Szele Tamás: Hetven deka rózsaszín kockacukor

Azért ebben az országban a legnagyobb baj mégis az, hogy nem lehet megbeszélni a dolgokat. Megvitatni sem.

Nincs rá lehetőség, itt nem viták folynak, nem eszmecserék, itt konkrét kérdésre sosem érkezik konkrét válasz, itt ha megkérdem, hány óra, hivatalosan gond nélkül mondhatják rá, hogy másfél kiló lila kockacukor a Baktérítőn, és be kell érjem ezzel.

Ugyanis válaszoltak. Hogy semmi értelme? Hogy hülyeséget mondtak, aminek az ellenkezője sem igaz? Nem számít, kaptam választ. Jó esetben nem fajul olyan sajtóvitává az időméréssel kapcsolatos kérdés, amiben a politikai szempontból másik oldalon álló fél azt akarja majd bebizonyítani, hogy szó sincs másfél kilóról, összesen, ha fél kiló, nem lila, hanem zöld és nem Baktérítő, hanem Ráktérítő. A helyes válasz az lenne, persze, hogy 12 óra 21 perc van, de politikailag ez senkit sem érdekel, politikailag a kockacukor számít.

Hiányolják egyesek a „közvitákat”, a „társadalmi eszmecserét”, de hát Isten mentsen attól, azokon is lila kockacukor lesz minden válaszból, esetleg zöld, az a lényeg, hogy gyorsan, még az elején be kell dobni valami bődületes baromságot, és onnantól azt cáfolja vagy bizonyítja mindenki. Mondok egy példát.

A kormány egyik rögeszméje – ennek jegyében hozta létre a KESMA-t is – miszerint független újságírás nem létezik. Monomániás gondolat ez, abból ered, hogy úgy hiszik: aki nincs velük, csak ellenük lehet, illetve csak az ellenfeleikkel. Mármost a világ jóval nagyobb és színesebb hely, mint amilyennek ők ismerik, és itt kell őket szembesítenem a kegyetlen valósággal: a legnagyobb részéhez semmi közük.

Se pro, se kontra, nem is lehet hozzájuk viszonyítva értékelni, de a magyar politizáló közönségnek már rég Orbán Viktor az etalonja, hozzá mér mindent, csak az egyik oldala pozitívan, a másik negatívan számolja az értékeket, ha valamit szeret ez az ember, akkor azért vagy rajonganak vagy gyűlölik, más mérce nincs, tehát amiről a miniszterelnöknek nincs véleménye vagy tudomása, az magyar politikai szempontból nem is létezik.

De maradjunk a sajtónál. Ezerszer, milliószor leírtam már: attól, hogy valaki csak lakájmédiát képes elképzelni, még nem az az egyetlen létező módja az újságcsinálásnak. Van egyébként pártlap, nem is egy a hivatalos ellenzék kezében is, bizony, nem sokkal különbek szakmai szempontból a kormány (vég)termékeinél, nem lehet azokat sem dicsérni, nem is akarom. De azért egy marék trágya még mindig kevésbé zavaró, mint egy teljes vagon, márpedig a KESMA ennyivel nagyobb és hogy úgy mondjam, orral érzékelhetőbb a többi, nagy nyögések közepette előadott próbálkozásnál.

Ne szépítsük, náluk pocsékabb újságírást tényleg csak Észak-Koreában produkálnak, bár ott legalább olcsóbban. Jót nem képesek írni – a náluk érvényes alapfeltételek miatt nem is volna lehetséges – akkor legalább megpróbálják bemocskolni, összekenni a náluk jobbakat. Ők lassan tényleg azért vannak, hogy mi ne is legyünk.

Ez a nyilvános vitasorozatról jut eszembe, amit az úgynevezett Transzparens Újságírásért Alapítvány szervez a Millenárison, és amelyen jól szituált, kormánypárti újságírókat vitáztatnak kevésbé jól szituált függetlenekkel (tehát nem ellenzéki pártok katonáival!) bevallottan abból a célból, hogy bizonyítsák, miszerint nem létezik független újságírás. Mondanám, hogy bolond, aki ilyen helyre elmegy vitatkozni, hiszen nem úgy hívják vacsorára, hogy ő a vacsora, csakhogy ha el nem megy, másnap azzal lesz tele minden, hogy „nem mert szembenézni, elmenni, beszélni”. Így került egy asztalhoz a minap Szily László, a 444 munkatársa Huth Gergellyel, a Pesti Srácok főszerkesztőjével.

Azért az jellemző, hogy az eseményről a 444 beszámolt, méghozzá vágatlan videóban, a Pesti Srácok egy szóval sem említi, kormánypárti módszer lenne, ha azt mondanám, hogy „feltűnően hallgatnak” a vitáról, de sajnos ez a helyzet. Különben itt van, meg lehet nézni, hallgatni. Jó hosszú.

Azt nem értem, mire fel a hallgatás, ugyanis senki sem győzött, senki sem veszített, hiszen ez nem volt vita. Szily a sajtóról beszélt, Huth pedig minden másról, Szily válaszolt Huthnak, Huth nem válaszolt neki, vagy csak pár szóban, és utána eltért a tárgytól. Jöjjön pár idézet.

A függetlenséget azok szokták gúnyolni – sajnálom őket –, akiknek nem lehet részük benne. Nem csak te mondod azt, hogy nincs függetlenség, ez egy általános vélemény, de azoknak az érdeke azt sulykolni, hogy nincs független újságírás, akik ezt meg akarják kérdőjelezni.” (Szily)

Az objektivitást elárulták a rendszerváltás után, mert a Horn-kormány alatt mindenkit eltávolítottak a médiából, aki nem a kormányhoz hasonlóan gondolkodott, ezért egy 98:2 százalékos megoszlás alakult ki a bal- és jobboldali sajtó között. Átvertek minket a független-objektív látszatával, és egy pártsajtó működtette a 90-es évek sajtóját. Aztán bejött egy nemzetközi tőke is, ami médiabirodalmakat épít, és ez már szuverenitási kérdés. A HírTV elindulásával az arány 80:20 százalékra módosult, de még most sem állunk olyan jól.” (Huth Gergely)

Jól akkor fogtok állni, ha már semmi sem lesz rajtatok kívül, annál jobban már csak akkor, ha ti is eltűntök, mert az a végső cél, ha nem is ismeritek fel, de mi köze van a kilencvenes évek egyik kormányának a 2020-as sajtóviszonyokhoz? Huth is tudja, hogy ez ürügy. Mellébeszélés.

Azért nehéz és rossz ma Magyarországon újságírónak lenni, mert az államhatalom nem teszi lehetővé az ellenőrzést, lezárják az információs csatornákat, és még politikamentes ügyekben sem mernek az amúgy adóforintokból élő tisztviselők nyilatkozni vagy utasításra vagy maguktól. Ez azért van így, hogy elhiteltelenítsék a független sajtót, a közönség a véleményújságírás felé sodródjon, és ne legyen meg a független sajtónak az elvi lehetősége sem arra, hogy ellenőrizze a hatalmat. Ez az általános tájékozatlanság veszélyével jár, a sajtót pedig afelé nyomja, hogy több legyen benne a vélemény, amik karcosabbak is lesznek. A visszafogottabb embereknek egy idő után ebből elege lesz, a kormánynak és az általuk fizetett kiabálóknak pedig pont ez a célja.” (Szily László)

Ha olvassuk a 444-et, akkor pontosan tudjuk, hogy fullba toljátok az internacionalista, osztályharcos, neobolsevik, a demokráciának a klasszikus értékrendjét elutasító, világboldogító, érzékenyítő ideológiát. Az a kommunista, aki magát liberálisnak tartja, de megmondja, hogy milyen WC-be járjak. A világliberális mozgalom egy osztályharcos mozgalom. azért kell újra komcsizni, mert itt vannak újra a komcsik, a marxi-lenini eszmét újracsomagoló neobolsevikok. Soros-blog vagytok, ezen tényleg fölösleges vitatkozni! Ebben a körben a New York Timestól kezdve ugyanazok szoktak megjelenni, ugyanazt megtaláljuk a hálózat összes lapjában. Ne mondd már, hogy nem kötelező!” (Huth Gergely)

Kissé összegereblyéztem az idézeteket, de ez hangzott el: röviden summázva míg Szily és a független sajtó a reális gondokkal foglalkozna, a sajátjával épp úgy, mint a társadaloméval, Huth és a kormánymédia egészen egyszerűen elbeszél mellettünk, revansot kíván huszonéves sérelmekért (Huth 1994-ben 17 éves volt, leckét írt ő akkor, nem újságot, nem tudom, honnan rúghatta ki a Horn-kormány, maximum a tornateremből), harcol a nem létező világösszeesküvések ellen, hadakozik Sorossal, komcsiznak, bolsiznak, libernyákoznak, csak – hát igen, csak újságot ne kelljen írni.

Mármint igazit, amiben szó is van valamiről, ami nem legendárium és paranoiás téveszmék gyűjteménye. Ugyanis olyant nem tudnak. Nem is próbálnak. Nekik olyan nem kell. Nem azért fizetik őket.

Nincs is értelme bővebben leírni a vitát, itt a lényeg. A magyar kormány embereivel nem lehet tárgyalni, mert nem a tárgyról beszélnek. A magyar kormány ellenzéke pedig belemerevedik az automatikus tagadásba, és ezzel mintegy elfogadja a kapott értelmetlen válaszokat, igaz, hogy hamisnak fogadja el, de még mindig hagyja, hogy az időt kockacukorban és színben mérjék adott esetben, nem órában és percben.

A független újságíró, aki ezt az állapotát a politikai és gazdasági befolyástól való függetlenségként határozza meg (ugyan anyagilag tényleg annyira függetlenek vagyunk már mindentől, hogy nem tudok olyan olvasható sajtóterméket megnyitni, ami ne kérne adományt, igen, mi is kérünk) csak kapkodja a fejét és próbál épeszű maradni ebben a bolondokházában.

Sajnos, a módszer verhetetlen.

A probléma megoldhatatlan.

Pontos időjelzést adunk.

Magyarországon a pontos idő hetven deka rózsaszín kockacukor, merőlegesen a greenwichi délkörre.

Eperpudingkor híreket mondunk.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!