Szele Tamás: A Bölcsek Köve

Nos, ritka eset, de jó hírrel szolgálhatok, kérném tisztelettel: meg van oldva az összes anyagi problémánk. Végre olyan korszakos zsenit szült az édes magyar anyaföld és a tulajdon kedves mamája, aki megoldotta a szegénység problémáját, ráadásul nem csak nemzeti, de univerzális szinten is.

Igen, az éles elméjéről is közismert Schobert Norbertről van szó.

Akit ezek után a Jóisten sem ment meg a közgazdasági Nobeltől, pedig hát tudjuk, szerény, befelé forduló ember, kerüli a nyilvánosságot is: igazából el sem fogadná természete szerint, de rá fogják erőltetni, és amilyen szelíd, béketűrő, még a végén átveszi, csak hagyják békén.

Itt üzenem jogi képviselőjének (ugyanis ismerem már a helyzetet), miszerint ebben az írásban nem foglalkozom sem termékeivel, sem képességeivel, sem egyéb érdemeivel, sem üzleti tevékenységével, hanem csakis és kizárólag a nyilvánosan megjelent és őáltala is a nyilvánosság számára szánt videójával, melyet vasárnap tett közzé, a modern monetáris elvek jegyében. Szóval felesleges pereskedni, nem lenne alapja a keresetnek.

Pénz, siker, irigység, a semmiből valami – beszélgetek a Nagyfiammal…

Közzétette: Norbi Update LOW CARB – 2019. november 24., vasárnap

Akkor lássuk, mit mond a nagy közgazdász?

Első sorban is azt, hogy ne utáljuk a gazdagokat, mert:

Azt látom, hogy alapvetően van egy utálat. Szegény ember-gazdag ember. Utáljuk a gazdag embert, mert szegények vagyunk. Irigyeljük is, de közben azt mondjuk, hogy nem irigyeljük, mert a pénz nem boldogít. Dehogynem boldogít! Helyesbítenék, önmagában nem boldogít.”

Amikor nincs, akkor meg főleg nem, tapasztalatból mondhatom. Azonban egészséges, jól működő gazdaságban tényleg kisebbek a társadalmi ellentétek, ugyanis nem nyílik annyira szét a jövedelmi olló, mint minálunk, ahol a minimálnyugdíj összege 28 500 forint, a versenyszférában pedig nem ritka a félmillió fölötti bér. Mármost még így sem okos dolog a gyűlölet, tényleg nincs értelme, hiszen sem a nyugdíjas, sem a versenyszféra alkalmazottja nem tehet arról, hogy ennyi a bevétele – bár nálunk a gazdaság önszabályozó folyamatai sem, ugyanis ezek a félmilliós bért szabályozzák ugyan, de a minimálbért, minimálnyugdíjat a kormány határozza meg. Ahogy különben a gazdasági ágazatok sikerét is erősen képes befolyásolni: szóval, nem tiszta a verseny, az a baj, csak ezt nem az okozza itt és most, hogy egyesek gazdagok, mások szegények. Az már a következmény, nem az ok.

Valahonnan a középkorból vagy a kommunizmusból vannak azok az elvek, hogy azt gondolják az emberek, hogy a pénz az olyan, mint a krumpli. Tehát hogy van egy nagy tál és a gazdagok ebből nagyon sokat kivesznek és nagyon kevés marad a szegényeknek. Ezért nehéz a szegények sorsa, mert a gazdagok nagyon sokat elvesznek a szegényektől, de ez nem igaz. A pénzből bármennyi rendelkezésre áll, korlátlan. Ez egy energia.”

tanítja a Mester. Hát, szép is lenne, igen szép, ezt különben úgy hívják, hogy infláció. Végezzünk egy gondolatkísérletet, és százszorozzuk meg mindenki jövedelmét! Változnának a valós különbségek? Dehogy változnának, egyvalami viszont változna: az árak. Ugyanis ha mindenkinek egyszerre lesz több a tanítás szerint korlátlanul rendelkezésre álló pénzből, akkor az azt jelenti, hogy maga a pénz veszíti el az értékét. Ha mindenkinek lehet belőle sok, már nem is ér annyit.

Így inflálta szét a kora újkori gazdaságot Amerika felfedezése: a korabeli pénzrendszer egyértelműen aranyalapú volt, Spanyolországba elkezdett dőlni az arany, ezüst, ami persze nem egyenlő és szociális alapon oszlott meg a spanyol polgárok között. A nemesurak, grandok és elsősorban a király, valamint az udvartartás jövedelmei ugrottak meg irgalmatlanul, ami hatalmas áremelkedéseket okozott. Ezek hatására elkezdett menekülni a munkaerő, épp a gyarmatokra, ahol még meg tudtak élni a kezük munkájából. Az anyaországi árak meg addig emelkedtek, míg már külföldön több árut lehetett venni ugyanannyiért, a belföldi termelés is alaposan lecsökkent munkaerő híján, így aztán – tekintetbe véve azt is, hogy az akkori Német-Római Birodalom állandóan háborúban állt, ami szintén nem olcsó játék – egyszer csak észrevették, hogy az aranytól roskadozó államkincstár kiürült. Hova lett a pénz? A szorgalmas kézművesekben bővelkedő, korán iparosodó Németalföldre került. Szóval a bőségből lett a nagy szegénység, évszázadokra.

Másként szólva: ahol sok a gazdag ember, ott sok lesz a koldus is egyhamar.

Na, de Norbi nem irigy, elmondja, hogy gazdagodhat meg mindenki és bárki. Itt az aranykulcs, itt a Bölcsek Köve, a Vörös Oroszlán!

Ha körülötted minél több gazdag ember kezd élni, az egy óriási esély arra, hogy te magad is gazdag legyél. Egyszerűen azért, mert ha minél több szegény ember vesz körül, az egész környezet szegény, akkor sokkal kisebb az az esély, ahonnan pénzt tudunk keresni. Vegyünk egy példát: mondjuk ablakot pucolunk. Ha körülöttünk sok gazdag ember van, akkor sok helyre hívnak ablakot pucolni, drágábban tudok ott ablakot pucolni és értelemszerűen egy idő után, ha van eszem és hitem és tervem, akkor már én szervezem az ablakpucolást. Egy idő után rengeteg pénzed lesz és így lesz eggyel több gazdag ember.”

Hogyne, kérem: azzal a feltétellel, hogy az ember szolgáltatást végez, éspedig olyant, amire igény is van. Ha például hibrid kukoricát termelek, egyrészt elenyészően alacsony az esélyem arra, hogy gazdag környezetben éljek, másrészt nem túl valószínű, hogy a hibrid kukoricából egyhamar luxuscikk válik. Ha mégis, akkor meg már nagy a baj, mert nyakunkon az éhínség. Ha személyi edző vagy és fitnesz-tanácsadó, más a helyzet: ez tipikusan olyan szolgáltatás, ami amúgy is egy tehetős réteg igényeit elégíti ki, ebben a helyzetben lehet hasznos, ha egyre gazdagabb a vevőkör, csak éppen nem mindenki fitneszguru, esetleg ékszerész.

De miért nem az, ha ezekből a szakmákból könnyebb meggazdagodni, mint a szántásból-vetésből vagy a vasesztergályozásból, kőfaragásból?

Hát csak azért, mert az ilyen szakmákat már bizony magától szabályozza a piac. Ahol igény van egy edzőre vagy egy ékszerészre, ott nincs igény tízre, százra, ezerre. Ott gyilkos kenyérharc kezdődik, melyből jó esetben a legkiválóbb szakember emelkedik ki győztesen – a magyar gazdaság egyik alapvető baja, hogy a politikai befolyás miatt nálunk ráadásul nem is mindig a legjobb győz, és ez nagyon régóta így megy, nem a mostani kormány találta ki. A mostani kormány csak alkalmazza a befolyásolást, minden korábbinál végletesebben, elmegy a falig, de volt az enyhébb formában előttük is.

Szóval, Norbi mégsem fedezte fel a szegénység elleni gyógyszert, hanem egészen egyszerűen megfogalmazta a magyar szolgáltató kisiparos üzleti krédóját. Mely azonban erős kapcsolati hátszél nélkül nem is működik.

Irigyelje a fene az ő pénzét, nekem speciel nem az a bajom, hogy neki van, hanem az, hogy nekem nincs. Nem tőlem vette el – illetve, nem ő veszi el tőlem, hanem az az állam, ami monopolizálja a hirdetési ágazatot és képtelenség olyan reklámot kapni, ha nem kormánylapot ír az ember, amiből meg lehetne élni. Egyszer kiszámoltam: egy Közgép-reklámból hosszabb ideig tudnánk fenntartani a Zónát, mint amennyi ideig egyáltalán élhetünk. Esküszöm, megérné lehozni: egy hétig szidnának, de életünk végéig volna lap.

Akkor mi a megoldás?

Azt én ilyen faék-egyszerűséggel nem tudom megmondani, legfeljebb megpróbálhatom. Mi lenne, ha mondjuk megszabadulna a piac a befolyásoktól, de teljesen, ugyanakkor erős trösztellenes törvények szabályoznák a gazdaságot? Így az őstermelő jó árat kapna a kukoricáért, az edző jó bért a munkáért, az ékszerész szép pénzt a gyűrűért és az újságíró álla sem kopna fel, mert volna hirdetője.

Viszont eltűnnének a kiáltó jövedelmi különbségek és a nyugdíjakat is normalizálni lehetne.

Nem, ezt nem kommunizmusnak hívják.

Ellenkezőleg, köze nincs hozzá: ezt piacgazdaságnak hívják.

A legfőbb baja, hogy így kevesebb tér nyílna a gazdasági erő politikai hatalommá konvertálása számára (és viszont: a politikából sem lehetne ilyen könnyen vagyont csinálni).

Persze, naiv vagyok, épp ezért nem lesz ilyen soha.

Azért ne tessék próbálkozni a Norbi-módszerrel.

Nem fog működni, ha az ember nem szolgáltatásban utazik.

És esetleg mégis akkor sem mindig.

Csak hátszéllel.

Na, ennyit a Bölcsek Kövéről.