Gaál Péter: Az özvegy

– Producer úr, volna egy filmötletem.
– Műfaja?
– Krimi.
– Nem rossz. Arra mindig vevők az emberek. Bár, ha a politikai kurzust tekintjük, kellene még hozzá valami…
– Arra is gondoltam. Nemzeti krimi.


– Na, így már tökéletes. Folytassa.

– Egy sikeres, magyar származású filmproducer gazdasági stiklik sorozatát követi el Amerikában, és szorulni kezd körülötte a hurok. Senki sem bízik benne, senki nem bízza meg már semmivel, senki nem akar pénzt adni neki. Még az FBI is érdeklődni kezd iránta. Ráadásul magánéleti válságban van, öregszik, kövér, kényszerevő.

– Érdekes koncepció. Felettébb érdekes. Nem zavarja a cigarettafüst?

– Nem zavar.

– Akkor rágyújtanék. Whiskyt?

– Nem kérek.

– Hallgatom.

– Itthon közben kormányváltás történik. Az új miniszterelnök keresni kezdi a számára megfelelő stró… embereket, lehetőleg olyanokat, akiknek van némi vaj a fülük mögött, mert őket könnyű kézben tartani. Így kerül a képbe a producer, akinek a tengerentúl már egyre jobban ég a lába alatt a talaj. Ügyei ugyan formálisan lezáródtak, de anyagilag nem áll valami fényesen, és kint drága az élet, különösen az, amit ő szeret élni. Meghívják Magyarországra, és kinevezik filmügyi kormánybiztosnak. A stikliket nem propagálják. Mivel alapból nem rossz szakember, van orra a sikerhez, van empátiája a nézők többségéhez, még – filmeket tekintve – ízlése is van, ráadásul képes előbbi kettőt összehangolni, elkezdi rendbe tenni a padlón levő magyar filmgyártást. Annyira jól, hogy bizonyos kötelező körök mellett külön utakat is engedélyeznek számára, persze módjával, viszont ezek hozzák az igazi diadalt, amit a politika meg is lovagol. Ugye, soha nem feleditek, kinek a kormányzása alatt jöhetett létre mindez? Ugye, most már minden ellenségünk belátja, hogy nálunk nem létezik cenzúra?

– Ezeket hagyjuk ki. Érdektelenek. Hagyja meg az ilyesmit az amerikai sorozatoknak. Olyat úgyse tud csinálni, mint Az elnök emberei. Nálunk az már sci-fi volna, nem krimi. A mi elnökünk emberei legfeljebb a szákot tartják a pontyok alá. Vagy teniszpartikat vesztenek, hogy egymás után kiabálhassák: Bravó, János! Micsoda fonák volt, János! Ezt csak nézni tudtam, János! Az elnökség nálunk havi tíz perces tevékenység, ameddig aláírja a felgyűlt törvényjavaslatokat. Csak a helyesírására kell vigyáznia.

– Nem is akartam belevenni, mindössze felvázoltam a politikai környezetet és légkört. Igazából nem is kell bele. Minden izgalmasabb, ha sejtelmes. Producerünk történetével párhuzamosan egy másik, kezdetben sokkal banálisabb történet is zajlik. Egy harmadrangú sorozatszínész megveri a barátnőjét. Az ügyből feljelentés, majd büntetőügy kerekedik, amit felkap a sajtó. Unalmas órájában felfigyel rá a producer, és megtetszik neki a lány. Felkarolja, a színészt pedig megmérik, sokkal jobban, mit effélékért nálunk meg szoktak mérni bárkit is. Miután jól viselkedett, nagyjából félidőben kiengedik, ami szintén nem túl gyakori. Hogy ez a jó magaviselet a szó teljességében mit jelent, képzelje el a néző, mi a továbbiakban nem foglalkozunk a színésszel. A barátnő akkor már két éve a producer felesége. Bekerül a felső tízezerbe, a miniszterelnök holdudvarába, a feleségkoszorúba. Hamupipőke a királyi udvarban, azzal a toldással, hogy itt minden feleség Hamupipőkeként kezdte, és minden kegyenc egyszeri szegénylegényként, még maga a király is. Szédítő magasságokba lehet emelkedni egyetlen pillanat alatt, de aki idáig eljut, könnyen megfeledkezik róla, hogy a szédítő magasság azért szédítő magasság, mert ott tátong alatta a szédítő mélység. A csúcson egyensúlyozva csak a legedzettebbek mernek lenézni, azok, akik a legbiztosabbak a dolgukban.

– Ennél a résznél nem ártana egy sejtetés… hogy az se biztos, ami biztosnak látszik.

– Gondoltam erre is. Lesz. A miniszterelnök jó barátja. A legjobb barátja, akiről maga a miniszterelnök jelentette ki régebben, hogy baráti körében mindnyájuknál okosabb, még nála is.

– Ez nagy szó egy ilyen despotától, nem gondolja?

– Akkor még nem volt despota. Ma már nem mond ilyeneket. Tehát ez a bizonyos barát megpróbálja kijátszani. Becsapni. Nagyobb részt hasít ki a közös vagyonból, mint amennyiben megállapodtak. Bízik a formális jogban. Lepapírozza. Ködösít. Homályos ügyletek sorozatával kisebbíti a közös hasznot. Közben elfelejti, hogy ő voltaképpen csak gondnok. Hogy az iratokban a tulajdonjogok nem az ő tulajdonaira vonatkoznak. Hogy az egész merő formalitás, a világ felé. Azok a cégek, amelyeket birtokol, nem az ő cégei. A haszon nem az ő haszna, abból neki csak részesedése lehet. Azt hiszi, hogy túljárt a barátja eszén, és a pénze majd megold mindent. Hogy léteznek keretek, amelyeken belül ő lehet a győztes. De ahogy múlik az idő, rá kell jönnie, hogy ilyen keretek nem léteznek. Határok sem léteznek. Ez nem a gentlemanek világa, hanem az egyszeri szegénylegényeké, akik mindenre hajlandók, hogy soha többé ne legyenek szegénylegények. Arra is rá kell jönnie, hogy a barátja távolról sem olyan hülye, mint ahogy feltételezte, és távolról sem olyan barát. Nem felejt és nem bocsát meg. Nincs benne semmiféle könyörület. Sorra halnak meg, akik nem akarnak maguktól félreállni, azok is, akik kellemetlenek vagy azok lehetnek. Akik túl sokat tudnak. Hol egy külföldi nyugdíjas téved feléjük az autójával, hol öngyilkosok lesznek a rendőrkocsiban, hol vonat elé lépnek, hol a rossz szívük viszi őket a sírba. Fiatalon, erejük teljében, miután aláírtak. Azt is elviszi a kaszás, akin az égvilágon semmi nem látszik. Rajta viszont még látszik is. Túl jól élt eddig. Túl sokat engedett meg magának. Nem mozgott eleget, nem tartott mértéket. Ez még barátok nélkül se volna egészséges. Mindezzel tisztában van, lemond vagyonáról, ami nem az ő vagyona, majd azzal, amit meghagynak neki, távozik a politikából és az országból. De legalább életben van: ennyi maradt a barátságból. Talán az is közrejátszott, hogy előtte még tett egy szívességet: a süllyesztőbe juttatta az akkor legnagyobb ellenzéki pártot. Talán ezzel vége. A többi a jövő titka. Hiszen, mint mondtam, a miniszterelnök nem feledékeny és nem megbocsátó.

– Erre elég lesz egy pár perces bevágás.

– Én is így tervezem. Ha több volna, oda lenne a csattanó. Amit egyébként a néző belátására bízunk. Úgy sokkal érdekesebb, mintha mi oldanánk meg.

– De semmi amatőrködés! Ne az legyen az a benyomás, hogy nem is tudjuk megoldani.

– Nem lesz az. Visszatérve a producerhez, az ő élete két vonalon fut tovább. Az egyik a magánélete, a másik az üzleti élete. Eddig modellekkel és színésznőkkel élt, most egy szürke verébbel, akinek a csinos pofikáján kívül semmi egyebe, legkevésbé esze. Idáig jutott. Ezzel kell beérnie. Hogy a hálószobájukban mi zajlik? A nézők szeretik a szaftos erotikát, utolsó tangót, de ez sajnos nem az. A tangót az asszonyka járja Amerikában. Neki ott semmi félnivalója, viszont elé tárul egy csodálatos, számára új világ, a gazdagok világa. Nem a szupergazdagoké, de az ahhoz elég gazdagoké, hogy néhány aranyifjú körüllegyeskedje. Hiszen nem az ő pénze. Gyere chippendale, mondta Eddie Murphy, saját mesebéli nagymamájaként A bölcsek kövére című filmben. Közben a producer itthon növeli a vagyonát, ami természetesen szintén nem az ő vagyona. Kaszinói lesznek, félig-meddig kivonva az adóhivatal ellenőrzése alól, saját tévéje, mely a legdurvább és leghazugabb állami propagandától sem riad vissza. Ez az ára. Ez is az ára. És ekkor…

– És ekkor?

– És ekkor a producer beleesik ugyanabba a hibába, mint a legjobb barát. Megpróbálja becsapni a mentorát. Kijátszani. Ő is igénybe veszi a jog minden lehetőségét. Ő is azt hiszi, hogy egy volt jogász számára a jog mindenek felett áll. Hogy egy volt jogász tudja, hogy a tulajdonjog szent. Nem csak szórakozni küldte a feleségét Amerikába. Csak azt felejti el, hogy a volt jogász csak akkor jogász megint, ha magáról van szó. Ha másokról, inkább keresztapa, még szó szerinti értelemben is. Csülök, a nyíregyházi rinocéroszbébi hálásan köszöni. Legyen benne egy kis humor is, ugye? Nos, a kövér, házasságában is magányos producer, azaz kormánybiztos vendégül látja néhány barátját, megeszik és iszik mindent, amit elé tesznek, majd nyugovóra tér. Holttestét az ágya mellett találja meg a gondnok másnap reggel. Szívroham.

– Itt lesz vége?

– Még nem. Az özvegy természetesen hazarepül, és…

– …és?

– És felértékelődik a szerepe. Ő lesz a kulcsfigura. Ez is volna a film címe: Az özvegy. De az özvegy nem a producer. Nem is az egykori jóbarát. Hibát hibára halmoz. Hiszen ő nem taktikus, stratéga meg végképp nem. Úgy tesz, mint aki vigasztalhatatlan, majd megsemmisítteti a férje spermáját, amivel őt tervezték megtermékenyíteni. Úgy tesz, mint akit a nyomor fenyeget. Eladja a luxusautóját. Aztán kiderül, hogy ő az örökös. Vagy legalábbis az örökösök egyike. Akinek valószínűleg a legjobb és legdrágább ügyvédek segítenek, hogy ne forgassák ki az örökségéből. Hogy a kihelyezett vagyontárgyak visszakerüljenek oda, ahonnét kihelyezték őket, hogy ismét kihelyezhetők legyenek, megbízhatóbb kézbe. Még idejében kellett lépni. Ameddig el nem úszik minden. Ebben is elszólja magát. Az egyik kormánypárti újságnak elmondja, hogy a férje legnagyobb kívánságát mindenképp teljesíti: egy Puskás Ferencről szóló filmet készíttet és menedzsel. Mintha a férje lett volna az, akinek a futball a rögeszméje.

Szerencse, hogy volt ez a házasság. Szerencse, hogy EZ a házasság volt. Talán ez se volt véletlen. De ezt már döntse el a Néző. Nem rágjuk a szájába. Vetődjön fel benne, hogy ez is egy lehetőség, mégpedig logikus lehetőség. Gondolkodjon el, hogy miért köttetett ez a házasság. Mi lehetett MÉG, az önzetlen és tiszta szerelmen, egy öregedő férfi utolsó fellobbanásán kívül.

– Mi volna a zárókép?

– Az egykori jóbarát egy napernyő alatt hever Kaliforniában egy strandon, limonádét szürcsölve. Ice cream, sir? – szólítja meg egy csengő hang, idegen akcentussal. Feltekint, és legnagyobb megdöbbenésére egyenesen az özvegy barna szemeibe néz.

– Ez… nagyon izgalmas fikció. Tényleg. Meg kellene csinálni. Meg is fogjuk, azzal, hogy az összes szereplő a képzelet szülötte, és valóságos emberekkel való mindennemű hasonlóságuk kizárólag a véletlennek tulajdonítható. Hiszen így van, nem? Megcsináljuk.

– Mikor, producer úr?

– Olyan húsz év múlva. Meglátja, legalább akkora sikere lesz, mint A tanúnak volt anno.