Sas István: Tovább a horthy-miklósi úton!

A Zóna értesülése szerint a kormány nemrég stikában belerúgott egy újabb társadalmi csoportba, a munkaszolgálatosok leszármazottaiba. Persze, hiszen pártunk és kormányunk tovább akar haladni – no nem a rég lezárt lenini, hanem – a horthy-miklósi úton.

Mint megtudtuk, az ügyben illetékes kormányhivatalok pár hónapja csendben, titokban kaptak egy parancsot, hogy utasítsanak el minden kárpótlási, támogatási kérelmet, amit az egykori munkaszolgálatosok leszármazottai nyújtanak be. Akkor is, ha a beadott kérelmek és az azokat igazoló iratok tökéletesek és megfelelnek a jogszabályoknak. A döntés (egyelőre?) nem visszamenőleges hatályú, tehát akinek már korábban odaítélték, az továbbra is kaphatja.

A munkaszolgálatosokat a második világháború alatt nagyrészt meggyilkolták, akik túlélték egész életükre ható traumákat próbáltak feldolgozni. Érthető, hogy ez a gyermekeikre is hatott.

Nem kell hatalmas összegekre gondolni, egy munkaszolgálatos utódja havi 10 ezer forintos támogatást kaphatott eddig. Éppen ezért azt gondolom, a stikában hozott döntés célja nem a spórolás, nem is annak megoldása, hogy Orbán haverja vagy veje több pénzhez juthasson, ennyiért valószínűleg le sem hajolnak. Egyébként maguk az egykori munkaszolgálatosok sem kaptak óriási segélyeket, édesapám például, mivel munkaszolgálatos volt és ezt annak köszönhetően élte túl, hogy a Don-kanyarban szovjet fogságba esett, havi 1000 forintot kapott a magyar államtól. Nem elírás, egy ezer forintot.

Szóval úgy vélem, a hatalom döntése mögött valójában az állhat, hogy éppen azokat az embereket akarják “nemzeti” hősöknek beállítani, Horthytól Wass Albertig, aki tehetnek a munkaszolgálatosok tragédiáiról. Ha meg ők hősök, akkor minek támogatni a velük szemben állókat, az áldozataikat meg azok leszármazottait…

Az Orbán-rendszer szerintem nem véletlenül fényezi a Horthy-rendszert, nem véletlenül indult el a horthy-miklósi úton, mivel lényegében egy ugyanolyan rendszert épít. A fasizmus és a feudalizmus módszereit keverik, miközben feltartják a parlamentarizmus látszatát. Mint Horthyék a múlt század 20-as, 30-as éveiben.

Kapcsolódó: Sas István: Horthy, a hazaáruló

(Kiemelt kép: menetelő munkaszolgálatosok – mek.oszk.hu)