Szele Tamás: Gyorstalpaló álhírekből

Most, amikor a hatóságok – nyilván nem saját maguktól, hanem szorgos névtelen feljelentők noszogatására – ártatlan embereket vegzálnak „álhírterjesztés” vádjával, ideje rendet tennünk a kérdésben.

Ideje, ugyanis ez a vád sokakat érhet, egyeseket jogosan, másokat merőben igaztalanul, és nem hagyhatjuk, hogy a közhangulat szélhámosokat, csalókat vagy egyszerűen felelőtlen embereket, netán szimpla futóbolondokat is a politika üldözötteinek tekintsen: van ugyanis ártatlanul meghurcolt, politizáló ember, aki minden rokonszenvünket és támogatásunkat megérdemli és vannak a fentebb felsoroltak, akik semmit sem érdemelnek az őket megillető büntetésen kívül.



Vegyünk pár példát.

Kusinszki András esete a Szerencs melletti Bodrogkisfaludról tiszta és világos. Mivel ő a véleményét írta le vitatott Facebook-bejegyzésében és a teljes szövegben sehol sem fordult elő sem hír, sem álhír, maximum némi felségsértés, amire azonban nincs törvényünk, őt egyértelműen ártatlannak, vegzáltnak kell tekintenünk. Minden rokonszenvünk és támogatásunk az övé ebben az ügyben, amint ugyanezt mondhatjuk a gyulai Csóka-Szűcs Jánosról, akit tegnap hajnalban állítottak elő, szintén egy, zárt csoportban közzétett Facebook-bejegyzés miatt, mely ráadásul Hadházy Ákos egyik bejegyzésének megosztása volt, ő csak annyit tett hozzá, hogy „Gyulán is kiürítettek 1170 ágyat”. Gyulán ráadásul 1200 ágyat ürítettek ki, még kedvezett is a kormánynak harminccal, de ennek ellenére előállították, sőt, rabosították a mozgássérült és cukorbeteg férfit.

Nem is kell részleteznem: ő is ártatlan, ő is megérdemel ennek az esetnek kapcsán minden támogatást.

És ha más hasonló ügyek támadnak – mert fognak, nincs kétségem! – akkor is javaslom, először is azt vizsgáljuk, miért akarják büntetni a gyanúsítottat. Mert ha véleményért, akkor bizony ártatlan, a bűnösség azzal kezdődik, ha valamiben hazudott.

Aki hírt hamisít, az bizony hazudik. És azt nem szabad. Azt nem csak lehet, de kell is büntetni.

A hírhamisító meg nem érdemel semmiféle rokonszenvet. Jó példa erre a januárban elterjedt rémhír, mely szerint a Keletiben tömegével hullottak volna az emberek a járvány miatt – ott lakom, a pályaudvarral szemben, átsétáltam megnézni, nem halt ott meg senki sem. Az ezt közlő, mit közlő, világgá sikító piros-sárga fejlécű lapcsaládot le is kapcsolták, mégpedig jóval a felhatalmazási törvény előtt, érdemeik szerint: vigyázzunk, nehogy egyszer csak felbukkanjanak valahol, mint „üldözött hazafiak”.




Vagy itt volt a sajóvelezdi „prédikátor” esete. Őt inkább nevezném ártatlan, bár elvakult hívőnek, normális időkben senkit sem zavar, ha valaki mélyen hisz Istenben, még az sem, ha ebből következtetéseket von le – csak hát emberünk most jutott arra nagy elmélkedésében, miszerint ez a betegség bibliai alapon nem is létezhet, mert az Isten jó, a koronavírus meg rossz. Hát, akad még néhány rossz dolog a világon, mely azonban vitathatatlanul létezik, és ha ezt a véleményét emberünk megtartja magának, nem is lett volna baja miatta. Azonban készíttetett egy nagyon rossz minőségű YouTube-videót arról, amint ezt hirdeti, ráadásul a tizenöt éves lányával készíttette, és a közzététel után mindketten mehettek a rendőrségre.

Ez az eset már érdekesebb. Ugyanis szubjektíve, az indokok szintjén ez az ember nem vétkes, ő azt hirdette, amit a hite diktált. Objektíve viszont sajnos a hite szembekerült a tényekkel, még jó, hogy senkinek nem lett baja miatta, de lehetett volna és arról ő tehetne. Az ő esetében nem szívesen lennék bíró, büntetlenül hagyni nem lehet, nagyon megbüntetni nem kéne… talán erre találták ki a felfüggesztettet.

De – nem ő az üldözött ártatlanság.

A mai, Nógrád megyei eset pedig maga a tömény hülyeség, felelőtlenség. Egyelőre ebben is felfüggesztett szabadságvesztést indítványoztak, bár igazság szerint még semmi sem biztos: a legkevésbé az, hogy mi vezette tettére az elkövetőt?

Talán viccelni akart?

Van, amivel nem kéne. De lássuk, mi történt, mégpedig lássuk az ügyészségi iratok alapján!

A vád szerint a fiatal férfi 2020. március 17-én, 18 és 19 óra között, a lakóhelyén, a számítógépén átszerkesztette egy hírügynökség cikkét annak fejlécét használva, ezzel azt a látszatot keltette, hogy egy kórházi főorvos szerint a szomszédos településen van a koronavírus „epicentruma”, így aki teheti, ne menjen az utcára. A hamisított cikk szerint egy súlyosan fertőzött férfi érkezett a faluból a kórházba, így aki a környezetében volt, az nagy eséllyel megfertőződhetett.



A vádlott ezt követően az átírt cikket telefonjával továbbította a szomszédos faluban élő ismerősének, aki az általa valósnak hitt hírt tovább küldte, a valótlan információ pedig az interneten néhány óra alatt elterjedt.

A lakosságban ezáltal kialakuló ijedtség és esetleges pánik megelőzése érdekében a település polgármesterének cáfoló nyilatkozatot kellett kiadnia a település közösségi oldalán, illetve hivatalos weboldalán.

A vádlott tudomással bírt arról, hogy az általa szerkesztett, és az interneten továbbított hír valótlan: az általa megjelölt kórházban nem dolgozott olyan nevű orvos, mint akire cikkében utalt, továbbá koronavírus megbetegedésben szenvedő beteg sem volt ekkor még Nógrád megyében.

Az elkövető a cselekményével közveszéllyel járó esemény bekövetkezésével fenyegetett, amely fenyegetés – tekintettel az új koronavírus-világjárványra – a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a felelőtlen fiatal felnőttel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta vádiratában.”

Ha ügyvéd volnék, nincs a világnak az a kincse amennyiért vállaljam ezt az ügyet. Nincs annyi arany sem Transvaalban sem Alaszkában, ugyanis a tréfás kedvű 22 éves fiatalember mintha szándékosan tette volna, megvalósította a törvény idevágó összes feltételét a maximum kiszabásához. Hamis hírt állított, valós tényt ferdített el, megzavarta a köznyugalmat, akadályozta ezáltal a járvány elleni védekezést – és mindezt akaratán kívül tette, valószínűleg poénból.

Mire lenne képes ez a legény, ha akar is valamit? Csodákra, láttam már néhány dolgot az életben, sosem éltem unalmasan, de világra szóló ritkaság, hogy valaki pontról pontra sértse meg egy törvény minden egyes részletét és kritériumát…

Hát, róla mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy ártatlan volna, bár egy érv szól csak amellett, hogy ne letöltendőt kapjon: nem volt anyagi vagy másféle haszna a cselekményből.

Ő sem érdemli különösebben a rokonszenvet vagy a szolidaritást.

Szóval, vigyázzunk. Attól, hogy a kormány egyes véleményeket álhíreknek bélyegez és büntetni próbálja őket, attól még vannak valódi álhírek is, amiket terjeszteni nem politika és nem kiállás, hanem ostobaság vagy vétek.

Van álhír és van vélemény, amit álhírnek mondanak.

Tegyünk különbséget ha nem akarjuk, hogy vagy a kormány, vagy a csibészek az orrunknál fogva vezessenek.

Mindenképpen álljunk ki a meghurcolt ártatlanok mellett – de mindig nézzük meg, mielőtt megtennénk, miről is volt szó az ügyben.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!