Szele Tamás: Amatőr hóhérok alkonya

Kedves felebarátaim és teljesen ellenségeim, most szólok, hogy mától kezdve mindenki vigyázzon a szájára. De még inkább az ujjára.


Mert könnyen kaphat öt évet, ha elszalad vele a lovacska: a Kúria döntése alapján emberölés előkészületének számít a gyilkossággal való fenyegetőzés is. Öt év a büntetési tétele.

Nem mindig, de most bizony egyetértek a Kúriával. Azonban lássuk magát a hírt a Magyar Nemzet nyomán!

Akár ötévi szabadságvesztés is kiszabható azokra a személyekre, akik szöveges üzenetben és ehhez mellékelt különféle rémisztő videofelvételekkel azt tudatják, hogy gyilkosságot fognak elkövetni. Ilyenkor a büntetőjogi elmarasztaláshoz nem szükséges, hogy az üzenetet küldő személyt előzőleg valaki más megbízza a tett elkövetésével. Elegendő az is, ha az érintett saját elhatározásból dönt úgy, hogy szándékát környezetével közölni fogja. Ez derül ki abból a határozatból, amelyet nemrégiben fogadott el a Kúria öttagú büntető jogegységi tanácsa.



Az ítélkezés eddig nem volt egységes. Némelyik bírói fórum az elmarasztalás feltételének tekintette, hogy a gyilkossági üzeneteket továbbító személy valakinek a felhívására cselekedjék, mondhatni bérgyilkosjelöltként lépjen fel. Más bírói tanácsok az elítéléshez elegendőnek találták azt is, ha valaki önszántából közölte, hogy gyilkosságra készül, s szándékát többek között külföldi fegyveres támadásokról szóló videókkal erősítette meg. A Kúria döntése nyomán az elkövető mostantól egyaránt felelős lesz, akár biztatásra cselekedett, akár saját elhatározásból fenyegetőzött, s akár felnőttkorú, akár pedig fiatal. Felelősségre vonni általában azt lehet, aki az elkövetéskor a 14. évét már betöltötte. Egyes súlyos bűncselekményeknél, mint amilyen az emberölés, ugyanakkor a büntethetőség korhatára 12 év, de vizsgálni kell, hogy az érintett felismerte-e, hogy magatartása milyen következményekkel járhat.” (Magyar Nemzet)

Akkor most azt lássuk, mit jelent ez nekünk a gyakorlatban.

Legtöbbünknek semmit. Legtöbbünk ugyanis felnőtt ember, felelős állampolgár, ura a szavának és nem beszél zöldségeket bele a vakvilágba. Miért emelték ki az írásos formát és a videóüzenetet? Hát csak azért, mert legfőképpen a közösségi oldalakon és a privát üzenetekben bőséggel terjedő fenyegetőzésekre gondoltak. Ugyan furán fog ez az ágyú elsülni, nem is biztos, hogy arra lő majd, akire céloztak vele – de süljön csak el, jó lesz az.

Nincs ugyanis olyan magyar tollforgató, közszereplő, álljon a barikád bármely oldalán (én a mostani pergőtűzben gyakran érzem úgy, hogy magán a barikádon állok, esetleg én magam vagyok az – ja kérem, így jár, akinek nincs pártelköteleződése és nem is akar ilyesmit), aki ne kapna hetente számos életveszélyes fenyegetést.



Sikeres és olvasott írások elkövetése vagy egyéb közszereplés után naponta jönnek, húszasával. Fantáziadúsan jönnek, nincs a középkornak olyan szadista kivégzési módja, nincs a Szent Inkvizíciónak olyan kínzása amit be nem ígértek már nekem a hős kommenthuszárok, akasztástól kibelezésig. Két rekordom volt: az egyik az a hét, amikor a vizes VB máig tisztázatlan pénzügyeit elemezgettem, akkor még Észak-Karolinából is jött fenyegetés, a másik, amikor egy sportlapba megírtam, hogy az orosz futball-világbajnokság előtt milliónyi kóbor ebet mészároltak le, persze, csak azokban a városokban, ahol a mérkőzések zajlottak. A hír igaz volt, de ez nem zavarta azokat, akik odáig jutottak, hogy az illusztrációként használt fotón felfedezzék az én balatoni víkendházam kertjét, ahol is magam öltem volna kutyákat a fotó kedvéért. Életemben nem volt nekem víkendházam, sem a Balatonon, sem máshol – de akkor is sokan jelezték, hogy fel fognak kötni mindenféle lámpavasakra. Persze, oroszbarát szélsőjobb körökből indult a kampány.

Hát ilyen akkor többet nem lesz, vagy ha lesz, van rá törvény.

És legyen is, mert volt nekem egy érdekes esetem még 2013-ban. Történt pedig, hogy vérlázító képek jelentek meg a Facebookon, képek, amiken cigány kisgyerekek állnak egymás mellett – és a feltöltő az ő meggyilkolásukra biztatott. Pár nappal később már zsidó kisgyermekek képei is felkerültek valószínűleg ugyanabból a műhelyből, ugyanilyen bensőséges felhívással. Nem volt nagy művészet utána járni az amatőr elkövetőknek: írtam is róluk két anyagot a C-Pressbe, Gépnarancsra, át is vette egy csomó lap.




Ebből az lett, hogy pár nap múlva be kellett sétálni a Nemzeti Nyomozóirodába, és elbeszélgetni az illetékesekkel erről a dologról. Döbbenten tudtam meg első pillanatban, hogy vádlott vagyok, éspedig sajtó útján elkövetett rágalmazás miatt – az uszító hölgy képes volt még fel is jelenteni. Mármost a NNI-nél viszont nem ostoba emberek dolgoznak, húsz perc alatt lettem vádlottból tanú, és a feljelentő lett vádlott. Aztán járhattam tanúskodni évekig, míg el nem ítélték – igaz, nem csak kisebbség elleni uszításért, még az volt a legenyhébb tétel a büntetésében, halmazatit kapott több rendbeli késelésért, pénzhamisításért és garázdaságért, mert egy akkori Pride után verekedett a hazafelé tartókkal. Ha nem verekszik és nem igazoltatják, máig szabadon éli kalandos és változatos életét. Összesen nem kapott öt évet… épp most néztem, azóta már kint is van.

Hát, az ilyesmiért is fog járni az az öt év, én biza gyermekgyilkossággal való fenyegetésért maximum fölé adnék, mert igen undorító vétek az.

De nem csak jobbra csattog az ostor, kérem. Vannak ám olyan, magukat ellenzékinek beállító, eléggé olvasott oldalak is, nem fogom őket nevesíteni, amelyeknél nincs nap, hogy ne fenyegetnék a miniszterelnököt vagy a társtetteseit akasztással, tán még kerékbe töréssel is. Ami bizony szintén ötéves tétel lesz – ne horkanjanak fel, nem ezt kell kívánni, egyrészt, mert ez büntetendő, másrészt, mert ez nem is oldana meg semmit. Azt kell kívánni, hogy állítsák független magyar bíróság elé, nincs az a bírói tanács, aki ilyen kívánságért megbüntetné az embert.

Meg mondjuk ez is lenne célravezető, nem a vérgőzös őrjöngés.

No, csak hát az, hogy „kerüljön a vádlottak padjára!” távolról sem hangzik olyan „radikálisan”, mint az, hogy „akasszák fel!”

Dehogy akasszák. Döntse el a bíróság a megfelelő időpontban, mi történjen. Vele is, mással is.




Ugyan volt 2015-ben egy erős idegzetűnek nem mondható ember, aki tucatjával alapította az olyan Facebook-csoportokat, amelyeknek már a nevükben is politikusok kivégzése volt a céljuk, alig győzött belőlük kilépni az ember, ugyanis akkortájt még engedély nélkül is be lehetett rakni bárkit bármilyen csoportba: ha nem figyelte az értesítéseit, benne is maradt, míg botrány nem lett belőle. Na, most ő is az új gyakorlat hatálya alá esne.

De sorolhatnám reggelig. Az elmúlt tizenhárom évben – ideszámítom a 2006-os zavargásokat is, mikor újságírók, jogászok, bírók cím- és névsorát ragasztgatták ki a Kossuth téren, szintén forradalmi lincselésre felszólítva, ám ez elmaradt, mert nem a Kossuth téren laktak és a forradalmi tömeg nem ment el onnét, ahol a gulyást meg a sört osztották – akit még meg nem fenyegettek akasztással, kibelezéssel, halálra kínzással, tán nem is számít jelentősnek.

Akiről elfeledkeztek, az még nem hívta fel magára a közfigyelmet.

Egy időben gondolkodtunk rajta páran, kollégák, hogy megalakítjuk az „Akasztottak klubját” de mikor aktivizálódott az álellenzéki álmédia, letettünk róla: hiszen meg kellett volna hívnunk Orbán Viktort is.

Vele meg valahogy nem lett volna az igazi.

Na, ennek lesz most vége.

És jobb is, hogy vége lesz: ne akarjunk gyilkolni, akasztani, ne is fenyegetőzzünk ezzel, se jobbról, se balról.

Bízzuk az ítéleteket azon a napon, mikor elérkezik a felelősségre vonás ideje a bíróságokra.

Eljött a foteltrollok, kommenthuszárok és amatőr hóhérok alkonya.