Szele Tamás: Járványpolitika

Furcsa dolgok ezek, kérem, elég furcsák. Néha kínosak is. A világjárvány okozta helyzet új, csak a közönség is régi, a színházak is, a színészek is, a rendezők is.

Tehát nem játszhatják másként ezt az új darabot, mint az eddigieket – így viszont nagyon érdekes és különlegesen pocsék előadások születnek.

Amióta komolyan vehető mozgalommá vált a járványtagadás, igyekszem minden erőmmel, hogy ne az alapkérdését elemezzem, ne azt, hogy milyen és mennyire súlyos a világepidémia, ugyanis nem akarok az önjelölt virológusok közé kerülni egyik oldalon sem, tehát most is próbálok ragaszkodni ehhez az elvemhez, csak kutya nehéz egy mozgalmat – és, ha már itt tartunk, az ellentétét is – a tárgya nélkül analizálni, pusztán strukturálisan és módszerei alapján. Ráadásul a vele kapcsolatos napi híreket felhasználva. Mert a hírlapba hír kell, nem „örök igazságok”.

Egyelőre és általánosságban annyit érdemes leszögezni, hogy a járványból magyar szokás szerint minden faktor pénzt és politikát kíván csinálni, a jelek szerint nem kevés sikerrel.

A helyzet nem csak furcsa, de számomra kissé kínos is. Az átlagnál jobban fel vagyok készülve a váratlan és távolról sem egyértelmű helyzetekre, ugyanakkor az első pillanatban engem is meglepett, mikor a mai Origóban a járványszkepszist erősen bíráló vezércikk fogadott, mi több, olyan szerző tollából, aki már bizonyította, hogy bárkit és bármit hajlandó megtámadni, aki a kormánynak nem tetszik, azonban csakis és kizárólag az ilyen elemek támadásával foglalkozik. Hogy milyen minőségben, azt most nem elemezném, nagyot kéne merülni és szervízben van a búvárharangom, nem bírta ki, hogy a múltkor le kellett süllyednem vele Gődény doktorig.

Hanem mire véljem a nem különösebben jól vagy alaposan, ellenben különösen rosszul és elnagyoltan írt Origo-anyagot? Míg a Zónából és a többi független lapból általában azt lehet megtudni, mi történt a világban és mit gondol erről a lapnak az a szerzője, aki az adott üggyel foglalkozik, az Origóból ezt a két dolgot sosem tudjuk meg, ugyanis náluk az történik, amit mondanak nekik, és azt gondolják róla, amit a kormány, kicsit sem mást. Tehát a KESMA-médiából kizárólag a kormány nézeteit ismerhetjük meg, viszont azt legalább bármivel kapcsolatban.

Akkor viszont ez a mai sillabusz azt jelenti, hogy a kormány felismerte a gődényita felekezet egyre növekvő népszerűségében rejlő veszélyt. Igen ám, csak nem az egészségügyi, hanem a politikai veszélyt ismerhették fel, ahogy ismerem őket. Akkor viszont régen rossz, mert politika lesz a járványügyből. Pont, ami nem kéne legyen.

Olyanok a kormány sajtócsapatai, mint a skót zsoldosok a harmincéves háborúban. Ők ugyanis kiváló, rettegett harcosok voltak, de egyetlen más nyelven sem beszéltek, csak a sajátjukon, a mindenféle hadakozó felek felfogadták őket, de hamar kiderült, hogy ha feltűnnek egy ütközetben, onnan mindenkinek menekülnie kell, barátnak is, ellenségnek is, mivel a nyelvtudás hiánya miatt egyszerűen mindenkit lemészároltak, aki az útjukba került és nem értették mit mond. Nyelvi alapon harcoltak, hogy úgy mondjam: ha a túloldalt is volt egy skót alakulat, akkor összefogtak, és közös erővel irtottak ki mindenki mást a harcmezőről. Egy idő után felhagytak az alkalmazásukkal. Szóval, ilyen az is, amikor a kormány ráereszti egy témára a médiazsoldosait: győzelem sosem lesz belőle, vereség sem, csak elhúzódó, kegyetlen és kíméletlen vérfürdő.

Meg hát, ha a kormány most egyértelműen kiáll a járványtagadás ellen, azzal maga ellen fordítja azokat, akik ugyan eddig erősen kritizálták Gődény álellenzéki mozgalmát, ellenben a kormánnyal is szemben állnak. A kormány azt hiszi talán, hogy így szerez némi támogatottságot, de csak a helyzet válik egyre zavarosabbá, ugyanis az átlagos magyar hírfogyasztó számára kialakul a

Kormány nem szereti Gődényt → Én nem szeretem a kormányt → Én tehát szeretem Gődényt, mert utálom a kormányt

képlet, vagy ha kormánypárti, akkor ennek az ellenkezője. Ezzel a gondolatmenettel az a baj, hogy még a politikában sem érvényes többnyire, miszerint „az ellenségem ellensége a barátom”, a mostani helyzetben főleg értelmetlen így kialakítani véleményünket.

Ugyanis a politikának a világon semmi köze a járványhelyzethez.

Mármint azon kívül, hogy kihasználja, így vagy úgy, amit törvénnyel kéne tiltani, de sajnos hiába tennénk, ez Magyarország. Egy tanácsom volna: hagyjunk fel a kényszeres fekete-fehér, jó-rossz, kormány-ellenzék világképpel és alakítsuk ki a saját véleményünket mindenről és mindennel kapcsolatban, ugyanis a formális logika csapdája most végzetes lehet. De legalábbis őrültségekre csábíthat.


A politikát már elmondtam, nézzük az üzletet.

Azt is úgy csinálja mindkét fél, mintha politika lenne és kampányolna. Járvány idején lakossági fórumokat és nyilvános előadásokat tartanak. A Dehír számol be arról, hogy

Senki nem viselt maszkot dr. Gődény debreceni előadásán”

ami hírnek nem épp váratlan, akkor is, ha veszélyesnek is található. Még az a szerencse, hogy bár:

A tanácskozáson a járványszkeptikusok hazai legismertebb képviselői adtak elő, úgymint Pócs Alfréd ortopéd sebész, Tamasi József belgyógyász és a mozgalom „arca” Gődény György szakgyógyszerész (Lenkei Gábor nem tudott eljönni). Nem meglepő, hogy senki nem viselt maszkot a zárt térben zajló előadás körülbelül száz fős közönségéből, annak ellenére sem, hogy a székeken sok idős ember is ült.” (Dehir.hu)

Az a meglepő, hogy csak százan mentek oda. De ha azt hinnénk, hogy a járványszkepszis természete, miszerint epidémia idején rendezvényt tartanak a hívek, a velük szemben álló nézet képviselői a dolgok logikájából eredően erre nem is volnának képesek, akkor nagyot tévednénk.

Képesek.

A tegnapi 444 írja, miszerint:

368 ezer forintot kérnek azért, hogy Szlávik János egyórás előadást tartson vidéken a járványról”

Hm, de hiszen Szlávik doktor az Operatív Törzs tagja, tán csak nem vesz részt ilyen gyülekezéseken mostanában?


Csak de. Úgy tele van a határidőnaplója, hogy nem is ér rá újabb fellépéseket vállalni, ennyi pénzért sem, legalábbis november elejéig semmiképp, de az előadásokat szervező RebekArt nevű cég ajánlja helyette – hasonló díjszabással – Győrfi Pált, a mentőszolgálat szóvivőjét, a vírus elleni állami védekezés fő reklámarcát, vagy Papp Lajos szívsebész professzort.

Izé. Ez mindkét oldalról nézve egy járvány, basszus, mikor lett ebből politikai haknikörút, amin a jelöltek kifejtik a nagy számban megjelenő és esetleg megbetegedő közönség előtt egymásnak ellentmondó nézeteiket?

Ha csak politikáról lenne szó, azt mondanám: a szemben állók megérdemlik egymást, egyik sem azért hülye, mert a másik utálja, hanem mintegy annak ellenére – de ebbe azért, ha így folytatjuk, lassan bele lehet halni. Nem mindenkinek, nem mindig és nem mindenhol, ez nem a Fekete Halál, de azért az érintettek számára épp elég kellemetlen lesz és bárki lehet érintett.


Jelenleg ott tartunk, mintha a hatóságok esti nagygyűlésen jelentenék be a reggeltől érvényes kijárási tilalmat. Ennyire logikus mindenkinek a viselkedése az ügyben.

Ne feledjük, ez betegség, nem politika.

Még akkor is, ha Hunniában minden politika.

A politika meg valódi betegség.

Súlyosabb, mint a járvány.

De legalábbis sokat súlyosbítja azt a kárt, amit a koronavírus okoz.

(Címlapgrafika: Rose Wong, New York Times)


 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!