Acélbetétes bakanccsal rugdostak arab egyetemistákat Pécsen

A kormánypropaganda sikere: két hazánkban tanuló jemeni egyetemistát migránsoztak és bántalmaztak származásuk miatt Pécsen.  A Pécsi Járási Ügyészség ezért vádat emelt két pécsi fiatal ellen.

Az ügyészség közleménye szerint a sértettek arab származású, jemeni állampolgárok, akik Pécsett, illetve Szegeden folytatnak egyetemi tanulmányokat.

Tavaly augusztusban Pécsett, az egyik üzletközpont előtt mentek el, közben egymással arabul beszéltek. Ezt hallotta a két fiatal vádlott is, akik barátaikkal az üzletház előtt a padokon ültek.

Ekkor egyikük a sértettek felé kiabált azzal, hogy „migránsok húzzatok haza, takarodjatok, Magyarországon magyarul beszéljetek!”.

Amikor a sértettek ezt a beszédet számon kérték a vádlottaktól, a két elkövető szidalmazni kezdte az egyetemistákat, majd utánuk mentek. Mikor utolérték őket, egyikük az egyik sértettet a mellkasánál fogva megragadta, rángatni kezdte, majd a járdára lökte. Ezalatt mindketten folyamatosan szidalmazták őket származásuk miatt. A földre esett sértettnek sikerült felállnia, majd a helyszínről elszaladt.

Ezután a két vádlott a másik külföldi személy felé fordult, őt is lökdösték, majd acélbetétes bakancsaikkal többször megrúgták. A bántalmazás alatt a két elkövető folyamatosan sértegette a sértettet származása miatt. Végül neki is sikerült elmenekülnie és a vádlottak a sértetteket nem tudták utolérni.

A két vádlott a külföldi diákokat származásuk miatt bántalmazta, így a cselekményük a súlyos testi sértés bűntett kísérlete mellett a közösség tagja elleni erőszak bűntettének a megállapítására alkalmas. (ugyeszseg.hu, Mérce)

(Kiemelt kép: illusztráció – forrás: flickr)