Szele Tamás: Dark Queen of Krynn

Akkor most könyvészeti rovatunk következik, némely egyebekkel körítve, bár őszintén szólva fogalmam sincs, hova soroljam be a boncasztalon heverő művet. Talán még leginkább tanulmánykötet lehetne, de akár módszertani útmutató is, szóval nem ezzel fogunk nyáron strandra járni.

Viszont van jelentősége, nem is kicsiny, ugyanis benne olvasható a kormány ideológiai alapvetése.

Mármint, ha ennek a kormánynak egyáltalán van olyan: a kormánypárt eszmei ámokfutásai és bakugrásai épp oly hírhedettek, mint vezetőjének pálfordulásai, elvégre nem lehet az akárki, aki 1992-től 2000-ig a Liberális Internacionálé alelnöke volt, 2002-től pedig már az Európai Néppárt egyik alelnöke: van, akinek egy élet sem volna elegendő egy ekkora átálláshoz, de a mostani magyar miniszterelnök két év alatt lezavarta, mint egy rutinos alakváltó a Star Trekből, hogy aztán most már a Néppártból is kifele álljon a szekere rúdja.

Azt mondaná az ember, hogy ilyen szélkakas politikának nem is lehet ideológiája, ha csak nem a rendszerszintű következetlenség, azonban a most megjelent kötet épp azt magyarázza meg, hogy mi az, ami mégis van. Azt írja róla a Portfolio, hogy ez

A könyv, amely alapján megérthető, mit miért tesz a kormány”

Akkor viszont ide vele, jobban kell ez nekünk, mint az Obádovics-féle Matematika az érettségizőnek, ebben lesznek a megoldókulcsok!

(Az idézetek a továbbiakban a Portfolio fentebb megjelölt írásából származnak)

Ne tessenek ünnepelni: nincsenek benne. A rövid áttekintés után azt mondhatjuk: a tanulmánykötet nem ad átfogó és lényegi magyarázatot a „magyar kormány” nevű természeti jelenség és csapás működésére. Nem látja át a lényegét, csupán tevékenységéből von le következtetéseket, olyanformán, mintha a zivatar működését a villámsújtotta fákból akarnánk megmagyarázni. Nem mondom, fontos a villám a zivatarban, de nem az hajtja…

De térjünk a lényegre, kérem, sosem fogjuk megtudni a Nagy Titkot!

Hát ebből a kötetből, melynek címe: „Ezer éve Európa közepén. A magyar állam karaktere”, szerzői pedig Orbán Balázs államtitkár és Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium ügyvezető igazgatója meg semmiképpen sem. Azzal próbálkoznak, hogy az ezredéves magyar múlt és a jelen fényében megállapítsák,

hogyan gondolkodtak (eleink) a magyar államról, és ezt a filozófiát hogyan lehet alkalmazni, amikor a mai magyar politikai és gazdaságpolitikai döntések hátterét akarjuk megérteni.”

Hát, nesze semmi, fogd meg jól, én azt elhiszem, hogyha Werbőczy és Kövér László találkoznának, meglepően sok kérdésben értenének egyet, már csak azon drukkolok, hogy a találkozó minél előbb jöjjön is létre, de addig üres spekuláció a mai döntéseket valamiféle történelmi előképek következményének, folyamatok részének beállítani.

Szalai Zoltán megnyitójában a könyv születésének hátteréről beszélt. A szerzők arra tettek kísérletet, hogy a jelen problémáinak szem előtt tartásával mutassák be a magyar állam kialakulásának történetét. Szó van a kötetben a magyarok múltjáról, a más népekhez fűződő történelmi viszonyáról, társadalmáról, gazdasági életéről.”

Egyszóval a világ minden dolgáról és némely egyebekről, nem is említve a Lófej ködben található kvazárok egyes anomáliáit. Egy dolog miatt biztos, hogy mégis eladási siker lesz belőle: Orbán Viktor írt hozzá előszót.

Orbán Balázs történelmi visszaemlékezéssel kezdte beszédét. Szerinte a magyar állam évszázadokon keresztül kényszerpályán mozgott az ország korlátozott szuverenitása miatt.”

Úgy vagyunk mi ezzel a nemzeti szuverenitással, mint én voltam a Dark Queen of Krynn című számítógépes szerepjátékkal. Olvastam a leírását, mikor megjelent a Commodore Világban, csorgott is utána a nyálam, de először gépem nem volt hozzá, mert C +4-re nem lehetett konvertálni (vagy nem volt érdemes), aztán lemezegységem, aztán időm – aztán munkanélküli lettem, és akkor volt már gépem is, időm is csak éppen pénzem és internetem nem. Végül, évek vágyakozása után találtam egy site-ot, ahonnét letölthettem ingyen a két előzményével együtt – akkor volt a játék tizenöt éves és elkezdhettem játszani.

Hát nem titkolom, az volt az első szavam, hogy „Hű, be randa vagy…” És akkor is inkább volt ócskavas az, amin játszottam, mint számítógép, de ennél azért nagyságrendekkel többet tudott már sok évvel azelőtt is. Pedig olyan szép volt az a leírás… igen, és akkor, amikor született, ez a játék valóban kiváló is volt! Csak elszálltak a pajkos évek, kérem. Ettől még elindultam, haladtam is úgy-ahogy, egyre nehezebben, aztán mikor egy omladozó toronyban bezuhantam a plafonnal együtt pár ezer ideges gnóm és fekete mágus közé, feladtam és úgy otthagytam a játékot, hogy még állást sem mentettem. Ennyit egyszerűen nem ért meg az, hogy tizenöt éven keresztül álmodoztam valamiről, ami nem az lett, aminek hittem.

Hát ugyanígy vagyunk mi a nemzeti szuverenitással. 1848-ban életünket adtuk érte, csak nem jött össze, azóta is nagy álom, de hol az ország megy össze, hol valamelyik szomszéd telepszik ránk, sehogy sem sikerül – most úgy látja a kormány, hogy mindenünk megvan hozzá, ország is, függetlenség is, nosza, rajta! Viszont ahogy a tizenöt éves, DOS-os játék ronda és túlhaladott volt a Pentium III. korában, úgy az Európai Unió idején a nemzeti függetlenség is ósdi és a gyakorlatban nem sok mindenre alkalmas. Lehet nekünk, hogyne lehetne, nem tilos, csak aztán csodákra ne számítsunk tőle: ez annyit tud, amennyit 1848-ban tudott volna, ma már mintha másra, többre volna szükség. De persze lehet nekünk, nem tilos, ám kell hozzá egy lelkület, hogy ebben leljük legfőbb örömünket, és ez egyeseknek megvan, másoknak kevésbé.

Aztán jellemzi is a tanulmánykötet a magyarokat, mint olyan. Hát mifélék vagyunk, tessék mondani?

A magyarok végletesen szabadságszeretők.

A magyarokra a hódítás nélküli vitézség jellemző, és ez mindig a haza és Európa védelmében nyilvánult meg.

A magyar az idegen eszmékkel szemben alapvetően mindig kritikus.

A magyar ember egyszerre keleti és nyugati, osztozunk Európa sorsában, de önállóan, sajátos nemzeti formában éljük meg a nyugati értékeket.

A magyarok egyszerre megosztottak és egységesek.

A kereszténység a magyar gondolkodás korszakokon átívelő alapértéke. A magyar nemzet akkor lehet sikeres, ha társadalom alapjait a nemzetre és a kereszténységre építjük.”

Ehhez már csak annyit tennék, hogy melyik magyar ilyen, melyik meg amolyan. A szabadságszeretet sem mindenkiben teng túl, a „hódítás nélküli vitézség” kétségbevonhatatlan, Mohácstól 1956-ig mindig vitézül vesztettünk el minden harcot – elvesztettük, de gyávák nem voltunk. Az eredmény szempontjából ez nem sokat számít. Az idegen eszmékkel szembeni kritikus hajlam eltörpül ahhoz képest, milyen kritikával fogadjuk saját eszméinket, itt még szép se lehet senki, nem, hogy okos. Egyszerre vagyunk keletiek és nyugatiak, de legalább annyira északiak és déliek, megosztottak és egységesek, szóval ez a nemzetkarakterológia nem mond semmit. A teológiai kérdéseket meg inkább nem is boncolgatnám, olyan messzire vezetnének.

De azért mégis ad valami képet a kormánydöntésekről, ugyanis Orbán Balázs azt mondja: ez a gondolkodásmód segít megérteni a jelen politikai eseményeit, valamint a döntések mögött húzódó mélyebb szándékokat.

Ez? Ennyi erővel magyarázhatnánk gyermekmondókákkal is a magyar politikai döntéseket, annak is volna legalább ugyanennyi értelme, ugyanis ezek az önellentmondások bármit képesek megmagyarázni.

Egy konklúziót szűrhetünk le: azt, hogy nem pusztán a magyar kormány döntéseiben nem fedezhető fel semmiféle logikai rendszer, de még a döntéseket magyarázó tanulmányokban sem.

Már megint itt maradtunk tanulság nélkül.

Itt a vége, fuss el véle.