Szele Tamás: Az Index végromlása

Fájdalmas énnékem lapok halálát látni, még fájdalmasabb tudósítani róluk: már csak azért is, mert pályám folyamán nem egy sajtóterméket lőttek ki alólam, egyiket sem tudom könnyen feledni. Az Index végromlásáról mégis beszámolok, ugyanis kötelességem megtenni.

Ha valaki száz év múlva meg szeretné tudni, mi zajlott a huszonegyedik század húszas éveinek elején (és még élni fognak a szerverek, az akkori rendszerek olvasni fogják a mai szöveg- és képformátumokat, valamint nem tör ki az atomháború és elmarad minden egyéb lehetséges katasztrófa is), az épp elég részletet fog találni a magyar sajtó maradékában a történetről, de arra valószínűleg nem fog rájönni, ki a felelős a történtekért. Talán azért, mert egy vagy két felelős nincs is, a legnagyobb problémát – így, ebben a pillanatban tekintve – magának az Indexnek a cégstruktúrája jelentette, ezt használták ki azok a piaci-politikai erők, amelyek most a lap és környezete pusztulását okozzák.



Mert ne kerteljünk: ez már a vég, ebből nem lehet felállni. Még az sincs, aki felálljon. Az „átszervezés” erőltetésével pont a munkát tették lehetetlenné, márpedig sokféleképpen megjelenhet egy sajtótermék, csak egy módon nem. Ha nincs megírva, nem lehet kiadni. Sehogy sem. A „megrendelő-beszállító” alapú szerkesztőségi rendszerek napilapoknál azért alapvetően működésképtelenek, mert a szerkesztőnek a munkanap elején már tudnia kéne mi fog történni, hogy megrendelhesse róla a hírt. Normális sajtóban is nevetség tárgya, hogy a munkanap végére mi lesz abból, ami az elején, a lapindító értekezleten elhangzott, rendszerint még az ellenkezője sem a tervezettnek: az események ugyanis vígan zajlanak, minden elképzelést és tervet felülírva, kiröhögve. Szórakoztató jellegű, mondjuk „életmód-lapot” persze, hogy lehet így készíteni, de politikai napilapot képtelenség. És nem csak a magyar belpolitika, de a világpolitika természete miatt is. Sosem tudhatja az ember, melyik diktátor őrül meg, támad rá váratlanul a szomszédjára vagy tiltja be országában minden előzmény nélkül a málnaszörp fogyasztását, és ez mind-mind címlap, mind felülírja a szépen kikalkulált lapszám-tervet. Okos ember nem is tervezi meg a lapszámot előre, maximum nagyon lazán, úgy, hogy szükség és hírhiány esetén is legyenek azért témák, írások.

Érthető, hogy ez a megrendelési rendszer, ami kis cégekre bontotta volna az egységes szerkesztőséget, nem tetszett a vérbeli napilaposokból álló Index csapatának. Nekem sem tetszene. És a Gerényi-tervből bizony kilóg a lóláb: az orgánum eljelentéktelenítésének a szándéka, ilyen módszerrel ugyanis, megbízható béljósok híján maximum egynapos késéssel lehetne lapot írni: márpedig nincs ócskább, mint a tegnapi újság. A rendszer hatásfokát jól meg lehet figyelni a mindenféle magyar tévéhíradókon, az ugyanis egy drága műfaj és nagy fegyelemmel, előre tervezve készítik a hírműsorokat: van is mindegyiknek minimum tizenkét óra késése. Ha friss hírt akar az ember, keresse a neten.

Csak hát mostantól már ugyan keresheti. A mai események után elmondhatjuk: ha vissza nem hívják az elbocsátott Dull Szabolcsot a főszerkesztői székbe, az az Index, amit ismertünk és kedveltünk, napokon belül megszűnik létezni. Az sem biztos, hogy lesz-e helyette valami más vagy valami hasonló, amint az sem, hogy a cég és a brand maradékát egyáltalán beszántják-e a KESMA gyászos seregébe, vagy elég lesz annyi is, hogy megszűnik a médium és környezete mindenestől.




Az Index mai szolgálati közleménye szerint:

Pénteken kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését az Index szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek. Távozásukkal egyidejűleg a szerkesztőség több mint ötven munkatársa szintén kezdeményezte a felmondását.

Döntésüket azután hozták meg, hogy Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt, majd nemet mondott a szerkesztőségnek arra a kérésére, hogy a szakmai függetlenség és az Index jövőjének megőrzése érdekében helyezze őt vissza a pozíciójába. A lap szerkesztősége szerdán egyhangú nyilatkozatban állt ki a menesztett főszerkesztő mellett, elfogadhatatlannak nevezve Bodolai döntését.

Évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás. Dull Szabolcs kirúgásával ez utóbbi feltétel sérült. A menesztése egyértelmű beavatkozás a szerkesztőség összetételébe, arra nem tudunk másként tekinteni, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérletre.

Ilyen körülmények között, Bodolai döntése után a vezető szerkesztő és a két főszerkesztő-helyettes nem látta tovább biztosítottnak a független működés alapvető feltételeit, ezért kezdeményezte a távozását.”

Későbbi adatok szerint több, mint nyolcvanan mondtak fel.

Itt látható Munk Veronika főszerkesztő-helyettes bejelentése is:

Nyolcvan bizony, dalolva megy, lángsírba velszi bárd, de egy se bírja mondani, hogy éljen Eduárd.

Mi várható ezek után?



Az világos, hogy a kilencven belsős alkalmazottal dolgozó lap tíz emberrel nem lesz képes megjelenni. Képtelenség volna, rengeteg túlmunkát láttam már a sajtóban – szinte mindenhol – de vegyük figyelembe az emberi szervezet teljesítőképességét is. Ráadásul a kilépő hetven között van majdnem az összes valamirevaló újságíró. Hétfőn vagy visszaveszik Dull Szabolcsot és folytatódik a harc a munka normális végezhetőségéért, vagy nem veszik vissza, és akkor a magyar sajtó legolvasottabb, legnagyobb forgalmú brandje megy veszendőbe, ami forintban mérve is sokmilliárdos veszteség lesz.

Igen, főleg a kormányközeli tulajdonosoknak, szóval lehet elgondolkodni, mi is az, amit ezek még a pénznél is jobban szeretnek.

Esetleg az életük?

Vegyük tekintetbe azt is, hogy nem csak az Index című lap megszűnése várható. Az Indamedia vezetése egyértelműen kormánypárti befolyás alatt áll – nem tudunk, nem is tudhatunk semmi biztosat a szándékaikról, da ha olyan ötletük támad (és könnyedén támadhat) megszüntethetik a blog.hu-t is, ami jelen pillanatban 9 658 magyar blognak biztosít felületet. Gyakorlatilag magyar blogpiac nagyobbik részének. Ha ez megszűnik, Forgókínpadtól Örülünk, Vincentig, a radikálisan kormánypárti Bircahangtól a sajtószakmai-elméleti fontosságú Médianaplóig de akár a Rockstationig vagy a Lemilig mindent visz a Semmibe. A Nemgogol már „fel is mondott”, vagyis magától szünetelteti a megjelenését, én a Forgókínpaddal még várok egy kicsit, valami bizonytalan csodában bízva (meg abban, hogy le tudom menteni a tartalmát).




A független magyar sajtó nem menekülhet majd az online blogszférába sem, mert nem lesz hová menekülnie.

Ha akad olyan elvakult ember, aki a felmondó nyolcvanakat hibáztatná ezért a helyzetért, képzelje el, hogy ő egy matróz a XIX. század elején egy teherhajón, ami mondjuk vasárut szállít Glasgowból St. Louisba. Onnan meg dohányt Glasgowba. Szolid üzlet, meg is lehet belőle élni, meg is lehet gazdagodni. Azonban az egyik útba eső kikötőben a kapitány, aki egyben tulajdonos is, véletlenül elkártyázza a hajót. Volt már ilyen, nem is egyszer. Megjön az új parancsnok-tulajdonos és közli, hogy irány Nyugat-Afrika. „Miért megyünk oda?” „Elég a piti üzletekből, rabszolgákat fogunk szállítani az amerikai Délre!”

Lehet ennek a hajónak a fedélzetén maradni a továbbiakban?

Becsületes ember számára egy pillanatig sem. Rendes matróz ilyenkor kirúgja a széket maga alól, a képébe mondja a kapitánynak, amit gondol, fogja a zsákját és elhagyja a hajót örökre. De azért közben iszik pár pofa rumot.

Nos, az Index legénysége most pont ezt tette. Egyebet nem is tehettek.

A Zóna pedig szolidáris velük és az is marad.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!