Szele Tamás: Akasztófák Szibériában

Nem új ez a hír, csak mégis az – hogy ez miképpen lehetséges? Hát akképpen, hogy a Mi Hazánknak van pár monomániája, ahogy a többi pártoknak is akad, és nem képesek megszabadulni például a szibériai bérrabtartás, gulágra küldés ötletétől.

Persze magyar állampolgárokról volna szó – igaz, azzal is beérnék, ha akaszthatnának, kivégezhetnének.

Ezzel ők már két éve is előhozakodtak, de két napja megint elővették, Toroczkai László újabb közleményben követelte: vagy állítsák vissza a halálbüntetést, vagy vezessék be a magyar rabok szibériai elhelyezését. Igen, szibériait. Közelebb nincs is olyan börtön, ami az ő kényes ízlésének megfelelne. De lássuk szó szerint a Mi Hazánk közleményét!

Toroczkai: Halálbüntetés vagy Szibéria!

A halálbüntetés azonnali visszaállítását és a szibériai bérrabtartás lehetőségének megteremtését követeli a Mi Hazánk Mozgalom.

Zalaegerszeg, Kőbánya, Mórahalom, Oroszlány és Vámosmikola – öt helyszín, alig több mint egy hét alatt, ahol brutális gyilkosságot követtek el. A legutolsó, a vámosmikolai emberölés során egy olyan 77 éves, köztiszteletben álló nőt öltek meg, aki korábban többször segített a 20 és 33 éves elkövetőkön. Jól látható, hogy a jelenlegi büntetési tételek nem rendelkeznek tényleges visszatartó erővel. Olyan bűnözőket eresztenek a társadalomra a botrányosan enyhe bírói döntések, mint például az a kőbányai machetés gyilkos, aki a saját gyermekei szeme láttára vagdalt össze egy édesanyát, ugyanis a gyilkost, tavaly szexuális visszaélésért csupán felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Ezért a Mi Hazánk Mozgalom ismét kezdeményezi a védtelenek – így a gyerekek vagy idősek – sérelmére különös kegyetlenséggel elkövetett életellenes cselekmények esetében a halálbüntetést, amelynek visszatartó erejét kutatások bizonyítják.”

Hát… más kutatások meg ennek az ellenkezőjét bizonyítják. De ha csak ennyiről lenne szó, jó lenne. A halálbüntetés bevezetése az az egyik klasszikusan megosztó téma, amivel bármikor lehet Magyarországon szerezni pár százezer elvi támogatót vagy aláírót, a másik Trianon, a harmadik a pacalpörkölt, ezeket nem érdemes még baráti körben vagy közösségi oldalon sem szóba hozni, mert hetekig tartó, késhegyre menő vita indul azonnal, csatlakozik boldog és boldogtalan, ezekről mindenkinek van véleménye, ha megalapozott, ha nem az, és fennen hangoztatja is. A pacalt most hagyjuk, ugyanis nem csak a Németh Szilárd szereti, hanem én is, Trianon revíziója már csak azért is lehetetlen (pedig gyűjtik érte az aláírásokat az aluljárókban, a szignálók majd viszont is fogják látni magukat mindenféle kamupártok ajánlói között), mert már rég nem a trianoni, hanem a párizsi békeszerződésről van szó, de azt sem lehet jogi eszközökkel vitatni, hanem a halálbüntetés – és a gulágra küldés – még mindig izgatja a kedélyeket.

Pedig ezen sem lehet változtatni a dolgok jelenlegi állása szerint, ugyanis az uniós tagságunk egyik alapfeltétele, hogy ne legyen nálunk halálbüntetés. Persze, hogy az unióból kifelé kívánkozó szélsőjobbnak ez a trójai falova, ha ennek a követelésére rá tudnának bírni egy jelentősebb tömeget, akkor már a Huxit is szóba kerülhetne, és az annak ügyében kiírásra kerülő népszavazást is pedzegethetnék: igaz ugyan, hogy volt már egy ilyen, 1997-ben, mármint kezdeményezés, de abból sem lett népszavazás. Most meg már nem is lehetne, mert az Európai Unió Alapvető Jogok Kartája 2. cikk 2. pontja világosan leszögezi:

Senkit sem szabad halálra ítélni, sem kivégezni.”

Ennyire lapidárisan. De miért is?

Elsősorban azért, mert nem csak azok a meg nem nevezett kutatások léteznek (vagy nem léteznek – Toroczkaiéknál sosem lehet tudni, bár van az a pénz, amiért bármilyen kutatási eredmény kihozható), amelyek szerint a halálbüntetésnek van visszatartó ereje, hanem sokkal több olyan eredmény ismert, amely szerint bizony nincs. Nincs, ugyanis a bűnöző, főleg az, aki gyermeket, öreget gyilkol, bántalmaz, nem mérlegel, bármi is legyen az indoka a cselekményre (rendszerint aljas indulat vagy haszonszerzés, netán szexuális vágy), hanem elköveti a valószínűleg szerinte is tűrhetetlen, emberalatti, gonosz tettet – és aztán reméli, hogy pont ő, pont ebben az egy esetben megússza. Ez szinte soha nem sikerül. De olyan Raszkolnyikov nincs, aki hideg fejjel mereng: „Nem ölöm meg Aljona Ivanovnát, mert felköthetnek érte”.

Aztán azt se feledjük, hogy a magyar történelem folyamán a halálbüntetést sokkal többször alkalmazták politikai ügyekben, mint büntetőügyekben. Tele van a naptár kivégzett hőseink emlékünnepeivel, igaz ugyan, hogy a Mi Hazánk most csak a „védtelenek – így a gyerekek vagy idősek – sérelmére különös kegyetlenséggel elkövetett életellenes cselekmények esetében” kívánná bevezetni a kivégzéseket, csakhogy nincsenek nekem afelől kétségeim, hogy ha valaki útban lenne nekik, a mai technika és a deepfake világában olyan bizonyítékot kreálnának ellene, amilyent akarnak. Meg hát az ötvenes években végeztek ki nálunk embereket olyasmiért is, ha valaki „jugoszláv ügynöknek” vagy „szabotőrnek” nevezte őket, szóval ha már a büntetés rendelkezésre áll, a bűn és a bizonyítás kialakul hozzá…

A harmadik argumentum a halálbüntetés ellen annak a definitív volta. Ugyanis a jogi eljárásaink távolról sem hibátlanok, kerülhet épp ártatlanul is bíróság elé ember, mindannyian tudunk erre példákat. Mármost, ha börtönbüntetést kap, és időközben kiderül, hogy nem volt bűnös, az sem jó, de kiengedhetik, kaphat anyagi kártérítést, valahogy, valamennyire jóvátehető a hiba, enyhíthető a kár. De ha kivégezték, nincs az a Kúria, amelyik feltámassza: és épp a védtelenek elleni támadások esetében szokta a közvélemény azonnal követelni a bűnöst, tehát az ilyen eljárásokban az eredményfelmutatási kényszer miatt nagyobb a nyomozati szervek hibájának lehetősége.

Persze, ezek észérvek: és egészen pontosan addig hatnak, amíg valakihez nem törnek be vagy nem sodorják el a kocsija visszapillantó tükrét, mert a legtöbb egységsugarú választónak ennél több nem kell ahhoz, hogy halálbüntetést követeljen. Értem én, hogy akár ezekben, akár a felháborító és bestiális ügyekben bosszúra szomjazik az ember, csak hát a fentebb vázolt érvek miatt nem biztos, hogy a harag, az indulat jó tanácsadó.

A szibériai bérrabtartás pedig nagyon érdekes jogi kérdéseket vet fel. Egyrészt: tartható fogva uniós állampolgár, ráadásul pénzért unión kívüli országban? Mert ha igen, akkor cseszhetjük a jogrendünket, cseszhetjük még a halálbüntetés eltörlését is: akkor ha valaki valamiért csípi a szemünket, lecsukatjuk, mert pirosban ment át a zebrán, aztán kiadjuk bérmunkába kolimai rabnak, vagy elküldjük a Szoloveckij-szigetekre. Sőt: ha bérbebörtönzés létezhet, akkor létezhet bérkivégzés is – elvégre a halálbüntetés csak nálunk, az Unióban tilos, Oroszországban például nem, sőt, alkalmazzák is.

Egyszóval, megsüthetjük az európai jogharmonizációt, ha ezt meg lehet csinálni. De persze nem lehet: ez csak a Mi Hazánk egyik kis provokációja azért, hogy meg ne feledkezzen róluk a nagyérdemű.

Nekem jobban tetszene, ha azzal keltenék fel a figyelmet, hogy kötélen táncolnának vagy zsonglőrködnének.

Nekik úgyis cirkusz kell.