Konok Péter: Életvitelszerűség

A Fidesz és a Jobbik tavaly dolgozták ki a hajléktalanellenes törvényt, ami lényegében bűncselekménnyé tette a hajléktalanságot, illetve, ahogy a hivatalos nyelv arcpirító cinizmussal fogalmaz: „a közterületen való életvitelszerű tartózkodást”.


Akkor maguk a bírók voltak azok, akik felháborodottan az embertelen és értelmetlen törvény alkotmányos felülvizsgálatát követelték, de idén júniusban az Alkotmánybíróság úgy döntött, nyomorult sorsú embertársainak üldözése belefér Magyarország Alaptörvényének szellemiségébe – és ebben a jó alkotmánybírák persze nem is tévedtek. Ez a NEResztény Magyarország. Ilyen.

Most pedig sor is került az első eljárásra. A vádlott egy bizonyos Cs.
„Cs. büntetett előéletű, priusza sorolásánál köztisztasági vétségeket, közterületi szeszesitalfogyasztást, koldulást, tulajdon elleni szabálysértést említett a bíró. A férfinak 2016-ban meghalt a felesége, ezután eladta a közös lakást, hogy a gyerekének vegyen egy másikat. Ezután albérletbe költözött, és bár ekkor még dolgozott, később elveszítette munkahelyét, és nem is tudta többé fizetni a 60 ezer forintos díjat a padlásszobáért. Cs. ezután munkásszállókon élt, sőt néhány éve hajléktalanszállón is megszállt, de amikor egy januári napon a hajléktalanszállón ellopták a cipőjét és mezítláb kellett dolgozni mennie, elhatározta, ő oda többet vissza nem megy” – tudósít az Indexen Bohus Péter.

Cs. a társadalom ellensége. Cs. láthatóan jó dolgában, úri kénye-kedve szerint lett hajléktalan. Cs. egyenesen urizál ezzel a cipő-dologgal. Finnyáskodik.

Mert a hatalom birtokosai szerint hajléktalannak lenni alapjában véve dafke, mondén dolog, amolyan bohém vágánsélet. Megannyi muzsikus lélek, megannyi vidám fiú (és leány) a hajléktalanok serege, akik – ha nem rendszabályozza meg őket a józan, pedellusi hatalom – halálra élősködik magukat a rendes, hajlékos társadalmon.

A pécsi ön- és közkormányzók például már 2012-ben úgy gondolták, hogy célszerű lenne a piaci reguláció eszközeivel élni, mert túl nagy az a láb, amin a hajléktalanok élnek. Akkor a kannásborok árának okos differenciálásával kívánták a hajleszeket olyan félreeső helyekre terelni-csalni, ahol a kertvárosi nerpolgároknak már elegendő benzin és gyufa áll rendelkezésére a helyzet diszkrét, mégis hatékony kezeléséhez. Farkas Zoltán, a Pécs Belváros Egyesület elnöke akkor kijelentette: arra szeretnék rávenni a kereskedőket, hogy „a műanyag palackos borok árát emeljék a hajléktalanok számára irreálisan magas 700-800 forintos szintre, így kiszorítva ezt a vásárlói réteget”. Ha sikerül keresztülvinni az elképzelést, reménykedett Farkas úr, akkor a hajléktalanok Pécs más kerületeibe költöznek át, amit ő örvendetesnek tartott volna, mivel „egy kertvárosi övezetben a lakóknak nagyobb mozgásterük van az efféle viselkedéssel szembeni fellépésre”. Kapa, kasza, benzineskanna van, a többit majd a helyi ön- és közkormányzat biztosítja.

Erre licitált rá egy pécsi templom, ahol az Úr helyi önkormányzója, a plébános megkérte csóró testvéreit, hogy ugyan, ne Isten háza körül kéregessenek már, és a hívőket, hogy ne a hajléktalanoknak nyomják a zsét, a persely meg persze üres, alig cincog benne az adomány. Ezek a hajleszek még az Úr asztaláról is lezabálnák Jézus testét! Pedig rájuk alighanem nem is vonatkozott a Megváltás…

Hogy mi a baj a hajléktalanokkal? Büdösek, és a rendes nerpolgár nem győzi őket kerülgetni. Mert hát, a hajléktalan az olyan, direkt odafekszik, direkt odaszaglik, jó dolgában nem tudja, hogy mit csináljon. Életvitelszerűségnek sumákolja a tartózkodását. Az igazán aljasok közülük egyszerűen odahalnak a nerpolgár privát közterébe. A nerpolgár, a nerpolgárnak fenntartott média, és a nerpolgári hatalom (a nerpolgár nem feltétlenül fideszes, gondoljunk csak a 13. kerületi szocialista vezetésre, amelyik az összes kerületi kezelésű közterületet hajléktalanmentes zónának nyilvánította) akkor még a büdös, útjában fekvő, agresszív hajléktalanokról óbégatott.

Aztán jött a „migránsválság”. Pontosabban, jöttek a menekülők, és a nerhatalom új, látványosabb ellenséget talált a nerpolgárnak. Az addig átkozott hajléktalanokból egycsapásra „szerencsétlen sorsú honfitársaink” lettek (már ha nem voltak cigányok, azok maguknak keresik a bajt).

Ugye, emlékszünk még, hogy mi volt a mantra, mikor a „migránsok” voltak a főellenség? Akkor jött az a szöveg, hogy a „migránssimogatók” bezzeg leszarják a magyar (bocsánat, a „Magyar”) hajléktalanokat, hogy nemzettestvéreink szegénysége nem zavarja a sok libsi-bibsi hipszterrózsadombi sorosista bérencfattyút. Csak mindig ezek a rohadt migránsok, azokat dédelgetik.

A nerpolgár hirtelen hiperérzékeny lett a hajléktalanok és a szegények iránt. Érdekes, írtam akkor (és írták mások is), hogy valahogy éppen ezek a „migránssimogatók” azok, akikkel korábban is össze lehetett futni ételosztásokon, akik igyekeztek fellépni a hajléktalanokkal szembeni törvényhozói és önkormányzati terror ellen, a rendőri erőszak ellen.

Aztán a kép megint változott. Menekültet nemigen engedtek be ide (ha igen, jól eldugták őket valami koncentrációs táborba, ahol csak az ENSZ-megbízott jár), a letelepedési kötvényes maffiózókkal meg a nerpolgár úgysem találkozik a Blaha aluljárójában. Úgyhogy megint terítékre kerültek a hajléktalanok, bár persze a „migránsok” is terítéken maradtak.

És ez messze nem csak a Fideszről, a gyűlölethangverseny fő karmesteréről szól.

Jó példa erre a „Pesti Bulvár” című „ellenzéki” fake-news portál, amelyik előszeretettel közöl fiktív nyílt leveleket a NER potentátjainak címezve. „Olyan levelet írt a kiskunsági rokkant nagymama Vajna Tímeának, hogy lefejeled magadat a tükörben orrszőrnyírás közben”, meg „Akkora pofont kapott Polt Péter a kedélybeteg teknősbékától, hogy innen már nem áll fel, mint Rocky a tizenkilencedik menetben”. Láttunk már ilyet, rengeteget.

Ezeket a „leveleket” aztán sokan lelkesen megosztják, hiszen a neten látták, hát biztos igaz. („És ha nem is igaz, de igaz lehetne” – hányszor olvasom ezt az arcpirító érvet!)

A lap egy múlt őszi alkotása a „Megrázó nyílt levelet írt egy hajléktalan Orbán Viktornak. Mi elsírtuk magunkat” címet viseli (nem, ezúttal nem viccelek).

Rendesen megdolgozott vele a betűvető, az első pár mondatról még „kézírásos” képet is csináltak, hát, kérem, az nagyon valódi. (Kicsit kár, hogy a honlap összes nyílt levelét – ezeknek külön rovatuk van a frappáns „Nyílt levelek” címmel – érezhetően ugyanaz az emberi erőforrás írja, ezért meglepően hasonlít az uzsonnáján felháborodott óvodás, az elkeseredett egyetemista, a mellőzött atomfizikus, vagy a megfáradt 102 éves vidéki néni nyílt levele a NER gazembereinek.)

Viszont érdemes idézni ebből a remek levélből: „Én nem iszom. Ezért a hajléktalanok egy része kiközösített.”

Nos, íme, a NER-kommunikáció veleje: még az „ellenzékinek” hazudott (valójában rendszerhű) propaganda is sztereotip, áldozathibáztató, előítéletes, gyűlöletkeltő, és végtelenül manipulatív. A zugfirkász, mikor maga elé képzeli a „nyílt levelet” író „hajléktalant”, nett, fiatal, iskolázott embert talál ki. Aztán arról is szó esik, hogy az utcán – bárhogy gondolja is a kitalált „hajléktalan” „levelének” címzettje, a kitalált „Orbán” – nem „csak jellem-gyenge férgek élnek”, akik „alkoholba menekülve, mámorban verték a feleségüket”. A zugfirkász olyan hajléktalant kreál, aki méltó rá, hogy az olvasótábor „elsírja magát”.

Mert nem mindenki méltó rá. A nerpolgár (szavazzon bármelyik pártra) megválogatja szolidaritását. Vannak méltók, vannak méltatlanok. Nem sírhatunk mindenkiért, még a végén a szemünk is kiszáradna. Akkor pedig mivel olvasnánk ezeket a hazug, szánalmas marhaságokat? Vannak mesealakok, akikért akár sírni is érdemes, míg a valódi szerencsétlenek inkább rugdosásra méltók.

Mert a nerpolgárnak rugdosnia kell, mindig rugdosnia kell valakit. Addig sem veszi észre azokat, akik röhögve őt rugdossák. Helyreállt a nerpolgár világrendje. Vannak nekünk saját páriáink is, hát milyen otthonos érzés őket is gyűlölni!

Ezt a gyűlöletet foglalják az Alaptörvényükbe, ez az, ami beleillik szellemiségükbe. Hogy a nerpolgár összetett személyiség: bárkitől képes rettegni, és bárkit utál, akire gazdái ráuszítják.

(Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Pixabay)