Szele Tamás: A Mikulás elmarad

Könnyű az ember dolga, ha jó hírt kell hoznia, de nehéz, ha rosszat: ne a hírnökre haragudjanak ma, amikor a minden eddiginél súlyosabb szigorításokról kell beszámolnom. Kell: közérdekű, hogy mindenki tudomást szerezzen róluk, pedig szívesebben írnék másról.

Először is arra hívnám fel a figyelmet, hogy már most is újból hatályban van a rendkívüli jogrend, ideértve az álhírekről szóló passzusát is, szóval mostanság nem lesz nagyon jó ötlet a gődényita felekezet híreit osztogatni, bár mondjuk ha van egy csepp eszük, ők is vissza fognak venni a forradalmi hevületükből. Vitatkozni, gondolkodni szabad is, lehet is, kell is a járványról, azonban mereven tagadni és összeesküvés-elméleteket kiabálni Qanonról, 5G-ről, miegyébről nem volt okos dolog eddig sem, most pláne nem az. Aztán persze majd eldől, a hatóságaink mit találnak álhírnek: a hideg fejű latolgatásokat vagy a valódi álhíreket. Nem a legjobbak a tapasztalataink.

Ennyit a sajtó problémáiról. Most lássuk, mi vár ránk kedd éjféltől, vagyis szerda nulla órától.

este 8 és hajnali 5 között kijárási tilalom lesz, felmentést csak a munkába menők és a munkából jövők kapnak, illetve rendkívüli esetekben adható ilyen igazolás

minden gyülekezés tilos

az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges, az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak

az üzletek és a fodrászatok és egyéb kisipari szolgáltatók 19 órakor bezárnak

általános rendezvénytilalom lép életbe

családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb 10-en vehetnek részt

a felsőoktatás csak online formában működhet, az egyetemi kollégiumokat bezárják

a középiskolák 8 évfolyamai felett online oktatás lép életbe

a bölcsődék, óvodák és általános iskolák 14 év alattiak számára nyitva maradnak

a kórházi dolgozókat, a bölcsődei, óvodai, iskolai dolgozókat hetente tesztelik, még ha ismert is, hogy a gyorsteszt csak 50-60 százalékos biztonsággal ad eredményt, mondta Orbán

esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek, az egyházi és a polgári szertartásokon a tanúk, a szülők és a testvérek vehetnek részt

a temetéseken legfeljebb csak 50 ember vehet részt

a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni

az amatőr csapatsport tilos

szabadtéren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos

a szabadidős létesítményeket, fitness termeket, fedett uszodákat, színházakat, múzeumokat, állatkerteket zárva kell tartani

a szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat nem

a szállodáknál a zárás utáni első harminc napban a november 8-ig beérkezett foglalásokat, illetve azok 80 százalékát az állam megtéríti – ennek feltétele, hogy a szállodai dolgozókat ne bocsássák el, és megkapják a fizetésüket

az éttermeknek és a szabadidős létesítményeknek a zárás első 30 napjára nem kell járulékot fizetniük, és az állam a munkavállalók bérének a felét megtéríti – ennek is feltétele, hogy a dolgozókat ne bocsássák el, és a munkavállalók megkapják a fizetésüket.

Hát, nem lesz könnyű, az biztos. Érzek némi bizonytalanságot, kapkodást is az intézkedésekben és némi politikai szándékot nemkülönben: egyfelől a kisipari szolgáltatók és üzletek nyitva tartását szabályozzák, de a plázákét sehol, márpedig nem a sarki kisboltban fog tömeg kialakulni, ahová amúgy is maximum két vevő mehet be egyszerre (és négy már be sem férne), hanem a nagyobb bevásárlóközpontokban. Persze, ez tekinthető úgy is, hogy azok külön üzletekből állnak, melyekre egyenként érvényes az ukáz.

Az általános gyülekezési tilalom lehetetlenné teszi a politikai tiltakozások megszokott és ismert formáit – most nem a járványügyi intézkedések elleni tiltakozásokra gondolok, hanem sokkal inkább az összes többire, és mivel külön szabályzást kapott az oktatás, világos, hogy ebbe a trójai falóba becsempészték az SZFE diákjainak ellehetetlenítését is. Leginkább erre jó a kizárólag online felsőoktatás, de főleg az egyetemi kollégiumok bezárása – lehetne orvosi, virológiai érveket felhozni a dolog mellett, de nagyon jókor jött ez a lehetőség a kormánynak, amely nem igazán tudta hova tenni az egyetemfoglalást.

Az idegenforgalomnak – röviden, pontosan – annyi. Az intézkedés nem tér ki arra, hogyan igazolhatja egy vendég, miszerint üzleti céllal érkezett, és nem szórakozni akar. Azokról az esetekről nem is beszélve, amikor megállapíthatatlan, besorolhatatlan az út célja. Néhány napja jelent meg magyarul egy kedves dán ismerősöm kötetének fordítása, már reménykedtem abban, hogy Budapesten üdvözölhetem nemsokára, eljön dedikálni, bemutatni a könyvét – de a dedikálás, a könyvbemutató üzlet vagy kultúra? Netán élvezet? Kinek micsoda: de nem hinném ezek után, hogy eljöhet.

A turisztikai ipar mindenesetre kap kompenzációt, holott a vendéglátás és a kereskedelem többi ágazata is megérdemelné – no, de jut majd rá? Ha az Unió ragaszkodik az álláspontjához és a jogállamiság elveinek betartásához köti a segély- és gazdaságélénkítő, újjáépítési támogatás kifizetését, valamint ha ezt Magyarország ugyanolyan mereven fogja elutasítani, mint eddig, akkor korántsem biztos, hogy lesz elég pénz életben tartani a most is gyengélkedő vállalkozásokat.

A sportmérkőzések zárt kapus rendezése érthető. Nagyon fájdalmas lehetett a magyar kormányfő számára ezt hangosan kimondani, a kamera előtt, de jelen rendkívüli helyzetben lám, neki is alkalma nyílt az önuralom erényének gyakorlására. Az egyéb idevágó intézkedések hasonlatosak az Európa többi országában alkalmazottakhoz: nem is érdemes őket sokat boncolgatni, amint a családi rendezvényekre vonatkozókat sem. Ez ilyenre sikerült és kész.

Általánosságban véve elmondható, hogy ez az intézkedéscsomag, ez a karantén- vagy félkarantén-rendszer azok számára készült, azok számára könnyen betartható, akik egyrészt napi egy, délelőtti műszakban dolgoznak (haza tudnak érni legkésőbb nyolcra, bár munkába szabad menni kijárási tilalom idején is, csak semmi egyebet nem tud megoldani az ember, ha átalussza a nappali, nyitvatartási órákat), akiknek a családjában egy fő is keres annyit, amennyi biztosítja a megélhetésüket (hiszen az online oktatás miatt az egyik szülő otthon kell maradjon, illetve ha valakinek nincs gyermeke vagy az még kicsi, akkor ez nem szempont), akinek adott egy olyan életszínvonala, amelyben természetes minden adódó problémának első sorban az online megoldása (mert vannak digitális eszközei és kábeles internetje), szóval: ez a középosztály túlélőcsomagja.

Az alkalmi munkástól szabadúszó értelmiségig terjedő rétegek sokkal nehezebben lesznek képesek betartani. Helyénvaló volna egy támogatáscsomagot biztosítani azoknak az állampolgároknak, akiknek nincs szerencséjük a középosztályhoz tartozni. Csak miből?


Az sem rendezett, kinek van joga rendkívüli esetben igazolást adni ha mondjuk éjjel kell orvosért szaladni – egyáltalán, inkább szigorú ez a rendelkezéscsomag, mint átgondolt.

Egy biztos: be kell majd tartani, a fene enné meg.

Ha az országgyűlés kedden 90 napra megadja a rendkívüli felhatalmazást a kormánynak a járványügyi védekezéshez, akkor az intézkedések kedden éjféltől lépnek életbe. Első lépésben 30 napig lesznek érvényben, de szükség esetén meghosszabbíthatják őket.


Mit jelent ez?

Azt, hogy a Mikulás idén mindenképpen elmarad.

Hát hogyan jöhetne be Lappföldról a szánjával?

Mégsem mondhatja, hogy üzleti úton van…

Egyelőre ez a helyzet.

Az eseményeket figyelemmel kísérjük és minden fejleményről beszámolunk.


 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!