Már számok is bizonyítják: az oktatáson és az egészségügyön spórol a kormány

Az Orbán-kormány GDP-arányosan jelentősen csökkentette a jóléti kiadásokat. A jövőt szolgáló ágazatokból – oktatás, egészségügy, környezetvédelem – vonták ki a legtöbb forrást 2010 óta.

A Népszava a 2010-es zárszámadást vetette össze a jövő évi, 2020-as elfogadott költségvetés számaival.

Kiderült, hogy míg 2010-ben a GDP 30,9 százalékát költötték jóléti kiadásokra, jövőre az arány már csak 24,5 százalék, még ha egyébként milliárdokkal nagyobb összegről is van szó.

Oktatásra 2010-ben a GDP 5,5 százalékát költötték, 2020-ban csak 4,3-at fognak, egészségügyre 4,6-ot költöttek, most már csak 4-et (miközben az uniós átlag 7 százalék), társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra a GDP 17,9 százaléka ment, jövőre már csak 12,3.

A GDP-arányos nyugdíjkiadások eközben – a korhatáremelés, az infláció feletti nyugdíjemelés eltörlése, illetve a szolgálati nyugdíjak felszámolása miatt – 10,5 százalékról 7,3 százalékra csökkentek.

GDP-arányosan – még a kormánypropagandát is meghazudtolva – család- és lakástámogatásokra is kevesebbet költenek, mint tíz éve: míg lakástámogatásokra 2010-ben a GDP 1,7 százalékát szánták, a jövő évi bruttó hazai termék arányában ugyanerre már csak 1,4 százalékot fordítanak. A családi pótlék és a gyerekek után járó támogatások is a GDP 2 százalékáról 1,3 százalékra estek, bár a családi adókedvezmény ebbe nem számít bele.

Az állami bürokrácia kiadásai ugyanakkor az elmúlt tíz évben jelentősen, a GDP 7,1 százalékáról nyolc százalékra nőttek.

Ha akar még több  rémisztő statisztikai adatot olvasni, itt megteheti.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!