Szele Tamás: A fák fütyörészve legelnek

Rossz hírem van, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, mindenki megőrült, az utcán a fák fütyörészve legelnek, a Nélküled a Himnusz, Fekete Pákó a Nászinduló, Szakács Árpád pedig megtagadta téziseit, majd szőrcsuhát öltött és elvonult a thébai sivatagba remetének.


De legalábbis rátámadt nemzetére, abból az alkalomból, hogy Lovas István-sajtódíjat kapott.

Mindenki zárkózzon be és töltse csőre a shotgunt, ha zombiapokaliszis még nincs is, hülyeapokalipszis már van.

De hát hogyan történhetett ez meg, miként jutottunk idáig?

A többit nem tudom, de Szakács esetét ismertetem.




Szóval az úgy van, hogy elhunyt Lovas István tavaly június 11-én. Nem fogom értékelni munkásságát, aki még emlékszik rá, idézze fel, és küzdjön meg maga feltörő érzéseivel. Lovas mester viszont ikonja volt a magyar jobboldali-kormánypárti sajtónak, nem is csoda, hogy halála után társaságot alapítottak a nevén, mely társaság meg sajtódíjat alapított. Elnökük Kondor Katalin, elnökségi tag Lóránt Károly. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd készítette el az egyesületi formában működő Lovas István Társaság alapszabályát.

A sajtódíj már nem alapított semmit, mert a díjaknak ez ritkán szokásuk.

Mármost adta magát a kérdés: ki kapja elsőként ezt az elismerést?

Nyilván csakis valaki a kormány berkeiből, a meghitt akolmelegből, az alfél tájáról, hol ismerős illatok honolnak, sértené a névadó emlékét, ha olyannak adnák, aki nem méltó ehhez a névhez. És ki tett többet azon a vidéken a magyar kormány híveként, mint Szakács Árpád, a legújabb kultúrkampf elindítója és vezére?

Másnak nem is lehetne adni. Sorozatát, melynek címe „Kinek a kulturális diktatúrája” kiadták kötetben (igaz, írt abba Bayer Zsolt is, mert különben nem jött volna ki a terjedelem), tanítani fogják még a jövőben is a médiastúdiókban, ha másként nem is, elrettentő példaként, és tulajdonképpen az adta meg az alaphangját a most is dúló kultúrháborúnak.

Korszakos mű, ha nem is a szó jó értelmében.



Akkor bizony kapja ő, és ne is irigyeljük tőle, Pulitzert úgysem kapna, meg ha kapna, sem fogadná el – legyen az övé ez a díj, járjon akárhány forinttal is, nincs avval ő megfizetve. Gyomor kell az ő munkájához, kérem, határozottság, hiszen akármilyen szerkesztő nem engedte volna közölni az Ady Endrét támadó írást Vastag Andrea tollából (aki Raffay Ernőné máskülönben, de mindenki utálhatja Adyt saját jogán is – írom ezt Ady Endre 142. születésnapján, mert még mindig nem hagyják nyugodni).

Szóval, tegnap este átadták neki a díjat és erről a Magyar Nemzet be is számolt. Ilyenkor szokás mondani pár szót, mikor én kaptam sajtódíjat, kínomban – pedig készültem – elkezdtem emlegetni az esőerdőket és a világbékét. Mármost a beszédéből úgy látom, Szakács mester is készült, igen szépen, vonalasan kezdte, mást nem is várhatott tőle az ember:

Magyarországon ma a balliberális világkép emberkísérletének programja zajlik, ezt segíti a kultúra minden területe, a film, a képzőművészet, a könyvkiadás, a színház és a zene. Kulturális téren hiányoznak a győzelmek, sőt a csaták is.”

Hiányoznak a rossebnek, épp, hogy ki sem látunk a csatákból. Győzni, az igaz, nem lehet bennük, végvári állóháború ez, de hát pont Szakácsék kezdték újra, legalább ne tessék panaszkodni. Hanem aztán lelhette valami a díjazottat.

Valami nagyon különös.

És minimum ötvenkét fokos, ami gyorsan hatott, mert így folytatta a beszédét:

Miközben a másik oldal forradalmi narratívában él, addig a saját, tízmilliárdokkal megtámogatott köreink a legjobb esetben is minden hatás nélküli, kínosan amatőr látszatcselekvéssel próbálják elfedni a semmittevést.”

Micsoda? Bírálat, nem dicséret? Az árulás keze betette a lábát Szakács Árpád szájába és most onnét ármánykodik? Azonnal kibiztosítani a díjazottat és szétszerelni, nehogy még egyszer elsüljön! Esetleg komoly ülőgumók is megsérülhetnek, ha ilyesmik fakadnak az ő szájából a jövőben, netán munka közben.

Szóval, nem mindenki tehetség és géniusz a kormányt kedvelő kultúrmunkások közül? Pedig egészen komolyan ki voltak nevezve tehetségnek, ki is fizették őket, ott talentum kell legyen, és kész. Ha van, ha nincs, Szakács ne tudná?

Vagy Soros zsoldjába szegődött volna a komisszár, átállt, gyíkemberré változott?

Nem, ne tessék félni, nem erről van szó. Azt hiszem, megfejtettem a rejtvényt.

Arról van itt szó, hogy a kultúrharc nem a kormány kedvéért folyik és nem az ellenzékkel szemben. Jóllehet, erősen kormánypártiak vívják, ellenzékinek kinevezett emberek ellen – de nem a kormányért harcolnak, hanem a saját érdekeikért. Méghozzá jól felfogott, anyagi érdekekről van szó.




Szakács sorozata mögött voltaképpen a Trianoni Szemle című világlap köre áll, melynek munkatársai természetesen nem fedik le a jobboldal összes kultúrhívét, sőt, igazából elég kevesen vannak, ha nagy hatalmú sündisznócskák is: a Trianoni Szemle köpönyegéből bújt elő Raffay, Vastag Andrea, Szakács Árpád, de bizony még Takaró Mihály is – és igen, oda írt hobbitörténészként Kásler Miklós későbbi emberminiszter is. Maga az Ady-botrány is azért tört ki tavaly, mert némely ellentét támadt Prőhle Gergely és Vastag Andrea között bizonyos illusztrációk ügyében. Nem én mondom, Stumpf András írta a válaszonline.hu hasábjain:

A „baráti tűz” első nagy áldozatának, Prőhle Gergelynek kényszerű távozása mögött is feltűnik a személyes motívum. A „Keresd a nőt!” ősi jó tanácsa ebben az esetben Vastag Andreáig vezet minket, aki Csinszka-kutató irodalomtörténészként ugyan nem emelkedett Rockenbauer Zoltán-féle magasságokba, ám a Prőhle-időszak alatt összerúgta a port a PIM-mel. „Képeket kért az új kötetéhez, mi pedig nem adtuk őket. Nem volt ebben semmi elfogultság, csupán annyi, hogy a kiadója az előző kötet képeiért sem fizetett még. A borítóra szánt képet sem támogattuk, mert pont azzal az illusztrációval nem sokkal korábban jelent meg kötet” – idézi fel a múzeum egyik dolgozója a történteket. Vastag mindenesetre mellre szívta az esetet. „A Petőfi Irodalmi Múzeum több alkalommal megtagadta tőlem a közlési engedélyt. Ez a tudományos kutatás szabadságának megsértését jelenti. Harmadik, Szendrey Júlia összes költeményeit tartalmazó kötetemhez írtam hat elemző tanulmányt, valamint egy hetediket, melyben éppen annak történetét írom le, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum hogyan akadályozta munkámat és azzal együtt könyveim megjelenését.” Mindez még nem is mutatott volna túl a személyes purparlén – ha Vastag Andreában nem tisztelhetnénk tavaly óta egyúttal a hetvenéves Raffay Ernő ifjú feleségét is.”(Válasz)

Az eredményt ismerjük: Prőhle húzta a rövidebbet, mennie kellett.

Tetszenek már érteni? Ezt az egész kultúrháborút voltaképpen csak pár ember irányítja, rángatja dróton, igazából nem egyéb, mint kevés tehetségtelen Nagy Bosszúhadjárata a tehetségesek ellen – mindig mondtam, hogy mivel az ilyen embernek fogalma sincs a tehetségről, szent meggyőződése, hogy a siker csak pozíció, helyezkedés kérdése, épp ezért ahelyett hogy tanulna és fejlesztené a meglévő képességeit, minden erejével talpat és alfeleket nyal, helyezkedik, szövetségeket köt, összeesküszik, lefelé rúg nagyokat, míg el nem éri azt a polcot, amire saját véleménye szerint hívatott, és amelyen magára ragaszthatja a „Befőtt” címkét. Míg ki nem nevezteti magát a megfelelő helyre.



Szakács tegnap esti szavaiból csak annyi derül ki, hogy még a tehetségtelenek között sincs szolidaritás: nem azt mondta ő, hogy minőségibb jobboldali kultúrára vágyik. Ő csak azt mondta – a saját díjátadóján – hogy a többiek a szekértáborból, mármint akik nem az ő kis csapatához tartoznak, mind tehetségtelenek.

Tehát a nekik járó pénzt is Szakács társasága érdemli.

Így már helyükre kerülnek a dolgok: szó sincs árulásról.

Pénzről van szó.

Akkor mindjárt érthető, kérem.

Ettől még a fák továbbra is fütyörészve legelnek, szóval ne feledjük a shotgunt kézügyben tartani.