Szele Tamás: Index, mandinerből

Ha eddig lett is volna némi kétség, főként a formális logika megszállott hívei között afelől, milyen portéka is lesz az, amit szeptembertől majd Index.hu címen olvashatunk, az is eloszlott: gagyi lesz, kérem, egyenesen a bóvligyárból. Vasvillával hányják össze, lefújják narancsszínűre és már lehet is lakkozni.

Erre a következtetésre annak alapján jutottam, hogy sorban derülnek ki a vezető munkatársak nevei. A dolgozó munkatársakról egyelőre egyáltalán nincs szó: olyan ez az alakuló Index-klón, mint az amerikai Dél serege, ahol mindenki legalábbis ezredes volt, egy idő után tucatnyi ezredesre jutott egy közlegény, háborút elveszteni többek között így (is) kell – nem mintha a magyar sajtó hadszíntér volna, épp ezek az „ezredesek” változtatják azzá, csak ami Fort Sumterrel kezdődik, Appomattoxszal végződik. De vissza az Indexhez: a hír arról szól, hogy megvan végre az egyik új főszerkesztő-helyettes.

Merthogy a másik, Kitzinger Szonja már néhány napja megvan.

Akkor lássuk ezt az egyiket, ki fia-borja?

Nem más, mint Balogh Ákos Gergely.

Ja, vagy úgy. Ha nem tetszik ismerni a nevét, nem baj, nem „forog” sokat a szakmában, pedig komoly múltja van, ha nem is a legfényesebb. Világnézet kérdése, ki mifélének találja: ha nekem ilyen előéletem volna, összehajtanám, ráülnék és csendben remélném, hogy senki sem kezd érdeklődni felőle. Pedig ilyen emberre is szükség van, más kérdés, hogy nem nekem. Lássuk, mit ír emberünkről a Média1?

A minap már több forrásból hallottuk, hogy Balogh Ákos Gerely, a korábban a Fidelitas (a Fidesz ifjúsági szervezetének) lapjaként indult Utolsó figyelmeztetés (Ufi), majd az abból kinőtt Reakció, illetve a Mandiner korábbi főszerkesztőjének neve is felmerült főszerkesztő-helyettesként, sőt azt is hallottuk, hogy a Corvinuson keresett maga alá munkatársakat. Még tegnap este felhívtuk, de egyéb elfoglaltságaira hivatkozva ma reggel hívott vissza bennünket telefonon, ekkor viszont megerősítette, hogy ő lesz az Index egyik főszerkesztő-helyettese. Azt mondta, arról, hogy pontosan mely területek tartoznak majd hozzá, csak később ad majd tájékoztatást, ha már munkába állt.”

Az szép, ha az ember nem tudja, mit fog irányítani, de azt már igen, hogy irányítani fog. Vannak, akik egyformán jól vezetik például a szerkesztőséget, a gépjárműveket meg az ipari áramot, esetleg a muszkát, szóval tényleg vannak született vezetők, akik mindent egyformán el tudnak irányítani. Egyformán pocsékul, ez abból is látszik, hogy mindegy nekik, mi tartozik alájuk. Örök kár, hogy a magazinos-életmódos rovat már Kitzinger Szonjáé, elképzelem, ahogy Balogh odaadóan elemzi a napi horoszkópot, a vegán konyhát vagy a legújabb divatot.

Pedig nem idegen tőle a vezető szerep: a Média1 nem említi, de említem én, hogy 1999 és 2001 között a Fidelitas elnöke volt, valamint vezette és szerkesztette ő – vagy a vállalkozása – 2010 és 2014 között az Orbanviktor.hu oldalt is.

Igen, a miniszterelnök oldalát, ezek után van, aki azt merné mondani, hogy az Index.hu politikailag elfogulatlan, pártatlan lesz?

Bizonyára van, kérem, fáradjon is középre, hogy röhöghessük körbe.

Mellesleg Balogh mesteré a Reakció kiadó is, szóval egyszerre több lábon áll, igaz, nem sok kötetet adtak ki, de azok legalább méltóak a cég nevéhez.

Hát, akkor már két főszerkesztő-helyettes megvan a négyből, és amennyiben Balogh Ákos Gergely hozza majd a mandineres munkamódszereket is magával, unalmas sem lesz a lap.

Csak mocskos és aljas.

Szóval, ha bevezetik a Mandiner idézgetős rendszerét, az bizony nem a szakmai etika csúcsa.

Arról van szó ugyanis, hogy a Mandiner fedezte fel legkorábban az online sajtó interaktivitásának vonzerejét, kevésbé bonyolultan fogalmazva, a kutyapicsáztatás varázsát. Tehát, adott egy szerző, mindegy, ki, ír valamit, valahová, az is nagyjából mindegy mit és hová. Azért nem árt, ha vagy a téma, vagy a szerző ismert. Na, ebből az írásból ki kell szedni a legdurvábban torzító vagy torzítható bekezdést, kontextus nélkül, és minél látványosabban kitenni a jobb margóra, „lapszemle” címen. Sőt, ha valakit nem szeretünk, a magánjellegű Facebook-posztjait is ki lehet pécézni, elvégre hogy jön ő ahhoz, hogy ne közéljen minden percében?

A Facebook-posztok kiemelését azóta a teljes kormánysajtó eltanulta tőlük, valóságos műfaj lett belőle, igaz, a sajtószakma legalja, de műfaj: nem mondom egyébként, hogy ilyesmit sosem idéz a valódi sajtómunkás, mert vannak esetek, amikor rákényszerül, például ha valamiről csak a közösségi oldalon esik szó: de nagy különbség mégis: néha átlábalni a pocsolyán vagy minden nap megfürödni benne.

De hogy jön ide a kutyapicsáztatás?

Úgy, hogy a kommentelői réteg a gondosan számukra kirakott idézeteket természetesen céltáblának nézi, és él is lehetőséggel: ha mondjuk egy finnugor összehasonlító nyelvész csak meg mer szólalni a saját szakterületéről – de írhattam volna atomfizikustól idegsebészig és újságíróig bárkit – azt menten elküldik négyszáznyolcvanháromszor a jó büdös, cemende édesanyjába nyilvánosan, és az elszántabbak folytatják Messengeren is. Mivel a lap szerkesztő vannak oly gondosak, és megadják a bejegyzése linkjét, onnan meg már csak egy lépés a privát gyalázkodás. Attól meg macskaugrás a fenyegetőzés, családtagok zaklatása, fenyegetése. Volt benne részem nekem is, kollégáimnak is épp elég. Mindenféle ügyekben – oroszországi foci-VB, magyarországi vizes VB korrupciója, sikkasztásai – írt anyagaim után már a környezetemet is zaklatták, és van, aki máig zaklat, de neki már kezdenek utánajárni a pécsi rendőrkapitányságon, szóval nem sokáig okoskodhat. Ezek a tömeges lincselések – melyek most már egyáltalán nem csak a magyar jobb- és szélsőjobb sajátjai, ellenkező oldalon is ez lett a tónus! – pedig mind-mind azután következtek be, hogy egy politikailag elkötelezett orgánum vagy orbánum idézi az embert. Tendenciózusan, csonkítva, esetleg hamisan, hogy rászabadítsa a háború kutyáit.

A kommentelők pedig uszulnak, ahogy azt kell, hiszen nincs is nagyobb élvezet, mint álnéven, következmények nélkül a legaljasabb sértéseket és hazugságokat mondani valakinek, aki nem tudhat egyszerre négyszáz felé védekezni. Sőt, egyfelé sem, hiszen nem látja, kivel van dolga.

Ez tehát a kutyapicsáztatás módszere, amit elvileg a Mandiner fedezett fel és tökéletesített, de most már széles körben elterjedt technikája az olvasottság növelésének.

Igen, növeli az olvasottságot, nagyon is, mindenki odacsődül megnézni a nyilvános kövezést, esetleg ő is dob egy pár kavicsot, mi baj lehet belőle, ugye?

Az a baj, hogy semmi.

No, ha az Index.hu például így éri majd el korábbi olvasottságát, és erre van esély, mert ennek a mestere szegődött most el hozzájuk, én nem kérnék belőlük.

Nagyobb baj, hogy ők viszont fognak majd kérni belőlem. Illetve, kérés nélkül veszik majd el, amit akarnak.

Amint azon se csodálkoznék, ha ezt az írást is kirakná valamelyik céllövöldés orgánum, kutyapicsáztatási szándékkal.

Mindent az olvasóért, ugyebár. Ha lincselni vágyó tömeg a célközönség: akkor értük mindent. Lincselést is.

Remélni lehet, hogy nem ilyen lesz az Index.hu, de tudni nem – a sejtéseim baljósak.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!