Szele Tamás: Formai hibák

Hölgyeim és uraim, szokásomtól eltérően most kivételesen jó hírt hoztam, csak mielőtt levágjuk a hízott tulkot és csapra verjük a hordót, szólok: azért olyan sok mindenre nem lesz jó ez a hír.

Sőt, tulajdonképpen semmire sem, pedig jól hangzik: dióhéjban arról van szó, hogy a KESMA, a kormánypárti médiabirodalom voltaképpen jogellenesen működik.

Illetve: a létrejöttét hagyták jóvá jogsértő módon, ami azért nem egészen ugyanaz. A TASZ mai közleménye világosan tisztázza, miről is van szó, idézzünk belőle! 

Jogsértően hagyta jóvá a versenyhatóság a kormánypárti sajtóbirodalom létrejöttét, melynek során 476 médiatermék került a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tulajdonába – állapította meg a bíróság abban a perben, amelyben a Szabad Pécs online lap kiadóját a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviseli.

Megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék azt a hatósági bizonyítványt, amellyel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta a KESMA tulajdonszerzését azokban a cégekben, amelyeket kormánypárti üzletemberek egyszerre ajánlottak fel az alapítvány számára 2018. november 28-án. A bíróság döntése azt jelenti, hogy hiányzik a kormánypárti sajtó példátlan mértékű összevonásának egyik jogi feltétele.

A GVH azután adott zöld utat a KESMA tulajdonszerzésének, hogy a kormány egy rendeletben nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette az üzletet, kizárva a versenyjogi vizsgálatot. A hivatal a saját hatáskörének hiányára hivatkozva lezárta az eljárást, és igazolta, hogy nem áll fenn olyan körülmény, ami miatt vizsgálatot kellene lefolytatnia az összefonódás előtt. Az ítélet szerint ezt nem tehette volna meg.”

Mármost a nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítéssel elég gyakran élt a kormány, mint az Index 2018-ban kimutatta, addig az évig összesen 22 alkalommal, rendszerint vagy olyan esetben, amikor egy üzleti tényezőt, partnert olyan előnyhöz akartak juttatni, hogy a konkurencia labdába se rúghasson mellette, vagy olyan esetben, amikor nem kívánták, hogy egyes befektetések költségvetését túl sokat vizsgálgassák – ilyen volt például a Szabadság téri német megszállási emlékmű esete, amiről elég sokat töprengett annak idején a sajtó, ugyanis elképzelni sem tudtuk, miféle nemzetstratégiai-gazdasági fontossága lehet egy köztéri szobornak? Talán, ha a Szabadság-szobor lett volna, még lehetett volna érteni, mert annak esetében gazdasági tényező, hogy sokan látogatják, komoly pénz folyik be a belépti díjakból – de hát annyira nem a Szabadság-szobor áll azon a téren, hogy sokkal inkább hívhatnánk azt az öntvényt az ellenkezőjének.

Az a lényeg, hogy ez a nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítés a kormány Jolly Jokere, amire ezt kimondják, az azon túl szent tehén, érinthetetlen, de legalábbis nem lehet bántani egy csomó módon. Azt írhatja róla az ember, hogy nem tetszik neki ezért vagy azért, legfeljebb nem történik semmi, azonban ha felteszi azt a kérdést, hogy miért költünk az ilyen nemzetstratégiai jelentőségű izékre annyi pénzt, amennyit, akkor az illetékesek nem kötelesek válaszolni. Szigorúbban véve, még arra sem kötelezhetőek, hogy megmondják: mennyit költünk rájuk. Nem a mi dolgunk, mi csak a pénzt adjuk.

Mármost azonban a versenytörvénynek, kartelltörvénynek igenis van értelme, mert azért hozták, hogy fel ne kopjon az állunk. Az egész még Rómában kezdődött, ahol is egy időben Caligula volt a császár, és hát ez az imperátor nem egészen ép elméjéről volt nevezetes. A sok szamárságára tengernyi pénzt elvert, kongott az államkincstár, nyolc-kilenc hónap alatt a nyakára hágott az utolsó réz as-nak is, amit elődje, Tiberius rá hagyott. Egy darabig úgy próbálta pótolni a hiányokat, hogy a gazdagabb polgároknak megüzente: hagyják rá a vagyonukat végrendeletükben, és utána legyenek öngyilkosok, de ez a módszer nem volt elég jövedelmező. Ezek után kezdett el monopóliumokat árulni. Nagy hiba volt. Eladta mondjuk az egész Római Birodalom fügekereskedelmi jogát egy embernek, a gabonakereskedelmi jogot egy másiknak, amiből az következett, hogy a monopóliumok birtokosai egészen pontosan annyit kértek az árujukért, amennyihez kedvük és képük volt, más viszont nem kereskedhetett ugyanazzal az árucikkel olcsóbban, legalábbis a birodalom területén nem. Az árak rohantak az egekbe, hiszen semmi sem fogta vissza őket, a nép éhezett, lázongott, ha Cassius Chaerea nem öli meg időben az alkalmatlan császárt, tán még a forradalom is kitört volna. Caligula utódja, Claudius már bölcsebb ember volt: visszavont minden monopóliumot, újra bevezette a piaci versenyt, felszabadította a kereskedelmet és így pár héten belül megint megteltek a piacok jó és megfizethető áruval. Akkor jött rá a szenátus, hogy a piaci versenyt szabályozni kell valamennyire.

Minálunk az 1996. évi LVII. törvény foglalkozik ezzel, az eleje még igen szép és logikus is:

2. § Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a megrendelők, vevők, igénybevevők és felhasználók (a továbbiakban együtt: üzletfelek), illetve a versenytársak törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően – folytatni.

3. § Tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni.”

Akkor viszont a KESMA működése minimum aggályos, hiszen azzal, hogy nem kevesebb, mint 476 orgánumot tömörít, valósággal monopolizálja a sajtópiacot (és a hirdetésit is). Ekkora óriással nem lehet versenyezni, ez szétmorzsolja a kisebb konkurenseket a két ujja között. Megvalósul a versenytársak törvényes érdekeinek sérelme, illetve veszélyeztetése. A valótlan tény állítása meg akkor valósul meg, amikor a KESMA lapjai egybehangzóan nevezik hazugságnak a nekik nem tetsző, ám valós híreket és hazugnak azokat az orgánumokat, amelyek közlik őket.

Ezt kellett volna vizsgálnia a Gazdasági Versenyhivatalnak, és ezt a vizsgálatot nem végezte el arra hivatkozván, hogy neki megszűnt az ügyben a hatásköre, nem szólhat bele, orra attól fokhagymás. A Fővárosi Törvényszék mostani döntése szerint azonban – most figyeljünk! – a GVH határozatában nem szerepel az összefonódást nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánító kormányrendeletre való hivatkozás, ami kardinális formai hiba, és egyébként sem végeztek semmiféle érdemi vizsgálatot. A bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a GVH azzal érvel, hogy nincs hatásköre eljárni, akkor a hatósági bizonyítvány kiadására sem jogosult. Márpedig kiadták, ugyanis a hatósági bizonyítvány megléte az egyik jogi feltétele annak, hogy a KESMA tulajdonszerzését a cégbíróságon bejegyezhessék.

Akkor most mi lesz? A médiamamut megszaggatja ruháit, hamut szór a fejére, majd sürgősen oszlásnak indul?

A legkevésbé sem.

A döntés értelmében a GVH-nak újra le kell folytatnia az összefonódás bejelentésével kapcsolatos eljárást, ki kell alakítania jogi álláspontját, és az annak megfelelő formában és tartalommal, kellő indokolással ellátva kell lezárnia a vizsgálatot.

Magyarul: a formailag hibás határozat helyett most kötelesek hozni egy formailag pontosat.

Itt ennyi történt, semmi több: akkor majd összeülnek, kicsit dolgoznak az ügyön és legfeljebb meghozzák. A Fővárosi Törvényszék határozatának ennyi következménye lesz.

Erre mondaná a sarki rendőr, hogy „oszoljunk, emberek, nincs itt semmi látnivaló”.

És sajnos tényleg nincs.

Frissítés:
A legújabb információk szerint a Gazdasági Versenyhivatal reagált a Fővárosi Törvényszék döntésére, és bejelentették, hogy az ügy nemzetstratégiai vonatkozása miatt ők most se illetékesek, azaz a hivatal mai “végzésével az összefonódás-bejelentést hatáskörének hiánya miatt visszautasította.” Az ügy így most már az alkotmánybíróság elé fog kerülni.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!