Szele Tamás: Kádár és Szikora

És még mindig a közösségi oldalak, pontosabban a Facebook hülyeségeivel kell foglalkozni… szóval, kedves gyerekek, ma arról lesz szó, ölelkezett-e Szikora Róbert Kádár Jánossal és ha igen, miért nem.

Valamint arról, hogy vannak fotók, és vannak mémek, és ez a két fogalom nagyon nem azonos egymással.

Sőt, a mém sem azonos a fotóhamisítással, a hamis fotó sem a mémmel. Szóval, az egész úgy kezdődött, hogy június huszonkilencedikén megjelent egy interjú a 24.hu-n Szikra Róberttel, melyben, hogy finoman fogalmazzak, nem adott mást az alany, csak, mi lényege. Maradjunk annyiban, hogy nem fognak róla egyetemi tanszéket elnevezni, és ha mégis, az nem a történelmi tanszék lesz. Mondott ő abban mindenféle szamárságot, az volt a dolog lényege, hogy szerelmes a miniszterelnökbe, akiről azt mondta:


Orbán Viktor úr számomra egy kiváló magyar ember és egy politikusi géniusz.”

Vannak mély érzelmei az embernek, a szívnek parancsolni nem lehet, és azt is tudjuk, hogy egyesek mindig az épp aktuális kormányfőbe, politikai vezetőbe szerelmesek (ez egy elég nagy társadalmi réteg), mint mindjárt mutatom, Szikora is közéjük tartozik. Trianonozott egy vastagot, illetve valami homályos aktuális Trianont emlegetett, ami Orbán Viktor nélkül bekövetkezett volna, de van nekünk ő, és ezért aztán elmaradt. Szikorának joga van így érezni, én mondjuk küldenék a helyében virágot és bonbont is az Orbán öltözőjébe, bár ettől még nem lesz garantált a siker és a közös boldogságuk, de próbálkozni lehet.

Az interjú a maga ostobaságában is figyelmet keltett, minek következtében a HVG másnap felhívta a figyelmet, hogy nem volt mindig ilyen égő ez a vonzalom, ugyanis 1986-ban Szikora Róbertnek egy róla szóló kötet szerint két kedvenc politikusa volt, éspedig Mahatma Ganhdi és Kádár János.




Egyszer ki kéne próbálni: válasszuk meg Drakula grófot miniszterelnöknek, szerintem ő is tudna kedvenc lenni Szikoránál.

De ez egy régi, pár napos történet, miért veszem most elő?

Azért, mert akadt valaki, akit megihletett Kádár és Szikora sosemvolt idillje, és fotóra álmodta, majd megosztotta a közösségi oldalon. Íme:

Mármost ez az, amit mémnek hívunk, a karikatúra fotómanipulációs változata, poénnak jó, még akkor is, ha tudjuk, hogy egy Kádár-portréból és egy teljesen más Szikora-fotóból vágták össze – ami színes volt, áttették fekete-fehérbe, Kádárt bemásolták az eredetin látható fiatalember fölé és helyére, aztán elengedték. Az arányokra is vigyáztak, habár Szikorának kicsit rövid kéne legyen ehhez az összebújáshoz a karja, de majd megtoldja egy lépéssel.

Mindegy is, ez mém, vicc, poén.

Csak rengetegen vették véresen komolyan. Osztják mindenfelé, mint „valódi, kompromittáló fotót”, hiába magyarázza az ember, hogy Kádár nem ölelkezett így a feleségén kívül senkivel, vele is csak otthon, négy fal között, és ez alól kizárólag Brezsnyev elvtárs volt kivétel, Seremetyevón, de ott csókolózni is kellett, muszájból. Átlagemberrel viszont ilyen testközelségbe sosem került.


És itt gondolkodik el az ember: ugyanis többnyire annak a korosztálynak egyes tagjai osztják perdöntő bizonyítékként, akik nem csak életben voltak a Kádár János nevével fémjelzett korszakban, de még felnőttek is voltak. Külön kiemeltem, hogy egyesek osztják és nyilván nem a teljes korosztály – de hát ezek az egyesek is sok ezren vannak.

Ilyenkor van az, hogy az ember okos fejével biccent, nem remél. Itt már minden felesleges. Itt minden viccet komolyan vesz a közönség, ha az az érdeke, minden gyermekmeséért kardot rántanak, itt ha üt az óra, visszaütik vagy feljelentik könnyű testi sértésért.

Emberek, vicc, mém, nem komoly!

És tudom, hogy hiába írom: ez már el fog terjedni.

Járt már így más mém is, ilyen például Kövér László állandó belépője a Politikatudományi Intézetbe. Azt még 2012-ben gyártotta le az „Örülünk, Vincent?”, szintén tréfából, hiszen tudjuk: Kövér ugyan valóban ott dolgozott egy ideig, csak épp összesen egy embernek lehet a tulajdonában ez az irat és az kizárólag ő maga. Nem lenne valószínű, hogy kölcsönadja a Vincentnek, de ráadásul a Vincent, amit becsületes emberek írnak és szerkesztenek, rá is tett egy körpecsétet „Örülünk, Vincent – áldokumentum” felirattal, hogy mindenki lássa, ez nem az eredeti.

Mindegy volt az is, máig kivágják az asztalra a politikai vitákban adu ászként, ami mindent visz – pedig hát Kövér politikai vonala, nézetei ellen épp elég reális kifogást is lehetne emelni. Azonban az úri közönség elfogadja érvnek.

Vagy ott volt szegény norvég tanárnő esete. Ő tényleg létező személy volt hajdanában-danában, pár éve, és tíz éves gyermekeket okított biztonságos internethasználatra a fjordok partján. Mikor látta, hogy hiába magyaráz, a srácok nem értik, hogy az internet veszélyes hely, ahol minden percek alatt képes elterjedni, mint a kolera, úgy döntött: cselekszik. Készített magáról egy fotót, amin egy táblát tart maga elé, a következő felirattal:




Sziasztok, tanár vagyok Norvégiából, a tízéves diákjaimnak az internetbiztonságról akarok magyarázni, és megmutatni nekik, hogy egy kép milyen gyorsan el tud terjedni online. Kérlek lájkold, oszd meg, és kommenteld oda, melyik országból tetted ezt!”

Hátizé. Az a helyzet, hogy mivel a tábláról még egy egyszerű Painttel is le lehet szedni a feliratot, és utána azt írni a helyére, amihez éppen kedve van a felhasználónak – ezt nem gondolta át a naiv és jóindulatú skandináv tanerő – végül ez a fotó, illetve ennek változatai lehetnek a világ legismertebb, legelterjedtebb mémjei, csak az összes magyar választási kampányban annyiszor használták ki a megjelenése óta – minden oldalról! – hogy el sem lehet mondani. Azt meg, hogy miképpen használták, nem részletezném, mert ma még nem ebédeltem, és igen undorító lenne az összes ilyen történet. Jog szerint különben a hölgy minden őt fel- és kihasználó ellen indíthatna polgári pert, magas kártérítés reményében, szerintem csak azért nem teszi, mert az egész Unióban nincs elég ügyvéd ennyi eljáráshoz. Illetve: Norvégia még csak nem is uniós tagállam. Akkor pláne.

Szóval akkor: kellenek a mémek vagy nem kellenek?

Kellenek, hogyne kellenének.

Csak ahogy a karikatúrát vagy a viccet, ezeket sem szabad komolyan és szó szerint venni, pláne nem lehet bizonyítéknak tekinteni.

Nem a mémek készítőiben van a hiba, ahogy nem a karikaturistákban vagy a humoristákban: a hiba a közönségben van.

Legalábbis egy részében.

És ezen nem lehet segíteni.

Ösztövér kútágas, hórihorgas mémmel…

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!