A köznevelési törvény ellen tüntettek, szeptemberben jöhet a diáksztrájk

Több mint ezer ember tüntetett délután a Kossuth téren a köznevelési törvény módosítása ellen. A szervezők azzal szólítottak a tiltakozásra, hogy tenni akarnak egy jobb oktatásért, a tüntetéssel pedig „a köznevelési törvény elnevezésű fércmű” ellen demonstrálnak.

„Diákok vagyunk, akik nem maradnak csendben tétlenül, miközben az oktatási kormányzat gőzerővel teszi tönkre a közoktatás rendszerét! Tönkreteszik az alternatív és állami iskolai rendszert! Ez nem csak az alternatív suli, hanem az állami sulik ügye is” – hirdették meg az eseményt a Facebookon.

Asbóth Márton (Társaság a Szabadságjogokért) kezdte meg a beszédeket, aki elmondta, hogy a kormány ellenségei a szabadon gondolkozók. Ezért akarja a kormány, hogy „kussban ülő egyenrobotokat” neveljen a gyerekekből az iskolában. Megemlítette, hogy a TASZ alkotmánybírósághoz fordul a törvénymódosítás miatt.


Felszólalt többek közt noÁr és Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke, de beszélt diák is, illetve Molnár Tibor, egy iskoláját elhagyó pedagógus is, aki közölte, hogy az állam időgépet játszva visszavisz a hetvenes években. Úgy vélte, ha nem tudunk a változó világ kihívásaihoz alkalmazkodni, megbukunk. A „törvényjavaslatba bújtatott támadások” szerinte azt bizonyítják, hogy ennek a rendszernek nincs szüksége szabadon gondolkodó emberekre. Tasi Zsuzsi, egy középiskolás diák pedig arra hívta fel a figyelmet arra, hogy rengeteg diák kiszorul a felsőoktatásból, ha kötelező lesz a nyelvvizsga a felvételihez.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, aki úgy fogalmazott, hogy a parlament most nemcsak szó szerint borít árnyékot a résztvevőkre.

Azt hangoztatta, hogy a kormány mindent meg akar mondani az embereknek, és vissza akarja fogni azokat, akik innovatívan alkotnának az iskolákban.

Minden jogi eszközt ki kell használni a kabinettel szemben, a PDSZ is ezt teszi a sztrájkkal – jelentette ki Szűcs Tamás. Példaként említette, hogy a pedagógusok fizettessék ki a túlóráikat.

A szakszervezeti elnök aktivitásra, cselekvésre buzdított minden fórumon.

Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója úgy vélekedett, hogy a kormánynak az a jó tudós, aki a politikai célokhoz igazítja a kutatását, és az a jó bíró, aki a politikai hűségének köszönheti az előmenetelét.

A kabinet nem bízik a szülőkben, a tanárokban, de a civil társadalomban sem – sorolta.

Hozzátette: fontos kiállni az összes megtámadott társadalmi csoportért.

Diáksztrájkot és tanársztrájkot is kilátásba helyeztek a köznevelési törvény miatt

Az esemény szervezői országos diáksztrájkra szólítottak fel, amelynek napjául szeptember 13-át (péntek) jelölték meg.

Fotó: MTI/Mónus Márton

A 16 órára meghirdetett Kossuth téri demonstrációt megelőzően külön figyelemfelhívó akciót tartott a Pedagógusok Szakszervezete is a Keleti pályaudvar előtt, ahol karikatúrákkal és transzparensekkel emlékeztettek a szakszervezet megyei alapszervezeteinek képviselői az oktatás súlyos problémáira, valamint a pedagógusok bérhelyzetére. A 2016-os „esernyős tüntetésre” emlékeztetve egységesen fekete esernyőket feltartva jelentek meg a résztvevők.

Itt Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke elmondta, a szakszervezet 2019 szeptemberétől béremelést követelt, de a kormány ezt nem teljesítette. A 2016-os tüntetést és sztrájkot szervező szakszervezet szerinte most sem riad vissza a nyomásgyakorlás erősebb eszközeitől. (168óra, Mérce, MTI)

Kapcsolódó: Az Alkotmánybíróságon támadja meg a köznevelési törvény módosításait az ellenzék

A fideszes többség elfogadta a közoktatást korlátozó köznevelési törvényt

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!