Négymillió forintra emelték a médiahatóság elnökének fizetését

A médiatörvény módosításához múlt csütörtökön benyújtott törvényjavaslat szerint Karas Monika bérét havi 1,3 millióról 4 millió forintra, vagyis több mint háromszorosára emelik. Nyilván eddig túl alacsony volt…

A piaci körülmények között elképzelhetetlen mértékű fizetésemelés oka, hogy a jövőben a jegybankelnök Matolcsy György szintén nemrég emelt, havi ötmillió forintos fizetésének 80 százaléka jár neki az Országgyűlés előtt lévő módosító javaslat szerint.

Ezen kívül az elnök miniszteri juttatásokra jogosult, ez a hivatali lakástól a személyes gépkocsihasználatig terjed. Karas Monika a médiatanács elnökeként további 400 ezer forint tiszteletdíjra számíthat, a médiatanács tagjai pedig – akiket egytől egyig a Fidesz jelölt a tisztségre – fejenként havi 1,6 millió forintra.

Karas Monikát Szalai Annamária halála után, 2013 augusztusában nevezte ki a köztársasági elnök az NMHH élére, ezzel párhuzamosan kilenc évre a médiatanács elnökévé is megválasztotta az Országgyűlés. Korábban a Simicska Lajoshoz tartozó médiabirodalom jogásza volt.

Már elnöksége alatt, 2017-ben túlzott piaci koncentrációra hivatkozva a médiatanács megakadályozta, hogy az RTL Klub 30 százalékos részesedést vásároljon a 24.hu-t is kiadó Central Digitális Média Kft.-ben, a fideszes médiabirodalom koncentrációját azonban nem kifogásolta. Az NMHH az idén nagyjából 35 milliárd forintból gazdálkodhat. (24.hu)

(Kiemelt kép: Karas Monika – Fotó: MTI/Máthé Zoltán)