Konok Péter: Klímaprobléma

– Halló, Viktor Győzővics?
– Igen, Vlagyimir Vlagyimirovics, miben segíthetek?

– Jaj, hát én akarok neked segíteni. A döntésben. Nem is segíteni, csak tanácsolni. Tanács, kalács – szívesen adjuk mindkettőt, tudod. Szóval van nektek ez a régi, szar szovjet metró, amit vettetek tőlünk, mint szinte újat. Amiből akartok csinálni klímásat, mert választások előtt mindig olyan meleg van. Na, mi nagyon értünk hozzá, hogy régi, szar szovjet dolgokból új, orosz dolgokat csináljunk. Pont olyan lesz, mint a régi!

– Jaj, Vlagyimir Vlagyimirovics, van már ajánlatunk. Magunknak magunktól. Olcsóbb, modernebb. Vállalunk magunknak hosszútávú garanciát.

– Nem annyira bíznék én abban a garanciában, moj drug…

– Gondolod, nem bírják ki addig a kocsik?

– A kocsik kibírják, te durák, jó szovjet kocsik azok is! Az elektyronika nem bírja el a klímát, amit beszerelnének. Meg hát, hol lesztek ti hosszú távon?

– Itt leszünk.

– Dá, dá…

– És akkor azt hogy bírná az elektronika, amit ti szereltek be?

– Úgy, hogy mi kiszerelnénk a szigorúan titkos lehallgató-berendezést. Az terheli le az elektronyikát. Sokat fogyaszt, pedig egészen minyiatűr, fakocának álcáztuk. Amúgy meg… Idefigyelj! Ti elkülditek nekünk a régi, szar, klímátlan szovjet kocsikat, amitek most van tőlünk, azokból mi csinálunk Balti-tengeri szardíniát…

– Szardíniát?

– Dá, dá. Olyan lesz, mint a régi, jó olajos, füstös. Szereted?

– Egészségtelen, azt mondják.

– Persze, moj drug, egészségtelen, csak ugye, minden relatyív. Ha nem szereted, az még egészségtelenebb, tehát ahhoz képest a mi szardíniánk kifejezetten kímélő étel, panyimajes? Sok bosszúságtól megkímél. No, van itt nekünk egy rakás régi jó, szovjet páncélvonatunk Szibériában lezsírozva, félretéve, mint nagyanyónál bödönben a sült oldalas. Ha jönnének a rosszabb napok. Azokból csinálunk nektek modern metrót, még gépágyú is lesz rajta. Meg klíma, igazi szibériai. És kaptok egy rakás finom, Balti-tengeri szardíniát ráadásnak. Régiből új, pont olyan, mint a régi. Jó lesz, olcsó nem lesz, de kaptok rá nekünk kedvező kamatyozású hitelt.

– Hosszú távút?

– Dehogy hosszú távút, hát hol lesztek ti hosszú távon?

– Itt leszünk.

– Idehallgass, Viktor Győzővics, ezt a viccet az előbb is elsütötted. Másodszor már nem tudok röhögni rajta.

– De… azért az egy jó kis ajánlat, amit önmagunktól kaptunk… megfontolandó. Bár sem gépágyút, sem szardíniát nem adunk magunknak. Igazából klímát sem, de ez majd csak az önkormányzati választások után fog kiderülni.

– Ahogy gondolod, moj drug, ahogy gondolod. Te csak fontolgassál. Biznyisz, az biznyisz, tudom én, ott nincs helye a barátságnak.

– Megbocsátasz, Vlagyimir Vlagyimirovics, valaki kopog…

– Á, az csak Andrej lesz, a metszőollóval.

– Metszőollóval?

– Azzal, azzal. Ügyes fiú ez az Andrej, csak Afganisztán és Csecsenföld óta idegileg kissé labilis. Gyorsan dolgozik, nyissz-nyassz. És ő is ad garanciát…

– Nyissz-nyassz?

– Dá, dá… nyissz-nyassz. Secperc alatt.

– Ööö… igazából, Vlagyimir Vlagyimirovics, ez az egész klímadolog teljesen a Tarlós ötlete volt. Elküldjem neked a fülét?