Szele Tamás: Honavatás csontokkal

Én ugyan a héten szentül megfogadtam, hogy nem foglalkozom Kövér László viselt dolgaival, mert nálam annyival jobb erőben van, hogy szinte követni is alig tudom, de hát szegény ember szándékát boldog Isten bírja: a fáradhatatlan házelnök tovább folytatta hosszú ámokfutását, melyre ezek szerint mindig számíthatunk, most épp stafétában indult, Boross Péterrel.


A versenyszámot a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett konferencián indították, pénteken, a Parlamentben, szerencsére kis számú közönség előtt, de sebaj, az MTI részletesen beszámolt róla, mi is onnét ismerjük a részleteket.



Előre bocsátanám, hogy semmi bajom az emlékhelyekkel, egy szavam nincs ellenük, nekem a bajom a magyar történelemmel van, melyben igen ritka az egyértelműen jó vagy gonosz szereplő, illetve nagy túlsúlyban vannak a negatív figurák. Így aztán majdnem minden emlékhely vitatható ilyen vagy amolyan szempontból: képzeljék, még egy Petőfi-szobor is támadható lenne, akár a „nemzeti” jobboldalról is, hiszen Petőfi állandóan jakobinus nézeteit hangoztatta. Szóval, Magyarországon még az a legbölcsebb, aki vagy nem állít szobrot, vagy olyan kicsit állít, amilyeneket a Kolodko Mihály szokott, mert azt könnyű mozgatni. Ez az egész átkozott helyzet a „szimbolikus politizálás” nevű tévedés miatt alakulhatott így, és ebben hosszú ideje vétkes minden kormány, minden rendszer: épp úgy kínos látvány volt (vagy inkább röhejes) a „Lenin a reteráton” (al)című örökbecsű, mint amilyen vérlázító az utóbbi idők rengeteg köztéri borzalma, amiket felsorolni sem lenne érdemes, annyi van.

De ezek általánosságok, csak azért mondtam el, hogy világossá tegyem: nem az emlékhelyekkel van a baj, hanem a saját történelmünk nagyon nem egyértelmű – a mai politikai folyamatok fényében nézve. Arra meg, amit tenni kéne, vagyis hogy az eseményeket magukat szemléljük és ne kössük őket mai kontextushoz, magyar ember úgyis képtelen.

Képtelen volt a konferencián is, de így van rendjén: mivel Kövér világában őnála magyarabb ember nincs, ő az all-time magyarságrekorder, ezt a vonást is túlteljesítette, méghozzá közhelyesen, ahogy kell. Sok érdekeset mondott, inkább csak szemezgetnék belőle.

Mi, magyarok, hiszünk abban, hogy mindig az ősök sírjai avatják az országot hazává.”

Hát, Kövér úr, akkor tessék betiltani a történelmet és a régészetet, mint tudományt. Mert ezek szerint baj van. Én elkezdtem azon töprenkedni, hogy ugyebár a Kárpát-medence régészeti szempontból egy nagyon gazdag terület, majdhogynem bárhol elkezdhet ásni benne az ember, ötven százalékos esélye van arra, hogy talál valamit. Valószínűleg értékes nem lesz, sem anyagi, sem tudományos szempontból: de valamit jó eséllyel talál, csak ásson eleget. Pitykegombtól agyagedényig és fibuláig. És hát – emberi csontig. Sok a sír a földünkben. Hiszen sokan is éltek, haltak errefelé.



Csakhogy ha az ő csontjaik avatják hazává az országot, akkor mi lenne erről mondjuk a jazigoknak, avaroknak, gepidáknak, longobárdoknak vagy akár a jóval korábbi agathürszöknek, keltáknak a véleménye? Az ő csontjaik nem avattak? Csak a mieink?

Aztán meg mondjuk Mohácsnál sok-sok derék magyar vitéz mellett elesett valamivel kevesebb, de így sem elhanyagolható számú török hadfi is. Akkor a magyar vitéz csontja magyar hazát avat, töröké törököt? Bocsánat: mostanság a kettő kezd összemosódni, ez esetben nem is értem, miért verekedtek vitéz eleink akkortájt… És Doberdónál, a gyilkos pergőtűzben az olasz földön avattak szegény bakáink csontjai magyar hazát? A Don-kanyarban az oroszon?

A gondolat még akkor is szamárság lenne, ha nekünk kizárólag honvédő háborúink lettek volna, egy feudális eszme táplálhatja, miszerint vérrel meg lehet fizetni a területért, a véráldozat jogcímet ad rá, és a megtartását is az garantálja. Csak hát a magyar történelem ismeretében ez aztán nagyon nem állja meg a helyét. Kövérnek egyszerűen újfent elsült a feje.

Mondott még szépeket?

Azért ennyire szépet és okosat nem, csak amolyan apró, mérsékelt sziporkák teltek tőle, hogy:

A rendszerváltoztatás nemzedéke a múlttal szemben nemcsak szerencsésnek, hanem adósnak is érzi magát, mert az utánuk érkező nemzedékek számára bíznak egy élhető jövőben, és ezért a jövőért cselekedni is igyekeznek.”

Ez érdekes, ezek szerint a rendszerváltoztatás (figyelem: már nem „rendszerváltás”!) nemzedéke az első a történelemben, amely tanulmányozza a múltat és gondol a jövőre, korábban ilyesmi nem fordult elő. Fárad ez a versenyző, én mondom. Így is hatalmas eredményeket mutat fel, de most már ideje lenne egy kis pihenésnek.




Azonban át is vette tőle a stafétát Boross Péter, aki tiszteletre méltó kora ellenére megmutatta: nem veszített régi fényéből, képes legalább akkora ökörségeket mondani, mint a nála jóval fiatalabb házelnök.

A nemzeti értékek és emlékek megőrzése és a nemzettudat erősítése különösen fontos feladat ma, amikor kóros szellemi folyamatok járják Európát. Az aberráció különböző megnyilatkozásai jelentek meg: a hagyományos férfi-női szerepek eltorzítása, a vallás és az egyházak elleni támadások és legfőképpen a család és a nemzetek, a haza elleni szellemi küzdelem.”

Boross úr, az, ami bejárta Európát a Kommunizmus kísértete volt, magának mondjam? És azt is rég láttuk, meg kell hagyni. De ön is gazdagította a tudományt megszólalásával, mert ezek szerint a megszokottól eltérő szexuális magatartások és a vallási viták modern, sőt, mai találmányok, korábban ilyen sem volt.

Egyre merészebbek azok a megnyilatkozások, amelyek a nemzeti gondolat lényegét akarják darabokra hasogatni. A demokrácia-felfogás parttalansága miatt olykor felvetődik bennem a kérdés, nem kéne-e a büntetőtörvénykönyvben gondoskodni az eszmények védelméről?”




És ezt hogy tetszik gondolni, kérem? Mármint a kivitelezést? Kérdezném épp a magyar történelem ismeretében. Ki tetszik jelölni pár világos eszményt, melyek a nemzeti gondolat lényegét fejezik ki, és ami ezekkel ellenkezik vagy nem fér össze, azt büntetik majd?

De mit tekintünk egybevágásnak és mit ellentétnek?

Helyes dolog hűnek lenni például az aktuális rendszerhez és annak vezetéséhez?

Feltétlenül, mondaná ön.

Akkor a Ferdinándhoz hű szigetvári Zrínyi Miklós hős?

Bizony az.

És a dédunokája, a költő?

És a császár ellen lázadó II. Rákóczi Ferenc?

Pedig ugyanarról a családról beszélünk…

De ezek még csak az emberek.

Hogy tetszik majd ellenőrizni az eszméket? Miképpen bünteti őket?

Elképzelem az eszméket, ahogy várfogságban ülnek, nehéz vasban. Esetleg száműzik őket Rodostóba.

Szóval, az ötlet finoman fogalmazva érdekes, a gyakorlatban kivihetetlen.

De egyet bebizonyított vele Boross Péter.

Még nem írhatjuk le, még versenyben van az ősz bajnok.

Az igaz, hogy csak Kövérrel van versenyben: de az is valami.