Konok Péter: Vértanúsítvány

Tisztelettel felkérném a NER-hatalmat, hogy ne aradivértanúzgasson már itten!

Értem én, hogy egyszerűen imádják a levert forradalmak gondolatát is (Kádárék is imádták, Rákosiék is, Horthyék is, és így tovább – gusztusa van mifelénk a mindenkori államhatalomnak a levert forradalmakra), de ez már mégiscsak ízléstelen! Az aradiak (mielőtt aradiak lettek) valami olyasmi ellen harcoltak, mint a mai magyar kormány (illetve dehogy: egy ennél azért sokkal felvilágosultabb önkényuralom ellen).

Ne tessék mutogatni őket, főleg, hogy az üzenet eléggé világos: így jár, aki lázad, aki ugrál, legyen Jenő, Eugen, vagy akár Kökényszemű Katica. Felkötik, lelövik, likvidálják, sós kútba teszik, beledarálják a komposztba, és a nevét csupa kisbetűvel írják.

Ne tessék az aradi vértanúkat könnyes szemmel magasztalni, halálukat elénk, akik élni akarunk, példaként citálni! Akárcsak mi, ők is élni akartak, ezért kellett meghalniuk. Meghalni nem akartak, az akkori hatalom akarta, hogy meghaljanak. Az akkori hatalom, aminek ez a mai mesterét messze túlszárnyaló tanítványa lehetne.

Ne tessék róluk utcákat, tereket elnevezni, olyan utcákat, ahol hajléktalanok tallóznak a kukák között, olyan tereket, ahol a fákat térkövekre cserélik, és a padokon aludni kimeríti az életvitelszerű tartózkodás bűntettét. Ne tessék őket – megannyi jöttmentet, tótot, rácot, svábot, oláhot – egy keveretlen, homogén, szögesdróttal övezett einstand-Haza agitprop-homlokzatára példaként vésni. Ne tessék tisztességes, bár néha magyarnyelv-törő neveiket imígyen meggyalázni, mocskos kis dicsőítésekkel összemaszatolni, gyalázatot rájuk kenni, őket a sírból előcitálva ismét akasztani, sortűz elé állítani.

Nem szép dolog. Ízléstelen.

Tisztelettel megkérném amúgy a tisztelt közterületi névadókat is, hogy az aradi tizenhármakon kívül önkényuralmi rendszerek fenntartóiként töröljék a közterület- és intézménynevek közül a következőket: a teljes Árpád-házi királylistát (jó, csak Aba Sámuel volt még izraelita is közülük, őt duplán), az Anjoukat, a Jagellókat, a Hunyadiakat (Mátyást különösen, saját tanácsadóit is kiirtotta), a Habsburgokat (vagy őket már töröltük is?), valamint a francia pénzért pedálozó Rákóczit, a török érdekeket kiszolgáló Thökölyt, a diktatúrát bevezető Kossuthot, Batthyányt, aki ehhez a nevét adta, a vérszomjas, terrorista agitátor Petőfit, Aranyt, aki elvtelenül alámerült és kibekkelte, és úgy általában is szinte mindenkit.

De ne feledkezzünk meg az ország törvényes kormánya ellen lázadó ötvenhatosokról sem (jó, Pruck Pál maradhat, ha visszamenőlegesen elismeri, hogy ő volt Dózsa László [1942 – ]). Wass Albert és Pósa bácsi maradhat. Meg a vitéz Főkormányzó Úr Őfőméltósága. És tessék már végre bevenni Gerő Ernőt!

Ajánlanám viszont még a nagy szervező Alexander Bachot, a közéletet erélyesen megtisztító, idős korára magyaros mentét öltő Haynaut, illetve a méltatlanul mellőzött vértanúkat, Lamberget és Latourt, de mindenekelőtt a jó Pató Pált, aki kétségkívül a diktatúrákkal szembeni passzív ellenállás mintaképe lehetne az ifjabb generációk számára.

Vagy nevezzetek el minden utcát a Geciről! Ez méltó lenne hozzátok.