. Azt ugyan nem tudom, melyik volt inkább szexuális tartalom, a Pesti Srácok ügye vagy a volt perui nagyköveté, akinek az arcképe is szerepelt, de ugyanez a cég – az AdSense – talált már pornóképnek olyan fotót is, amin celluloid babafejek szerepeltek, test nélkül, szóval akárhogy sír is a kormánysajtó, minket is sújt a nagy rendszerek hülyesége, csak mi nem panaszkodunk annyit, mert feleslegesnek látjuk. De mit talált ki a kormánylap? 

Az embernek az a benyomása, hogy a Google-nak nagyobb szuverenitása van Magyarországon, mint az EU-nak, ami egyelőre még nem kapcsolgat, csak politikailag vegzálja a magyar kormányt és hülye szabályokat kényszerít ránk, de legalább ad a formára. A Google nem. A Google úgy viselkedik, mint egy nagyhatalom: adót nem fizet, csak szed, nem indokol és nem magyaráz, és gyakorlatilag nem perelhető, felelősségre nem vonható.”

Ja, urak, csak mint például a Posta – nem tudták például, hogy pornográfiát postai úton terjeszteni bűncselekmény? Pedig elvben a Postának sincs köze a küldemények tartalmához. De maguk a szuverenitást emlegetik.

Hát ez egy érdekes kérdés. Ugyanis azt mondanák, ha jól értem, hogy Magyarországon legyen magyar törvény, az Unióban legyen uniós törvény (aztán jó esetben harmonizál a kettő) a Google-re meg ezek vonatkozzanak. Hát a Google territoriálisan nem állam, olyan ország, mely nem e világról való, igaz, hogy megvannak a maga törvényei, de ezek nem területfüggőek.

Akkor legyenek azok, mondják maguk.

Érdekes lenne. Ugyanis van még valami, aminek nem területfüggőek a törvényei és mégsem tudunk tenni ezek ellen semmit, és ez a Természet. Akármilyen törvényt is hoznak a Kossuth téren, a víz mindig lefelé fog folyni, kétszer kettő mindig négy lesz és a háromszög szögeinek összege sem lehet sem több, sem kevesebb 180 foknál. Mármost nem arról van szó, hogy a Google maga lenne a Természet, kicsit sem az, csak arról, hogy méretei és tulajdonságai, általános volta miatt nem alkalmazhatóak rá a territoriális törvények. Illetve csak speciális esetekben, ha egy bűncselekmény például minden országban tilos, akkor a Google felületén sem okos népszerűsíteni. De ez meg nem a Google törvényéből fakad, hanem abból, hogy a cég igyekszik betartani a lokális törvényeket, ha lehet. Azt, hogy ez abszurd eredményekhez vezet időnként, fentebb vázoltam: mi is kínlódunk tőle. Azonban ha a Google esetében – és általában a világháló esetében – területi szuverenitást akarunk érvényesíteni, akkor nincs értelme a „világháló” kifejezésnek.

Értem, hogy maguk azt szeretnék, ha így lenne, ha lenne „magyar internet” határtól határig, amit maguk irányítanak és cenzúráznak, erre megy ki a játék, de Magyarország nem Oroszhon: még Vlagyimir Vlagyimirovics országa is rengeteget dolgozott azon és vagyonokat ölt bele, hogy ha olyanjuk van, Oroszországot „leköthessék” a világhálóról és országon belül úgy-ahogy mégis megmaradjon a hálózatuk.

Erre itt ne is tessék számítani. Igen, rosszul működik az egész, a moderáló algoritmusok egy amerikai vénkisasszony lelkivilágát idézik a Biblia-övezetből, de uraim, maguk nem épp ezt a szellemiséget őrzik és hiányolják a közéletből? Annyi történt, hogy most belefutottak egy pofonba, van ilyen.

Hát így hadakozik a magyar kormány körös-körül mindennel és mindenkivel és így csörtetik a gyíklesőiket a támogatói – urak, nézzetek körül, hátha még van valaki, valami, aminek nem üzentetek hadat.

Ennyi frontot, ennyi háborút még a virágkorát élő Brit Birodalom sem engedett meg magának.

Permanens háború, permanens forradalom.

Bele fog törni a kisbicskátok abba, hogy a környező őserdőt irtjátok vele.

Nem szólnék, de félek: nem csak a ti bajotok lesz, hanem a miénk is.

Jobb lenne elrakni azokat a pallosnak hazudott zsebkéseiteket.